// 2025. december 22., hétfő // Zéno

Elhunyt Somló Tamás

// HIRDETÉS

Hatvannyolc éves volt.

Meghalt Somló Tamás zenész, énekes, dalszerző, a magyar könnyűzenei élet kiemelkedő alakja. A Locomotiv GT tagját 68 éves korában, évek óta tartó betegség után keddre virradóra érte a halál - közölte Presser Gábor, az LGT vezetője a család és a zenekar felhatalmazásával.

Somló Iván Tamás 1947. november 14-én született Budapesten, saját szavai szerint egy

erdélyi félzsidó családból származott.

Szülei ötéves korában elváltak, testvérével újranősült édesapjuknál maradt. A Práter utcai általános iskola zenetagozatára járt, hegedülni tanult, majd tizenhárom évesen szaxofonra váltott. Még tucatnyi hangszeren játszott, a basszusgitártól a zongorán át a fúvós hangszerekig, de kedvence a szaxofon maradt. Heinemann Sándornak, a Royal Orfeum vezetőjének, a nagycirkusz karmesterének hatására beiratkozott az Állami Artistaképzőbe, cirkuszi zenebohóc lett.

Rövid ideig az Atlas együttesben zenélt, Beatlest, Rolling Stonest, meg minden mást, amit a Radio Luxemburgban hallottak. Az akkor még amatőr Omegának 1964-től három éven át volt tagja, de az anyagilag sokkal jövedelmezőbb artista szakmával sem szakított és utazni is vágyott. A Luxor nevű zsonglőrcsoporttal körbeturnézta a világot, a cirkuszi szezonban - márciustól októberig - bohóckodott a hangszerekkel, a köztes időben „komolyan" zenélt itthon.

Az artistacsapat 1969-ben szétszéledt, Somló a Kex együtteshez csatlakozott. Zenéjük nem fért bele a hivatalos zenei ízlésbe, médiaszerepléshez nem jutottak, végül 1971-ben feloszlottak. 1972-től a Non-Stop együttes frontembereként lépett színpadra, a következő évben meghívták basszusgitárosnak a távozó Frenreisz Károly helyére az első magyar szupergroupba, a Locomotiv GT-be.

A legenda szerint

a hangszeren még nem igazán tudott játszani, de egy hónap múlva már kifogástalanul pengette.

Elsősorban az LGT énekeseként, basszusgitárosaként, szaxofonosaként írta be magát a magyar rock történetébe. Többek között ő szerezte a Ha a csend beszélni tudna, az Álomarcú lány, az Ülök a járdán, a Valamit mindig valamiért, a Boogie a zongorán, a Primadonna, a Nagyon kell, hogy szeress és az Annyi mindent nem szerettem még című slágerek zenéjét. Somló Tamás, avagy ahogy a szakma és a közönség is emlegette, „Artúr" kissé karcos hangja teljesen egyedi, azonnal felismerhető volt.

Az 1980-as évek elejétől az LGT turnéi egyre ritkultak, búcsúlemezük 1984-ben jelent meg. Az együttes az 1987-es tabáni koncert után felfüggesztette tevékenységét, jóllehet hivatalosan nem jelentették be feloszlásukat. 1992-ben emlékezetes búcsúkoncertet adtak a Nyugati pályaudvaron, 1997-ben Somló Tamás 50. születésnapját ünnepelték fellépéssel. 2007-ben a Szigeten arattak hatalmas sikert, 2013-ban újra összeálltak két koncertre az Arénában.

Somló Tamás

anyagi gondjai miatt 1986-ban Dániába ment „vendéglátózni",

egy külföldi zenészekből álló tánczenekarban énekelt és szaxofonozott, partikon, nagyobb rendezvényeken, hajókon léptek fel. Hat évig ingázott Budapest és Koppenhága között, mielőtt 1992-ben, Demjén Ferenc unszolására hazajött. Demjén Ferenc rábeszélésére és szövegírói közreműködésével jelentette meg 1992-ben első szólólemezét, a Som-lót, amelyet a Semmi cirqsz (1997), az 50mló koncert (1998), a Zenecsomag (2000), a Best of (2003) és az Egy adag somlói (2007) önálló albumok követtek.

Somló Tamás a magyar könnyűzenei élet szinte minden jelentős személyiségével dolgozott együtt, számtalan produkcióban működött közre. Ő énekelte az Álom című számot az 1996-os Elvarázsolt Edda-dalok albumon, a Patika (1996) című televíziós filmsorozat két betétdalát adta elő, szerepelt szerzeménye az 1999-es Hippolyt című filmvígjátékban. Jótékonysági koncerteken vett részt, rendszeresen fellépett nosztalgiakoncerteken és fesztiválokon.

A három eredeti LGT-tagból és egy tehetséges fiatal zenészből álló Zenevonat a legsikeresebb LGT-slágerekből állított össze koncertprogramot. Somló Tamást

2004-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki.

A zenélés mellett már ősz fejjel, 2004-ben kapott jogi diplomát, ennek megszerzését még az Omega együttes diplomás zenészei láttán tűzte ki céljául. Szintén jogász édesapja még megérte fiának diplomaosztóját, Somlót „szakmai ártalomból" a szerzői jogi kérdések foglalkoztatták.

Több kapcsolatból négy gyermeke, három fia és egy lánya született, édesanyjaként szeretett nevelőanyja száz éves. Ars poeticáját így fogalmazta meg: „rockzenésznek vallom magam, de mást is el tudok viselni. Minden zenét lehet jól csinálni, ízléssel és tudással".

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem mind korrupció, ami zajlik?

Sólyom István

Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.

Románia, a csődállam

Szántai János

2025-ben ki lehet mondani, hogy úgy tűnik, túl sok Dorel, azaz inkompetens, oda nem illő polgártárs kerül vezető pozícióba. Na de akkor tényleg el kell töprengeni azon, hogy államcsődről beszélünk-e, vagy csődállamról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A norvégok nagyon kedvesek, toleránsak, viszont nem igazán befogadók”

Sólyom István

A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.

Drakula bekapja… és élvezi!

Szántai János

A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Dől a magyar áru Romániába – hírmix
Főtér

Dől a magyar áru Romániába – hírmix

Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.

Szörnyethalt egy román hegymászó a világ legmagasabb vulkánján
Krónika

Szörnyethalt egy román hegymászó a világ legmagasabb vulkánján

Életét vesztette egy román alpinista egy expedíció során a chilei Ojos del Salado tűzhányón, amely a világ legmagasabb aktív vulkánja. A chilei csendőrség speciális egységei rendkívül nehezen megközelíthető helyről próbálják meg kiemelni a holttestet.

Biológia versus ideológia: nélkülözhetjük-e valamelyiket?
Főtér

Biológia versus ideológia: nélkülözhetjük-e valamelyiket?

Válasz Sánta Miriám Biológia versus ideológia című írására, amely december 5-én jelent meg a Főtéren.

Hét autó ütközött össze Dálnok községben – fotók
Székelyhon

Hét autó ütközött össze Dálnok községben – fotók

Hét autó érintett abban a balesetben, amely szombaton délután történt Dálnok községben a 11-es országúton – közölte az országos rendőr-főkapitányság. Jelenleg áll a forgalom a helyszínen.

RMDSZ-felmérés: az erdélyi magyarok nem akarnak kormányváltást Magyarországon
Krónika

RMDSZ-felmérés: az erdélyi magyarok nem akarnak kormányváltást Magyarországon

Az erdélyi magyarok körében Orbán Viktor a legnépszerűbb magyarországi politikus, több mint 90 százalékuk bízik benne, míg a magyar ellenzéki politikusok bizalmi indexe a román pártok népszerűségi szintjén áll – derült ki a SoDiSo Research kutatásából.

Két ember a megrongálódott autóba szorult Csíkdánfalva határában
Székelyhon

Két ember a megrongálódott autóba szorult Csíkdánfalva határában

Két autó ütközött össze vasárnap kora délután Csíkdánfalva határában az 578-as európai úton. A balesetben öt személy sérült meg, ketten a megrongálódott autóba szorultak – közölte a Hargita megyei tűzoltóság.

// még több főtér.ro
Különvélemény

Nem mind korrupció, ami zajlik?

Sólyom István

Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.

Románia, a csődállam

Szántai János

2025-ben ki lehet mondani, hogy úgy tűnik, túl sok Dorel, azaz inkompetens, oda nem illő polgártárs kerül vezető pozícióba. Na de akkor tényleg el kell töprengeni azon, hogy államcsődről beszélünk-e, vagy csődállamról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A norvégok nagyon kedvesek, toleránsak, viszont nem igazán befogadók”

Sólyom István

A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.

Drakula bekapja… és élvezi!

Szántai János

A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.

// HIRDETÉS