// 2026. szeptember 25., péntek // Eufrozina, Kende

Ekkorra térhet vissza a normalitás az egészségügyi miniszter szerint

// HIRDETÉS

Nelu Tătaru sokak által várt bejelentést tett.

Némileg meglepő bejelentést tett Nelu Tătaru egészségügy-miniszter: megsaccolta, mikorra térhet vissza az életünk a normális kerékvágásba a koronavírus-járvány lecsengését követően.

Kedd esti megszólalása azért meglepő, mert nem hogy nem szokott ide-oda dobálózni az ígéretekkel és a becslésekkel, de annyira óvatosnak bizonyult eddig, hogy meggyőződésünk: még az abszolút nulla fokon tárolt jégkrémet is megfújná kóstolás előtt.

Ehhez képest most arról beszélt: a kormány és a járvány elleni intézkedésekért felelős operatív törzs illetékesei a hét végén értékelik ki a lazítások 15-étől bevezetett első körének eredményeit, és szinte biztos, hogy ezek után hétfőn valóban megnyithatnak a vendéglátóhelyek teraszai.

Sőt egyéb enyhítések is jöhetnek, de mindezekről majd a hétvégi elemzés során döntenek majd.

Figyelmeztetett ugyanakkor, hogy a teraszokon is oda kell figyelni a fizikai távolságtartásra, és a közös helyiségekre – például a mosdókra – vonatkozó előírásokat is be kell tartani.

A miniszter szerint azt ajánlják (ebből a végső változatban lehet még kötelező érvényű előírás is), hogy a torlódások elkerülése érdekében csak előzetes foglalással lehessen asztalhoz jutni hétfőtől, illetve a vendéglátóhelyek belső tereinek tervezett, 15-ei megnyitása után is.

Amúgy június 15-étől nyithatnak a tengerparti fürdőhelyek is.

És akkor a beígért időpont, amikor jöhet a normalitás.

A miniszter szerint a kormány azt szeretné elérni, hogy július végére, augusztusra visszatérjen a normalitás. Vagy legalábbis a „kvázinormális” élet.

Reméljük, igaza lesz. Sőt hátha nem is kell addig várni.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év
Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

Útkereső fazekasok Marosvásárhelyen: hagyomány vagy újítás?
Krónika

Útkereső fazekasok Marosvásárhelyen: hagyomány vagy újítás?

Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.

Poloskairtás közben szökött meg egy román rab a velencei börtönből – hírmix
Főtér

Poloskairtás közben szökött meg egy román rab a velencei börtönből – hírmix

A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött
Székelyhon

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött

Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen
Krónika

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen

Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.

Tragikus baleset történt Maros megyében, 19 éves fiatal vesztette életét
Székelyhon

Tragikus baleset történt Maros megyében, 19 éves fiatal vesztette életét

Halálos közúti baleset történt keddre virradó éjjel Marossárpatakon. A balesetben egy autó volt érintett, a benne utazó 19 éves fiatal életét vesztette.

// még több főtér.ro