// 2026. szeptember 22., kedd // Móric

Eldőlt, kik vezetik az RMDSZ kolozsvári tanácsoslistáját

// HIRDETÉS

Nagyon nagy izgalmakra nem számíthattunk: a lista első két helye „kötött” volt.

Rangsorolta városi tanácsosjelöltjeit az RMDSZ kolozsvári szervezete. A jelöltek közötti valódi verseny valójában csak a lista harmadik helyétől kezdődött, az első két „húzópozíció” betöltőinek személye ismert volt korábban. A szabályzat szerint a listát a szövetség kolozsvári polgármesterjelöltje, Horváth Anna jelenlegi alpolgármester vezeti. Őt követi a történelmi magyar egyházak által javasolt Gergely Balázs, a Kolozsvári Magyar Napok főszervezője, aki az utóbbi években aktívan nem politizált ugyan, de tagja az Erdélyi Magyar Néppártnak.

Rajtuk kívül még öten nyújtották be pályázatukat a városi tanácsosi listára, a Választmány és a Megyei Állandó Tanács szavazatainak megfelelően pedig a következő sorrend alakult ki: a harmadik helyre Csoma Botond jelenlegi városi tanácsos, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke került (ezt a fejleményt is bízvást nevezhetjük papírformának), őt követi Rácz Levente vállalkozó, az ifjúsági szervezetek jelöltje, majd Nistor Dániel építőmérnök következik. Az Oláh Emese jogászra, jelenlegi városi tanácsosra leadott szavazatok csak a hatodik helyre voltak elegendők, a hetedik helyen pedig Kinizsi Zoltán kommunikációs szakértő, a városi szervezet alelnöke áll.

„A mai döntés nemcsak az előttünk álló választásokról, hanem az elkövetkező négy év magyar közösségi képviseletéről szól. Örömmel látom, hogy olyan csapattal indulunk útnak, amely a civil és szakmai tapasztalalatot és elkötelezettséget, az ifjúság fele történő nyitást, egyszóval az újratervezés szempontjait egyszerre képes ötvözni” – kommentálta Horváth Anna listavezető a döntést.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden
Főtér

Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden

Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot
Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Így csinált magából sakknagymestert egy román gyáros
Főtér

Így csinált magából sakknagymestert egy román gyáros

Alexandru Crișan felemelkedése és bukása a sakktörténelem legkirívóbb csalása, egyben a romániai átmenet vegytiszta lenyomata.

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson
Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás
Székelyhon

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás

A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.

// még több főtér.ro