// 2026. február 8., vasárnap // Aranka

Élettársakat sem lehet arra kényszeríteni, hogy egymás ellen valljanak

// HIRDETÉS

Az alkotmánybíróság mai döntésében az indoklás érdekes: a családi élet nem korlátozódik a házasságon alapuló családokra.

Nem lehet bűnvádi eljárásban arra kötelezni élettársi kapcsolatban élőket, hogy egymás ellen valljanak – döntött szerdán az alkotmánybíróság. 

Pontosabban szavazattöbbséggel alkotmányellenesnek nyilvánította a büntető perrendtartásnak azt a bekezdését, amely nevesíti, kik azok a hozzátartozói a gyanúsítottnak, akik megtagadhatják a vallomástételt egy bűnvádi eljárás során, azaz kiket nem lehet tanúvallomásra kényszeríteni: a gyanúsított vagy vádlott

  • házastársát vagy volt házastársát,
  • egyenesági felmenőit és utódait,
  • testvéreit.

Az alkotmánybíróság úgy ítélte, ezeket a kategóriákat a törvény nem említi világosan, hozzáférhetően és előreláthatóan, illetve sérül a polgárok törvény előtti egyenlősége, ami a családi életet illeti, mert kizárja ebből a házastársi kapcsolathoz hasonló kapcsolatban, azaz élettársi viszonyban élőket és a volt élettársakat – áll a testület közleményében.

A talárosok szerint a kihallgatás megtagadásának joga a családi kapcsolatok védelmét szolgálja, a családi kapcsolatokat pedig nem lehet a házasságkötésre korlátozni. Nincs objektív és ésszerű indok kizárni az élettársakat a gyanúsított vagy vádlott azon hozzátartozói közül, akik jogszerűen tagadhatják meg a tanúzást bűnvádi eljárás során – szögezi le az alkotmánybíróság.

Amennyiben az alkotmánybíróság szerint az élettársi kapcsolatban élőket nem lehet kizárni a család fogalmából, minimum érdekes az a tavalyi döntése, amellyel engedélyezte a Koalíció a családért népszavazási kezdeményezését a család fogalmának megváltoztatásáról az alkotmányban.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Most azonnal, mindent! Meg lehet-e akadályozni, hogy az online világ nulla látenciája szétverje a „valós” életet?

Fall Sándor

A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.

Nagy a munkanélküliség a fiatalok körében – mi lehet a tágabb oka ennek?

Sánta Miriám

Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Kit szerethet jobban az ember: Luke Skywalkert vagy egy három méteres kék lényt?

Szántai János

Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.

„Elemi szükséglet az anyanyelven való megszólalás lehetősége krízishelyzetben”

Sólyom István

A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát
Főtér

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

Napokkal az omlás előtt érkeztek a felkiáltójelek: hogyan semmisült meg a szilágycsehi református templom tornya?
Krónika

Napokkal az omlás előtt érkeztek a felkiáltójelek: hogyan semmisült meg a szilágycsehi református templom tornya?

Az elmúlt évek egyik legsúlyosabb erdélyi műemléki eseménye rázta meg a szakmát és a helyi közösséget. A szilágycsehi református templom tornyának az összeomlása kapcsán a felújítást tervező szakember, Makay Dorottya nyilatkozott a Krónikának.

Kelemen adócsökkentést kért Bolojantól, a kormányfő haladékot kért, hogy megvizsgálják a kérdést
Főtér

Kelemen adócsökkentést kért Bolojantól, a kormányfő haladékot kért, hogy megvizsgálják a kérdést

További szerdai híreink: Nicușor Dan államfő reagált az amerikai jelentésre, amely szerint Romániában nem az oroszok, hanem az EU avatkozott be a választásokba. Egy kanadai cég pedig jelentős mennyiségű ritka fémeket talált az Erdélyi Szigethegységben.

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Kontra György, az M1 híradósa
Székelyhon

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Kontra György, az M1 híradósa

45 éves korában meghalt Kontra György, az MTVA munkatársa, az M1 híradó bemondója.

Porlad a beton, hámlik a burkolat az újépítésű hídon, de az önkormányzat szerint ez „természetes”
Krónika

Porlad a beton, hámlik a burkolat az újépítésű hídon, de az önkormányzat szerint ez „természetes”

Két hónap sem telt el az újépítésű aradi híd használatba adása óta, de a járókelők és gépjárművezetők máris problémákat jeleztek a közel 166 millió leje létesítményen: a korlátok tövében porlad a beton, a kerékpársávon pedig hámlik a burkolatfestés.

Kell a parajdiak földje az autópályához, de felhajtót nem kapnak cserébe
Székelyhon

Kell a parajdiak földje az autópályához, de felhajtót nem kapnak cserébe

Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.

// még több főtér.ro