A Szent Mihály templom plébánosa életének hetvenedik évében távozott.
December 25-én, este fél tíz előtt néhány perccel egy Kolozsvár közeli klinikán elhunyt Kovács Sándor kanonok, a Kolozs-Dobokai Főesperesi Kerület elöljárója, a kolozsvári Szent Mihály-templom plébánosa – adta hírül a romkat.ro.
Kovács Sándor Székelykálban született 1948. április 25-én. Középiskoláját Marosvásárhelyen, teológiai tanulmányait Gyulafehérváron végezte, ahol 1972. április 9-én Márton Áron püspök szentelte pappá.
Segédlelkészként szolgált Sepsiszentgyörgyön (1972–1976) és Marosvásárhelyen (1976–1979). Plébánosi működését Csíkszentgyörgyön kezdte (1979–1984). Székelyudvarhelyi plébánosi kinevezését 1984-ben kapta, ahol később kerületi főesperes lett.
2007-ben bízták meg a Kolozs-Dobokai Főesperesi Kerület és a kolozsvári Szent Mihály plébánia vezetésével. Befejezte a Szent István-templomot, előkészítette a főtéri templom felújítását, támogatta az oktatási intézmények életét, óvodát és bölcsődét alapított. Támogatta az egyetemi és kulturális élet szervezését, szívén viselte az egyházi sajtó fejlesztésének ügyét – írja róla a katolikus portál.
Kovács Sándor főesperes temetését Székelyudvarhelyen tartják, a szertartás pénteken 11 órától kezdődik a Szent Miklós-templomban.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Mind a 130 000 romániai köztisztviselőt ellenőrzi a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS), hogy megállapítsák, kollaboránsok vagy az egykori politikai rendőrség munkatársai voltak-e – írta pénteken a <a href="https://www.g4media.ro/exclusiv-cei-130-000-de-functionari-publici-din-romania-sunt-verificati-daca-au-fost-turnatori-sau-tortionari-ai-securitatii-apar-cazuri-pe-ba
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Spontán konfliktus alakult ki péntek délután az egyik csíkszeredai bevásárlóközpontnál, amelyhez a rendőrség különleges egységei is kivonultak.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.

… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.

Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.

Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.

A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.

Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.

Hejj, micsoda PR-nyomulás lesz, ha rendesen beindul a választási kampány. Csakhogy ez a természetet nem érdekli, Galac megyében ötre emelkedett az áradás halálos áldozatainak száma.