Orbán Viktor ahogy megérkezett, rögtön leült tárgyalni a reptérigazgatóval.
Azóta vártunk erre a hírre, amióta tavaly szeptemberben a Wizz Air megszüntette a Budapest és Kolozsvár közötti repülőjáratát: ha minden jól megy, jövőre ismét repülve tehetjük meg a két város közötti távolságot. David Ciceo, a kolozsvári nemzetközi repülőtér igazgatója egy keddi sajtótájékoztatón lebegtette meg a Kolozsvár–Budapest menetrend szerinti repülőjárat bevezetésének lehetőségét. Erről már Orbán Viktorral is tárgyalt, amikor a kormányfő Kolozsvárra érkezett.
A reptérigazgató annyit árult még el a tárgyalásról, hogy bár további egyeztetések szükségesek, Orbán Viktor a támogatásáról biztosította. Meggyőződése, hogy jövő évtől sikerül elindítani egy menetrend szerinti járatot ezen az útvonalon, ez hasznára válik mind Budapestnek, mind Kolozsvárnak, magyarázta.
Következő lépésként Ciceo a napokban találkozni fog Brüsszelben a budapesti repülőtér igazgatójával, akivel a járat beindításának konkrétumairól tárgyalnak majd.
Jelenleg aki Budapestre szeretne repülni, annak először Marosvásárhelyre kell utaznia. Az ottani reptér kifutópályájának felújítása miatt ideiglenesen már volt közvetlen légi összeköttetés Kolozsvár és Budapest között, de megszüntették, amint elkészültek a munkálatokkal.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.
Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.

Személygépkocsi ütközött egy mikrobusszal vasárnap este a Bihar megyei Tótiban, 9 személy megsérült, az egyik utas életveszélyes sebeket szenvedett.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Lesodródott az úttestről és felborult egy személyautó szombaton Csernáton közelében, a 11-es országúton. Négy sérültet kórházba szállítottak.
Jól látszik négy hónapnyi munka eredménye Kolozsvár egyik megaberuházása, az új oktatási, szabadidős és sportközpont területén, ahol immár több épület falait felhúzták.
Két autó ütközött vasárnap délben a 11-es országúton, Réty közelében. Négyen megsérültek.
A rendőrök drogtesztje pedig nem valami pontos, ezt pedig hűlésszezonban érdemes lenne átgondolni.

Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.

Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.

A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.

Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.

És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.

… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.

Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.

Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.

A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.