// 2025. július 27., vasárnap // Olga, Liliána

Ekkorra szabadulhatunk meg a koronavírus-járványtól az egészségügyi miniszter szerint

// HIRDETÉS

Persze csak ha minél többen beoltatják magukat.

Belátható időn belül túljuthatunk a koronavírus-járványon, ehhez azonban természetesen az kell, hogy minél többen oltassák be magukat a kór ellen – erről beszélt Vlad Voiculescu egészségügyi miniszter.

A tárcavezető hétfőn este azt mondta, az oltás jelenti a valós esélyt és a reményt arra, hogy viszonylag belátható időn belül – hat vagy kilenc hónap múlva – túljussunk a pandémián.

Voiculescu szerint egész jól halad az oltási kampány, nincsenek jelentős problémák, ugyanakkor a szakemberek dolgoznak azon, hogy javítsanak az online regisztrációs rendszeren.

Azt is cáfolta, hogy rengeteg vakcina ment volna kárba, nagyjából száz adag semmisült meg, ez azonban a több mint 100 000 már beadott oltáshoz képest elenyésző.

Mint elmondta, a legnagyobb probléma jelenleg az, hogy még nem áll rendelkezésre elegendő számú oltás, ezért a prioritás jelenleg az, hogy azoknak jusson, akik be akarják oltatni magukat.

Mint ismert, a december 27-én kezdődött első fázis után, amely során az egészségügyi dolgozók kapják meg a vakcinát, péntek után indul a második kör, amelyben a krónikus betegek, a 65 év fölötti idős személyek és a stratégiai ágazatok dolgozói juthatnak hozzá a vakcinához.

A lakosság további részét a tervek szerint áprilistól oltják, de ha a tervezettnél gyorsabban haladnak, és elég vakcina áll majd rendelkezésre, hamarabb is elkezdhetik.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Szántai János

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Elmarad a rendszerváltás – huszadik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”

// HIRDETÉS
Nagyítás

Isteni szférába emelte a technót Padre Guilherme, a DJ pap Kolozsváron

Sólyom István

A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.

Miért maradt ki Gheorghe Funar a versből? – interjú Korpa Tamás költővel

Varga László Edgár

A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Veszett aranysakál harapott meg egy nőt a saját kertjében – hírek szerdán
Főtér

Veszett aranysakál harapott meg egy nőt a saját kertjében – hírek szerdán

Kormányt buktatna szeptemberben az Alfa Kartell szakszervezeti szövetség. Újabb nyúlfarknyival bővülhet az észak-erdélyi autópálya.

Tánczos a 11 ezer eurót meghaladó CFR-vezérigazgatói jövedelemről: egy kis alázatra lenne szükség
Krónika

Tánczos a 11 ezer eurót meghaladó CFR-vezérigazgatói jövedelemről: egy kis alázatra lenne szükség

Tánczos Barna RMDSZ-es miniszterelnök-helyettes szerda este a B1 televízióban nyilvánosan bírálta a CFR személyszállító ágazata vezérigazgatójának, Traian Preoteasának a közelmúltban tett kijelentéseit a havi 11 ezer eurót meghaladó jövedelméről.

Georgeszkisták tüntettek Bukarestben: lökdösődés, úttorlaszok, egy furgonnyi krumpli…
Főtér

Georgeszkisták tüntettek Bukarestben: lökdösődés, úttorlaszok, egy furgonnyi krumpli…

… egy polgár elkötötte a mentőautót, amely éppen érte érkezett, majd furikázott egy jót… és megvan az első város (erdélyi!), amely a megszorítások nevében lemondta a városnapokat.

Ők lesznek idén a Csíkszeredai Városnapok fellépői
Székelyhon

Ők lesznek idén a Csíkszeredai Városnapok fellépői

Megvan, hogy kik lesznek idén a Csíkszeredai Városnapok sztrárfellépői, ezt a rendezvény Facebook-oldalán tették közzé a szervezők.

Ördögöt próbált űzni a lányából egy erdélyi nő: ő pszichiátriára, a lány a gyermekvédőkhöz került
Krónika

Ördögöt próbált űzni a lányából egy erdélyi nő: ő pszichiátriára, a lány a gyermekvédőkhöz került

A rendőrségtől a gyermekvédelemig számos hatóság akcióba lendült, miután a héten felkerült a TikTokra egy videó, amelyen az látható, hogy a Szeben megyei Erzsébetvárosban egy nő megpróbálja kiűzni a démonokat a lányából.

Gazdasági miniszter: a parajdi sóbánya be fog omlani és egy tó lesz a helyén
Székelyhon

Gazdasági miniszter: a parajdi sóbánya be fog omlani és egy tó lesz a helyén

Komoly veszélyben van a parajdi sóbánya a gazdasági miniszter szerint. Radu Miruță csütörtök este kijelentette, hogy a sóbánya födéme a lejtőkről beszivárgó víz miatt folyamatosan vékonyodik, és heves esőzések esetén a szerkezet összeomolhat.

// még több főtér.ro