// 2026. február 5., csütörtök // Ágota, Ingrid

Ekkora összegű kár fölött lehet bűncselekmény a hivatali visszaélés

// HIRDETÉS

Tudorel Toader igazságügy-miniszter szerint nem minden visszaélés bűncselekmény.

Ezerrel zajlik a büntető törvénykönyv és a büntetőjogi perrendtartás módosítása az igazságügyi törvények módosításainak kidolgozásával megbízott különbizottságban.

Az egyik, legtöbb vitát kiváltó cikkely a hivatali visszaélést meghatározó paragrafus, amelyet az RMDSZ által is támogatott kormányoldal oly módon kíván módosítani, hogy ne minden, hivatali visszaélésként elkönyvelt cselekedet minősüljön bűncselekménynek.

Miközben az ellenzék szerint ez csupán trükközés, amellyel a korrupt politikusokat és közhivatalnokokat akarják kihúzni a csávából, Tudorel Toader igazságügy-miniszter az alkotmánybíróság döntésével takarózik.

Toader vasárnap este  a România TV hírcsatornának nyilatkozva kijelentette: szükséges egy küszöb megállapítása a hivatali visszaélés bűncselekményként való besorolásához.

Szerinte a hivatali visszaélés olyan bűncselekmény, amelyet az ügyészek csak akkor jelölnek meg önálló tényállásként, ha az elkövetett tett nem sorolható be más cikkely alapján bűncselekményként, mivel az új büntető törvénykönyv a megtorló politika helyett a megelőzés elvén alapul.

Toader két korábbi alkotmánybírósági ítélettel indokolja álláspontját. Az egyik szerint külön törvényt vagy kormányrendeletet kell elfogadni azon esetek szankcionálására, amikor egy köztisztviselő nem, vagy rosszul teljesíti a kötelességét. A másik értelmében

el kell választani a büntetőjogi és a fegyelmi felelősséget,

vagyis léteznie kell egy olyan küszöbnek, ami az okozott kárt illeti, amely alatt a hivatali visszaélés nem számít bűncselekménynek.

A miniszter statisztikát kért a legfőbb ügyészségtől arról, melyik a legalacsonyabb összegű kár, amely miatt vádat emeltek valaki ellen. Mint kiderült, ez az összeg rendszerint nem csökkent 1400-1500 lej alá.

Toader szerint ennek alapján

nem jelent veszélyt a társadalomra, ha egy közhivatalnok figyelmetlenségből 1400-1500 lej alatti kárt okoz,

ezért úgy döntött, a küszöbértéket a bruttó minimálbér összegében állapítják meg. Vagyis amennyiben az okozott kár mértéke meghaladja az összeget, akkor bűncselekményről van  szó, ha nem, akkor fegyelmi vétségről.

A bruttó minimálbér jelenleg 1900 lej.

Florin Iordache, az igazságügyi módosítások kidolgozásával megbízott különbizottság elnöke is úgy véli, ha károkozás történt, az még nem jelenti azt, hogy bűnvádi eljárás szükséges. „Polgári pert indítanak, behajtják az okozott kár összegét, és ennyi” – mondta Iordache.

A bizottság várhatóan hétfőn fogadja el a vonatkozó módosításokat, amelyek kedden kerülhetnek a rendkívüli ülésszakra összehívott szenátus, majd a képviselőház elé.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Most azonnal, mindent! Meg lehet-e akadályozni, hogy az online világ nulla látenciája szétverje a „valós” életet?

Fall Sándor

A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.

Nagy a munkanélküliség a fiatalok körében – mi lehet a tágabb oka ennek?

Sánta Miriám

Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Kit szerethet jobban az ember: Luke Skywalkert vagy egy három méteres kék lényt?

Szántai János

Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.

„Elemi szükséglet az anyanyelven való megszólalás lehetősége krízishelyzetben”

Sólyom István

A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával
Főtér

A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Miért kapott erdélyi magyar figyelmeztetést a Református Egyházak Világközössége?
Krónika

Miért kapott erdélyi magyar figyelmeztetést a Református Egyházak Világközössége?

Meghökkentő bejelentést tett hétvégén Kolumbán Vilmos, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke: megfontolják vagy elgondolkodnak azon, hogy kilépnek a Református Egyházak Világközösségéből, vagy pedig felfüggesztik tagságukat.

A Vexler-törvénnyel rúgták be az ajtót Kolozsváron: mi lesz a Goga-könyvtárral meg a Radu Gyr utcával?
Főtér

A Vexler-törvénnyel rúgták be az ajtót Kolozsváron: mi lesz a Goga-könyvtárral meg a Radu Gyr utcával?

Ütközhetnek a román nemzeti fejekben a vonatok, ha a törvény nevében utcák, intézmények nevét kell törölni, mert a névadó személyiségekről kiderül: fasiszták, legionáriusok, háborús bűnösök…

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült
Székelyhon

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült

Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár
Krónika

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár

A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.

Várjunk a befizetéssel? Kelemen Hunor szerint a helyi adók akár 50 százalékkal is csökkenthetők
Székelyhon

Várjunk a befizetéssel? Kelemen Hunor szerint a helyi adók akár 50 százalékkal is csökkenthetők

Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.

// még több főtér.ro