// 2026. február 6., péntek // Dorottya, Dóra

Elképesztően lassan halad az autópálya-építés

// HIRDETÉS

Idén nagyon kevés autósztráda épül. Ezzel szemben jövőre még kevesebb.

Nagyon lelassult idén az autópálya-építés Romániában: miközben a tavalyi év során 116 kilométernyi sztrádát adott át a forgalomnak az Országos Útügyi és Autópálya-társaság (CNADNR), az idei év végéig alig több, mint 56 kilométer autópályával bővül a közúti infrastruktúra hálózata. Jövőre viszont még rosszabbak a kilátások: a jelenlegi állás szerint alig 17 kilométernyi sztrádával lesz 2015 végén több, mint januárban. Az útügyi hatóság által kiadott adatsorok szerint idén a Nagylak–Arad-sztráda első szakaszát (22,2 kilométer), a Temesvár–Lugos-pálya második szakaszából 6 kilométert adnak át, miközben a Szászváros–Nagyszeben közötti aszfaltcsík harmadik szakaszából 22,1 kilométer készül el.

A hivatalos közlés alapján jövőre elkészülhet a Nagylak–Arad-autópálya, továbbá dolgozni fognak a Bukarestet Ploieşti-tel összekötő sztrádán, de előbbin alig 10,664 kilométeres bővülés, utóbbin pedig 6,5 kilométeres előrehaladás várható.

Eközben az autópálya-társaság három közbeszerzési eljárást bonyolít éppen, tervezőt és kivitelezőt keresnek az észak-erdélyi autópálya több szakaszára is. Jelenleg az ajánlatokat vizsgálják a Marosugra–Aranyosgyéres-, a Marosvásárhely-Nyárádtő-, a Marosugra–Nyárádtő, illetve Berettyószéplak–Bors-szakaszra. A szintén régóta várt Brassó–Comarnic-autópályáról még ennyi jó hírrel sem szolgál eközben a hatóság, mindössze annyit közöltek, hogy a finanszírozást előkészítésén, illetve a munkálatokat előkészítő koncessziós szerződésen dolgoznak.

Romániát jelen pillanatban 644 kilométer autópálya szeli át, amiből 530 kilométer épült a rendszerváltás óta eltelt negyedszázadban. Az egyre lassabban bővülő autópálya-hálózat viszont rengeteg pénzébe került a román államnak, ennyi pénzből akár kétszer ennyi aszfaltcsíkot is le lehetett volna fektetni.

További részletek a linken.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Most azonnal, mindent! Meg lehet-e akadályozni, hogy az online világ nulla látenciája szétverje a „valós” életet?

Fall Sándor

A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.

Nagy a munkanélküliség a fiatalok körében – mi lehet a tágabb oka ennek?

Sánta Miriám

Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Kit szerethet jobban az ember: Luke Skywalkert vagy egy három méteres kék lényt?

Szántai János

Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.

„Elemi szükséglet az anyanyelven való megszólalás lehetősége krízishelyzetben”

Sólyom István

A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát
Főtér

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

Szilágycseh: egy órával a munkások távozása után omlott össze a református templom tornya
Krónika

Szilágycseh: egy órával a munkások távozása után omlott össze a református templom tornya

Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.

Raed Arafat hadat üzent az online közösségi hálózatoknak…
Főtér

Raed Arafat hadat üzent az online közösségi hálózatoknak…

… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.

Várjunk a befizetéssel? Kelemen Hunor szerint a helyi adók akár 50 százalékkal is csökkenthetők
Székelyhon

Várjunk a befizetéssel? Kelemen Hunor szerint a helyi adók akár 50 százalékkal is csökkenthetők

Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár
Krónika

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár

A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.

Kell a parajdiak földje az autópályához, de felhajtót nem kapnak cserébe
Székelyhon

Kell a parajdiak földje az autópályához, de felhajtót nem kapnak cserébe

Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.

// még több főtér.ro