// 2025. január 11., szombat // Ágota
Európai Unió

Egymilliárd eurót ad az EU a szíriai menekülteknek

// HIRDETÉS

És várhatóan a nyitott ajtók politikája is megváltozik.

Egymilliárd euróval növeli az EU a szíriai menekülteknek nyújtott támogatást - közölte Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke az uniós országok állam-, illetve kormányfőinek szerda éjfélen túlnyúló, brüsszeli rendkívüli menekültügyi tanácskozása után tartott sajtótájékoztatón.

Tusk és a vele együtt az újságírók elé lépő Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke egyaránt azt mondta, hogy a megbeszélés a vártnál sokkal jobb légkörben zajlott le, Tusk megfogalmazása szerint a résztvevők „felhagytak az egymásra mutogatással", a kölcsönös szemrehányásokkal.

Az egymilliárd euró egy részét az ENSZ világélelmezési programja keretében használják majd fel.

Tusk szerint az Európába áramló menekülthullám legnagyobb része még csak most várható, és a nyitott ajtók politikáját át kell dolgoznia az uniónak. „A káosznak meg kell szűnnie a külső határokon" - mondta.

Jönnek a hot spotok

A lengyel politikus hangsúlyozta: nem lenne tisztességes, ha a menekültek jelentette terheket kizárólag Olaszországra, Görögországra vagy más országokra hárítanák. November végéig létre akarják hozni az úgynevezett hot spotokat, ahol uniós tisztviselők segítenék a menekülteket fogadó országok hatóságait az érkezők azonosításában, menedékkérelmük elbírálásában. Ez - tette hozzá Tusk - nem vetne véget a válságnak, de a helyes irányba tett lépés lenne.

Az Európai Tanács elnöke hangsúlyozta, hogy a három hét múlva esedékes, soron következő EU-csúcsig még nagyon sok a teendő, de a helyzetet mindenképpen javítani kell, nehogy szétessék a belső útlevél-ellenőrzés nélküli szabad mozgást biztosító schengeni övezet.

Juncker elmondta, hogy az egymilliárd eurót a Szíriával szomszédos országokban, nagyrészt Törökországban tartózkodó menekültek javára kívánják felhasználni, de további pénzbeli támogatásra van szükségük a nyugat-balkáni országoknak is a migránskérdés kezeléséhez.

Orbán: meg kell fontolnunk, hogy átengedjük a migránsokat Ausztria és Németország felé

Magyarországnak két lehetősége van, vagy kerítéssel védi meg a zöldhatárt, vagy „ha ez nem tetszik", akkor képes arra is, hogy átengedje a migránsokat Ausztria és Németország irányába - ismertette Orbán Viktor magyar miniszterelnök a rendkívüli uniós csúcson kifejtett álláspontját magyar újságírókkal csütörtök hajnalban, a megbeszéléseket követően.

„Az osztrák kancellár egyértelműen azt mondta, hogy ha csak kerítéssel tudjuk őket megállítani, akkor inkább engedjük őket" - tudatta a miniszterelnök, hozzátéve: "ezt kell majd megfontolnunk".

A miniszterelnök azt is elmondta, hogy a hat pontból álló magyar elképzelések közül ötben sikerült dűlőre jutni a rendkívüli csúcstalálkozón. A kormányfő tudatta: arról nem sikerült megállapodni, hogy ha Görögország nem képes megvédeni a határait, akkor azt az Európai Unió közösen tegye meg.

„Kár, hogy ez a legfontosabb az összes javaslat közül. Ilyen értelemben tehát továbbra sincs védve Európa külső határa, és Görögországon keresztül továbbra is jönnek a nemzetközi egyezményeket megsértve illegális migránsok" - mutatott rá Orbán Viktor.

A miniszterelnök elmondta, úgy érezte, hogy nem volt meg az ehhez szükséges elszántság, bátorság, határozott fellépés.

„Úgy éreztem, hogy ezt nem tartják olyan fontos dolognak, mint amennyire mi, magyarok annak tartjuk" - számolt be a csúcsértekezlet eseményeiről Orbán Viktor.

A magyar miniszterelnök által szerdán Bajorországban ismertetett javaslat a görög határ közösségi ellenőrzése mellett arra vonatkozott, hogy még a Schengeni Övezeten kívül külön kell választani a menekülteket a gazdasági bevándorlóktól, valamint fel kell állítani a biztonságosnak tekintett országok közös uniós listáját. Emellett a kormányfő új pénzügyi források megteremtése érdekében azt javasolta, hogy minden uniós tagállam növelje egy százalékkal uniós befizetését, és csökkentsenek minden kiadást egy százalékkal, ami százalékonként hárommilliárd eurót jelent, és ezt annyiszor kell megismételni, amennyi pénzre szükség van a krízis kezeléséhez.

Indítványozta még a miniszterelnök kiemelt partnerség kialakítását azokkal az államokkal, amelyek nélkül nem lehet kezelni a helyzetet, külön megemlítve Törökországot, és azt is javasolta, hogy „Oroszországgal is gomboljuk újra a kabátot".

Hatodik pontként úgynevezett világkontingens létrehozására tett javaslatot annak érdekében, hogy a menekültválság kezelésében az egész világ részt vegyen.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Jó-e, hogy az iskolában tanítani fogják a kommunizmus történetét? Jó, de nem mindegy, hogyan

Fall Sándor

Fura, amikor egy nyugati ember „kommunista”, de nincs annál groteszkebb, mint amikor valaki egy posztkommunista országban dicsőíti az eszmét. Az oktatásnak is feladata, hogy felkészítse a fiatalokat: tudják megvédeni magukat minden ideológiával szemben.

Így egyezkednek a simlis titkos ügynökök az ország sorsáról egy shaorma mellett

Varga László Edgár

Avagy miért fagyoskodik Otilo odakint az ajtó előtt?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Nem tudtuk meg ugyan, mi a különbség „alkalmi” és „rendes” vers között, de jó volt

Varga László Edgár

Lövétei Lázár László legújabb kötetének kolozsvári bemutatóján jártunk, és bár nem terveztük, hogy megírjuk, végül mégis megírtuk, mert érdemes volt. A többi csak elmélet.

Wellness a romban, avagy a báznai fürdőkultúra más-állapota (FOTÓK)

Szántai János

A hajdan országos hírű báznai fürdő jelen pillanatban vajúdik: az új belülről feszíti kifele a szétlopott, tönkretett régit. Jó lenne, ha nem szörnyszülött bújna elő a nehéz szülés végén.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A szuperúszó szuperautója, avagy a román példaképtelenség
Főtér

A szuperúszó szuperautója, avagy a román példaképtelenség

Mi az összefüggés David Popovici Porsche Spyderje, a román néplélek és az értelmiségi elit által követendő példának tekintett hazai személyiségek hiánya között?

Bejelentette a posta, mikortól kézbesíti a nyugdíjakat
Krónika

Bejelentette a posta, mikortól kézbesíti a nyugdíjakat

A Román Posta 2025. január 9-én, csütörtökön kezdi meg a januári nyugdíjak kézbesítését – jelentette be a társaság.

Románia nagykorúsítása a schengeni övezettel – tizennyolc év az Európai Unióban
Főtér

Románia nagykorúsítása a schengeni övezettel – tizennyolc év az Európai Unióban

Január elsején a Schengen-térség teljeskörű tagja lettünk. Felszámoltuk a határátkelőket, megünnepeltük a szabad határátlépést. Merengések az elmúlt évek határtapasztalatairól.

Létezhetetlen, mégis igaz: egy magánszemély 620 ezer lejjel tartozik a városnak
Székelyhon

Létezhetetlen, mégis igaz: egy magánszemély 620 ezer lejjel tartozik a városnak

A cégek és más jogi személyek helyi adóinak alig több mint 50 százaléka folyt be a gyergyószentmiklósi városkasszába 2024-ben. Idén őket is nagyobb kedvezmény ösztönzi őket a fizetésre. A magánszemélyek adózási hajlandósága azonban jónak mondható.

Nagyot alkotott a Dacia: rendelhető a Bigster
Krónika

Nagyot alkotott a Dacia: rendelhető a Bigster

A rendelések elindításával kiderült, mennyibe kerül a Dacia legújabb, egyben legnagyobb modellje, a Bigster. A Duster nagy testvéreként emlegetett, egy új szegmensben világhódító körútra induló Bigster legolcsóbb kiadása 23 ezer euróba kerül.

A pénzügyminisztérium államtitkárává nevezték ki Ráduly Róbertet
Székelyhon

A pénzügyminisztérium államtitkárává nevezték ki Ráduly Róbertet

A pénzügyminisztérium államtitkárává nevezték ki Ráduly Róbert Kálmánt. Az erről szóló döntés csütörtökön jelent meg a Hivatalos Közlönyben.

// még több főtér.ro