// 2026. február 7., szombat // Tódor, Rómeó

Elhitte, hogy változik az érettségi? Ne tegye!

// HIRDETÉS

Ez az a vizsga, amit mindig módosítanak, aztán mégsem.

Az oktatási minisztériumnak országos felmérőkhöz, az érettségihez és a képességvizsgához való viszonyulása meghaladta bármely dél-amerikai szappanopera forgatókönyvének képtelen fondorlatosságát, és egyre inkább az angol fekete humort lehet benne felfedezni.

Mert hogyan is értékelhetnénk másként azt, hogy a szaktárca szerdán bejelentette, hogy változtat az országos felmérők menetén, pénteken viszont már arról informálta az érintetteket, hogy mégsem. Legalábbis egyelőre. Azaz elnapolja a módosítást egy évvel, hogy majd ráhozhassa a frászt a következő végzős évfolyamra is. Tehát

nem kell parázni, nem lesznek tesztkérdések az idei érettségin!

Ezt Petru Apostoaia, az Országos Diáktanács elnöke közölte, miután ez ügyben találkozott Rovana Plumb ideiglenes oktatási miniszterrel. A szaktárca, mint szokta, az előzetes egyeztetés helyett a módosításról szóló bejelentés után – mely mint mindig, most is villámcsapásként érte az érintetteket – hívta találkozóra a tanárok, diákok és szülők képviselőit, hogy az idei érettségi tételekről egyeztessen velük.

Ezeket előtte oly módon módosította, hogy 40 százalékban tesztkérdéseket tartalmazzanak. Mert, hangzott az indoklás, akkor objektíven lehet majd értékelni a válaszokat.

Miért, eddig nem volt objektív az értékelés?

– kérdezzük. A diákok képviselői is átlátnak a szitán, hiába kedvezne nekik a módosítás. Rámutattak: a szaktárca valójában csak mesterségesen szeretné javítani az évek óta kritikán aluli érettségi eredményeket. Hiszen teszt esetén sokkal könnyebben lemásolhatók egymástól a válaszok, mintha elemezni, érvelni kellene. És kozmetikázhatók az eredmények, melyekért nem kevés fejmosást kaptak az elmúlt években a bukaresti illetékesek.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Most azonnal, mindent! Meg lehet-e akadályozni, hogy az online világ nulla látenciája szétverje a „valós” életet?

Fall Sándor

A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.

Nagy a munkanélküliség a fiatalok körében – mi lehet a tágabb oka ennek?

Sánta Miriám

Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Kit szerethet jobban az ember: Luke Skywalkert vagy egy három méteres kék lényt?

Szántai János

Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.

„Elemi szükséglet az anyanyelven való megszólalás lehetősége krízishelyzetben”

Sólyom István

A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát
Főtér

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

Cseke: sem idén, sem jövőre nem lesz adóemelés
Krónika

Cseke: sem idén, sem jövőre nem lesz adóemelés

Sem idén, sem jövőre nem lesz további adóemelés – jelentette ki Cseke Attila fejlesztési miniszter az Antena 3 CNN kedd esti műsorában.

Raed Arafat hadat üzent az online közösségi hálózatoknak…
Főtér

Raed Arafat hadat üzent az online közösségi hálózatoknak…

… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.

Kell a parajdiak földje az autópályához, de felhajtót nem kapnak cserébe
Székelyhon

Kell a parajdiak földje az autópályához, de felhajtót nem kapnak cserébe

Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.

Szilágycseh: egy órával a munkások távozása után omlott össze a református templom tornya
Krónika

Szilágycseh: egy órával a munkások távozása után omlott össze a református templom tornya

Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.

Bolojan lehetővé tenné, hogy az önkormányzatok a minimális szintre csökkentsék a helyi adókat
Székelyhon

Bolojan lehetővé tenné, hogy az önkormányzatok a minimális szintre csökkentsék a helyi adókat

Ilie Bolojan szerint lehetővé kell tenni az önkormányzatok számára, hogy a költségvetésük elfogadása előtt visszatérjenek a helyi adók és illetékek törvényben meghatározott minimális szintjéhez.

// még több főtér.ro