// 2024. október 3., csütörtök // Helga
EMNP

Elkezdték az aláírásgyűjtést a magyar elnökjelöltek

Mind az RMDSZ, mind az EMNP elkezdte az államfőjelöltjeiket támogató aláírások összegyűjtését.

Az RMDSZ hétfőn, az EMNP szerdán jelentette be, hogy elkezdődött a Kelemen Hunor, illetve Szilágyi Zsolt elnökválasztáson való részvételéhez szükséges aláírások gyűjtése.

A jelölteknek legkevesebb 200 ezer aláírást kell összegyűjteniük szeptember 23-áig, hogy részt vehessenek a novemberi választáson.

Kovács Péter RMDSZ-főtitkár és kampányfőnök hétfőn Kolozsváron azt mondta, „Kelemen Hunornak képviselnie kell a magyarok érdekeit, hangot kell adjon gondjainknak, elvárásainknak. A magyar államelnök-jelölt közösségünk hangja”. Országszerte, minden megyei és területi RMDSZ-székházban, valamint a Szövetség színeiben tisztséget nyert polgármesterek hivatalában is gyűjtik az aláírásokat.

Az EMNP vezetői szerdán, Sepsiszentgyörgyön közölték sajtótájékoztatón, hogy elkezdték az aláírásgyűjtést.

Papp Előd alelnök szerint a Néppárt mindig is a pluralizmust szorgalmazta, mely abban is megnyilvánul, hogy Szilágyi indításával megteremtik a választás lehetőségét a magyar szavazók számára. E kezdeményezésüket támogatja az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Székely Nemzeti Tanács is.

Benedek Erika alelnök arról beszélt, hogy már az aláírásgyűjtés megkezdése napján pozitív tapasztalatokat szereztek, a több száz önkéntes beszámolói alapján pedig az aláírók örülnek, hogy két magyar jelölt közül választhatnak, és támogatják a Néppárt jelöltjének indulását.

Szilágyi Zsolt úgy gondolja, az erdélyi választók csak nyernek azáltal, hogy két magyar jelölt is versenybe száll az államelnöki pozícióért, hiszen senkinek nem kell tartania a bejutáshoz szükséges öt százalékos küszöbtől. Szilágyi elmondta: már 2012-ben bemutatták a Románia föderalizációjáról szóló programjukat, melyet a mostani kampány során is képviselni kívánnak. Szilágyi újságírók kérdésére válaszolva elmondta: a Magyar Polgári Párt több helyi vezetője is jelezte, támogatják indulását. Véleménye szerint a Néppárt és az MPP szavazótáborában jelentős átfedések vannak, s bízik abban, hogy a polgáriak támogatni tudnak egy autonómia iránt elkötelezett államelnökjelöltet.

A Néppárt vezetői felhívták mindazok figyelmét, akik szeretnének segíteni az aláírásgyűjtésben, hogy keressék fel településükön a párt helyi képviselőit, és munkájukkal segítsék Szilágyi Zsolt indulását.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Koronavírusgóc alakult ki az egyik székelyföldi kórházban
Krónika

Koronavírusgóc alakult ki az egyik székelyföldi kórházban

A csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház (SJU) kedden bejelentette, hogy a kardiológiai osztályán Covid-19-járványgóc alakult ki.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit
Székelyhon

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit

Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás
Krónika

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás

Október 1-jén, az idősek világnapján lép érvénybe a nyugdíjak adómentességi küszöbét 3000 lejre emelő törvény – emlékeztetett egy keddi Facebook-bejegyzésében Marcel Ciolacu miniszterelnök.

Az ügy kivizsgálását kérte és felmondott az újszülöttosztály vezetője
Székelyhon

Az ügy kivizsgálását kérte és felmondott az újszülöttosztály vezetője

Hivatalosan még nem nyújtott be panaszt a Facebook közösségi oldalon nyílt levelet megfogalmazó hölgy, aki a csíkszeredai kórház újszülöttosztályának vezetőjét vádolta. Mégis van következménye a nyílt levélnek: a főorvos felmondott.

// még több főtér.ro