// 2024. szeptember 30., hétfő // Jeromos
korrupció

Előzetes letartóztatást rendeltek el Sârbu ellen

Keddről szerdára virradóan előzetes letartóztatásba helyezte a kedden őrizetbe vett Adrian Sârbu médiamágnást a bukaresti táblabíróság.

Ugyanabban a korrupciós ügyben visszautasították Liana Petrovici ügyvéd előzetesbe helyezésének kérelmét. A piacvezető tévécsatorna, a Pro TV és a Mediafax hírügynökség alapítóját gazdasági bűncselekményekre való felbujtással gyanúsítják, míg az ügyvédnőt pénzmosásban való bűnrészességgel.

A médiamágnás állítólag fantomcégek tucatjait hozta létre

olyan „vállalkozók” nevében, akiknek semmi közük a médiához, hogy az általa vezetett sajtótrösztnél dolgozó újságírókat a fantomcégeken keresztül szerzői jogi szerződésekkel fizesse, ahelyett, hogy alkalmazná őket. Az ügyészség korábbi közleménye szerint a fantomcégek nem fizettek adót, amit nem is lehetett behajtani rajtuk, mert vagyontalanok nevén szerepeltek.

Sârbu politikai leszámolásnak minősítette őrizetbe vételét, amely mögött szerinte Victor Ponta kormányfő áll. Azt állította: mindig betartotta az ország törvényeit, és az elmúlt negyedévszázadban médiaszakemberek generációi nevelkedtek az általa alapított, közszolgálati feladatokat is ellátó médiavállalkozásoknál. Sârbu szerint

a kormányfő saját érdekszférájába akarja kényszeríteni a médiacégeit,

amelyeknek eddig „sikerült megőrizniük politikai függetlenségüket”. A vádaskodás azonban kölcsönös: tavaly szeptemberben Ponta azt állította, hogy Sârbu zsarolással próbálta kieszközölni nála, hogy elengedje adóhátralékait.

„Az egyik médiamágnás azzal jött hozzám, hogy eddig mindenkiből ő csinált elnököt, és ha akarom, belőlem is államfőt csinál, de ne akarjam, hogy adókat és illetékeket fizessen. Azt mondtam neki, hogy nem érdekel az ajánlata, fizessen csak adót. Azóta nap mint nap én vagyok a sajtótröszt támadásainak céltáblája” – panaszolta a miniszterelnök egy konferencián, ahol később meg is nevezte, hogy Sârbura utalt. 

Fotó: Agerpres

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta
Krónika

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta

Sokan nem akarnak lemondani a saját készítésű savanyú káposztáról akkor sem, ha tömbházban élnek, hiszen az erdélyi gasztronómiának elengedhetetlen része a sok vitamint tartalmazó, rengetegféleképpen elkészíthető eledel.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Csíkszeredai bevásárlóközpontnál alakult ki konfliktus, hét személyt állítottak elő a hatóságok
Székelyhon

Csíkszeredai bevásárlóközpontnál alakult ki konfliktus, hét személyt állítottak elő a hatóságok

Spontán konfliktus alakult ki péntek délután az egyik csíkszeredai bevásárlóközpontnál, amelyhez a rendőrség különleges egységei is kivonultak.

// még több főtér.ro