// 2026. április 29., szerda // Péter

Egyre kevesebb a magyar osztály Kolozs megyében

// HIRDETÉS

Ezért az RMDSZ szakemberek bevonásával, a történelmi magyar egyházak és a tanfelügyelők közbenjárásával stratégiát dolgozna ki az anyanyelvi oktatás érdekében.

Kolozs megyében idén megközelítőleg 100 gyermekkel van kevesebb a 4. és a 8. osztályokban – mondta el Csoma Botond parlamenti képviselő, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke egy pénteki sajtótájékoztatón. „A mostani helyzetet tekintve vidéken a kisebb létszámú iskolákban is indulnak ötödik osztályok, bár kevesebb létszámmal, de a zeneiskolában is indul osztály. Jó hír viszont, hogy Désen 21 diákkal újra lesz kilencedik osztály, tavaly ehhez nem volt meg a megfelelő létszám” – hangsúlyozta Csoma.

Az osztályok számának csökkenése a kolozsvári iskolákat érinti a leginkább, ezért a közelmúltban találkoztak a kolozsvári iskolák igazgatóival, képviselőivel, hogy valamilyen megoldást találjunk a problémára.

„Nem engedhetjük meg magunknak azt, hogy továbbra is tűzoltó módszerekkel, minden évben pontszerűen, rövid idő alatt kell dönteni osztályok, gyermekek helyzetéről. Fenntartható stratégiára van szükségünk, éppen ezért egy olyan testületet hozunk létre az iskolaigazgatókkal, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségével és az egyházak képviselőivel közösen, amely megoldást kínál” – mondta a képviselő.

Török Zoltán főtanfelügyelő-helyettes kifejtette: három beiskolázási terv kidolgozásában vett részt, és évről-évre csökken a diákok száma. „Az első évben megközelítőleg 600 diák volt megyei szinten a kilencedik osztályokban, idén ez a szám 500-ra csökkent, amelynek következményeként nem tarthatjuk meg azt a 23 osztályt, amit 2016-ban sikerült beindítani. A múlt pénteki tárgyaláson, amin részt vettünk az iskolavezetőkkel, nem jutottunk előre. Mindenkinek a saját iskolája a legfontosabb, és ez természetes is” – fogalmazott.

Mint elmondta, most úgy körvonalazódik, hogy két kilencedik osztállyal lesz kevesebb. A negyedik osztályokban is 100 diákkal van kevesebb az előző évekhez képest. Pozitívum az, hogy a jelenlegi állás szerint ahol kilencedik osztályt szüntetnek meg, ott nem szűnik meg egy ötödik osztály sem, és ez fordítva is érvényes.

Tárkányi Erika, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének Kolozs megyei elnöke elmondta, hogy egy olyan törvénymódosítást javasolnak, amely a pozitív diszkrimináció elvén a kisebbségi osztályok létszámát alacsonyabb küszöbértékben határozná meg.

„Folyamatossá kell tenni az ilyen fajta tanácskozásokat, szolidaritásra van szükség, hiszen nem tudunk döntéseket hozni, ha az érintettek nem tudnak továbblátni saját elképzeléseiken. A vidéki iskolákat meg kell tartanunk azért, hogy minden gyermek a lakhelyéhez legközelebb tanulhasson az anyanyelvén” – fejtette ki Horváth Anna, az RMDSZ kolozsvári szervezetének elnöke.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?

Szántai János

Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.

Mi lesz veled, turkáló? Avagy mit okozna a túlszabályozás a second hand szektorban…

Sánta Miriám

A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Gyönyörű hely, csak nem rock and rollnak való!”

Sólyom István

Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Grindeanuék nem gondolták komolyan, hogy Bolojan komolyan gondolja, most a PSD léte foroghat kockán
Főtér

Grindeanuék nem gondolták komolyan, hogy Bolojan komolyan gondolja, most a PSD léte foroghat kockán

Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt
Krónika

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt

Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.

Vasárnapi jó hír: a parti őrség delfineket, cápát és tokhalakat mentett!
Főtér

Vasárnapi jó hír: a parti őrség delfineket, cápát és tokhalakat mentett!

Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.

RMDSZ-es javaslat: csökkenne a gyermekpénz, de iskolalátogatás esetén összességében többet kapnának a családok
Székelyhon

RMDSZ-es javaslat: csökkenne a gyermekpénz, de iskolalátogatás esetén összességében többet kapnának a családok

Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel
Krónika

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel

Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.

Tragédia Erdőszentgyörgynél: hosszú perceken át küzdöttek a motoros életéért, de nem sikerült megmenteni
Székelyhon

Tragédia Erdőszentgyörgynél: hosszú perceken át küzdöttek a motoros életéért, de nem sikerült megmenteni

Személyautóval ütközött egy motoros hétfőn kora este Erdőszentgyörgy Szováta felőli kijáratánál. A balesethez több mentőegységet is riasztottak, elsődleges információk szerint nem sikerült megmenteni a motoros életét.

// még több főtér.ro