A hét évvel ezelőtti botrány hatására végül sikerült megakadályozni, hogy vízerőművek épüljenek a Fehér-Körös mentén. De ennek komoly ára volt.
Környezetvédelmi aktivistát ítélt el a gyulafehérvári fellebbviteli bíróság, ezzel pontot téve egy hét évvel ezelőtti, nagy port kavaró botrány végére. Az ügy középpontjában a Fehér-Körös mentén tervezett két mikro-vízerőmű volt, melyeket egy Hunyad megyei vállalkozó, Bocea Mihalache akart mindenáron felépíteni Korojesd (Coroiești) környékén, a Retyezát nemzeti park és a Gredistye Muncsel – Csoklovina Natúrpark szomszédságban. Az üzletember rendelkezett a beruházáshoz szükséges engedélyekkel, de
Utólag kiderült: jogos volt az aggodalom.
A zöldek és a befektető között akkor fajult el a nézeteltérés, amikor Alin Andrioni környezetvédelmi aktivista és társai, köztük Gabriel Păun, az Agent Green elnöke, a helyszínen próbálták felmérni a helyzetet. Közeledésük hírére Bocea Mihalache és emberei (többségében helyi lakosok) is oda siettek, akik az egyre inkább kiéleződő hangulatban fenyegetően körbevették a menekülni próbáló, és a jelenetet mindvégig megörökítő zöldek gépjárművét.
Bocea Mihalache a motorháztetőre, majd a kocsi kerekei alá került, és nyaktól lefele bénulást okozó sérüléseket szenvedett. Egy környezetvédelmi aktivista is megsérült, akit szintén kórházba kellett szállítani.
Mindez 2015 májusában történt,
A gyulafehérvári fellebbviteli bíróság emberölési kísérletért három év felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki a környezetvédelmi aktivistának. A bíróság ugyanakkor több százezer euró kifizetésére kötelezi az egyik biztosítótársaságot, mert a baleset után miattuk Mihalache Bocea erkölcsi és vagyoni kárt szenvedett.
Az ítélet meghozatalakor figyelembe vették, hogy az elítélt aktivista nem akart szándékosan ártani, de azt is, hogy nem állt meg azonnal, amikor az áldozat a kocsi elé került.
civil nyomásra a két mikro-vízerőmű engedélyeit visszavonta a hátszegi Dinoszaurusz Geopark, a DNA pedig házkutatást végzett a jóváhagyásokat kiállító hatóságoknál.
Hasonló konfliktusok rendszeresen előfordulnak, ez abban más, mint a többi, hogy egy egész életre szóló következményei lettek.
Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.
A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.
Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.
Románia közel 280 000 fős lakosságnövekedést könyvelhetett el a bevándorlóknak köszönhetően a 2022 és 2025 közötti időszakban – derül ki a Friedrich Ebert Alapítvány projektjeként működő Monitorul Social hivatalos statisztikákon alapuló adataiból.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
Alexandru Stoica fejlesztési miniszter pénteken közölte, hogy a kormány két szakaszban tervezi megvalósítani az ezerötszáznál kisebb lélekszámú községek összevonását: 2027. március elsejéig önkéntes alapon, ezt követően pedig kötelező jelleggel.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.

Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.

További híreink: alig emeltek vádat ellene, megint feljelentette Tanasă képviselőt Godină exrendőr, a PSD pedig valamiért nagyon gyorsan át akarja erőltetni a közigazgatási reformot.

Közben egyelőre nem látszik, mikor nő a minimálbér, a miniszter óvatosan fogalmaz. És szexuális erőszakkal gyanúsítják egy volt igazságügyi miniszter fiát.

További híreink: ismét Maros megyében támadt emberre a medve, egy volt igazságügy-miniszter fiát pedig szexuális visszaélések vádjával helyezték előzetes letartóztatásba.

Rálőtt a házkutatásra érkező rendőrökre egy PNL-es önkormányzati képviselő. Majdnem egymillió lejt sikkasztott el egy magánegyetem számláiról egy közgazdász.