Csúnyán elbántak a kolozsvári csapattal a Farkasok.
A koronavírus, a sérülések és a AS Roma együtt túl sok volt a CFR focicsapatának, amely szerda este történelme legsúlyosabb európai kupavereségét szenvedte el az olasz fővárosban.
Paulo Vinicius, Mike Cestor és Billel Omrani hosszú hetekre kidőlt különböző sérülések miatt, Andrei Burcát, Alexandru Chipciut és Jakub Vojtust pedig a járvány húzta ki a bevethető focisták névsorából – a CFR pedig egyetlen egészséges belső védővel utazott a Stadio Olimpicóba. Dan Petrescu edzőnek improvizálnia kellett, az pedig nem az erőssége az inkább aprólékos, részletes tervezésben hívő edzőnek.
Nem is jött be, pedig a hazai csapatnál is akadt sérült válogatott játékos (az olasz Nicolo Zaniolo és az argentin Javier Pastore), koronavírus-fertőzött (Ricardo Calafiori és Amadou Diawara), de még eltiltott is (Giuseppe Mancini).
Ám ennyivel erősebbek egy olasz topcsapat tartalékjai, mint a román bajnoké: a Roma még a kispadról is olyan játékosokat tudott becserélni, mint a világ- és Európa-bajnok spanyol Pedro.
A CFR-re pedig átragadt edzője meccs előtt hangoztatott hitetlensége, a védelem már az 1. percben benézte az örmény Henrih Mhitarján fejesét, és hogy végül megúszta öt kapott góllal, az kizárólag annak volt köszönhető, hogy a Roma nem játszott teljes erőbedobással.
Az Európa Ligában közel egy éve, kilenc mérkőzésen át veretlen fellegvári csapat így is legsúlyosabb kudarcát szenvedte el a nemzetközi kupákban, eddig a 2010-ben a Bayern Münchentől kapott 4-0 volt a negatív rekord. De alig három hét múlva, hazai pályán lehet javítani, éppen a római „Farkasok” ellen.
Európa Liga, A csoport, 3. forduló:
AS Roma–Kolozsvári CFR 5-0 (Mhitarján 1., Ibanez 24., Mayoral 34., 89, Pedro 84.)
Young Boys Bern–CSzKA Szófia 3-0 (Mambimbi 2., 32., Sulejmani 18.)
Az állás: 1. Roma 7 pont, 2. Yong Boys 4 (5-3), 3. CFR 4 (3-6), 4. CSzKA 1.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Öt ember, köztük egy hétéves gyermek is megsérült a vasárnap este Nagyszebenben történt közúti balesetben, amelyben egy rendőrségi jármű is érintett volt.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) hétfőn felvételeket tett közzé a Călin Georgescu mogoșoaiai villájában tartott házkutatásról.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.

Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…

Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.

Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.

Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.

További híreink: Grindeanu szívhatja meg a leginkább a kormányválságot, amit éppen a PSD robbantott ki, Nicușor Dan pedig New Yorkból akar újabb miniszterelnök-jelöltet nevesíteni.

A romániaiak töltik a legtöbb időt az utakon, mégis a legrövidebb távolságon ingáznak naponta a munkahelyükre. Továbbá: százhúszezer eurós kerékpárút került egy moldvai településre, de senki sem használja, a főúton pedig nincs aszfalt.