Zsóri Dániel még csak 18 éves, de máris hatalmas sikert ért el.
Bár a magyar focit joggal kritizálják sokan, most mégis szép sikert ért el: egy fiatal magyar labdarúgó nyerte el az év legszebb góljáért járó Puskás-díjat a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) hétfő esti gáláján.
Ráadásul Zsóri Dániel keményen partiumi gyerek: Nagyváradon született, és az Arad megyei Simonyifalván nevelkedett.
A Puskás-díj a gála első elismeréseként került terítékre, a végső döntést meghozó zsűrit - korábban a szurkolók szavazata döntött – öt-öt legendás férfi és női futballista alkotta: a férfiak között két korábbi aranylabdás, a brazil Ronaldo, valamint az angol Michael Owen szerepelt, valamint ott volt minden idők legeredményesebb vb-góllövője, a német Miroslav Klose, az olasz Christian Vieri, valamint a korábban bombagóljairól is ismert védekező középpályása, az elefántcsontparti Yaya Touré. A nőket a norvég Ann Kristin Aarones, az amerikai Brandi Chastain, a kínai Han Tüan, a skót Julie Fleeting és az olasz Patrizia Panico képviselte.
Zsóri mellett Lionel Messi és Juan Fernando Quintero volt jelölt, előbbi egy csodálatos emeléssel, utóbbi pedig bomba szabadrúgással került a legjobb három közé a tíz jelölt közül.
A díjat Michael Essien, a Chelsea és a Real Madrid korábbi középpályása adta át.
Köszönöm a családomnak, a hozzám közel álló embereknek, a klubjaimnak. Ugyanakkor az utamnak még nagyon az elején járok” – mondta a színpadon Zsóri.
„Elképesztő érzéseket hozott ki ez belőlem, még most sem tudom felfogni, hogy ebben az évben én szereztem a világ legszebb gólját. Azt gondolom, ha végig engem vett volna a kamera, akkor az ingemen keresztül látszódott volna a szívverésem, nagyon izgultam” – nyilatkozta a gála után.
A történelmi magyar siker birtokosa elmondta, még szerencse, hogy a gála előtt többször is gyakorolta a szövegét, ugyanis azt követően, hogy bemondták a nevét és fellépett a színpadra, hirtelen szinte „minden eltűnt”.
„Óriási megtiszteltetés számomra, hogy a legnagyobb magyarról elnevezett díjat első magyarként tudtam elnyerni, de holnapra ezt le is zárom magamban és a munkára koncentrálok" – jegyezte meg Zsóri Dániel, akinek olyan sztárok gratuláltak, mint Sergio Ramos, Marcelo, Clarence Seedorf, vagy az év edzőjének választott Jürgen Klopp.
Zsóri Dániel megjegyezte,
Zsóri Dániel február 16-án a Debrecen színeiben a későbbi bajnok Ferencváros elleni hazai NB I-es találkozón a 81. percben csereként állt be élete első felnőtt élvonalbeli mérkőzésére, majd a 93. percben, 15 méterről ballal a kapu jobb alsó sarkába ollózott, megszerezve csapatának a győzelmet.
A sportoló tényleg nagyon fiatal: 2000. október 14-én született. Tizenegy éves korától Békéscsabán futballozott, majd a Debreceni Labdarúgó Akadémiára került. Idén szerződött a cívisvárosból a MOL Fehérvárhoz.
Reméljük, még sok hasonló kaliberű sikerrel örvendezteti meg a magyar focidrukkereket.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.
Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.
Mentőegységeket, köztük hegyimentőket riasztottak egy súlyos balesethez szombaton délután a Maros megyei Nyárádremete közelébe, egy nehezen megközelíthető területre.
Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.
Egy órán át garázdálkodott egy ismeretlen elkövető a csíkzsögödi MCRacing autóbontó udvarán: autószállítókat tört össze, járműveket rongált meg, áttörte a kerítést, majd egy forgalomból kivont autóval hajtott el.
Továbbá: Elena Lasconi előbújt egy kő alól és kijelentette, nem is Călin Georgescu miatt kaszálták el a 2024-es elnökválasztást. És mutatjuk, miért fog szinte biztosan elbukni a Mureșan-kormány a bizalmi szavazáson.

A kötelező iskolai egyenruha bevezetése ellen szavazna az RMDSZ. Alacsonyabb adókat akarnak egy törvényjavaslattal a 26 év alatti fiatalok részmunkaidős szerződései esetén.
A kötelező iskolai egyenruha bevezetése ellen szavazna az RMDSZ. Alacsonyabb adókat akarnak egy törvényjavaslattal a 26 év alatti fiatalok részmunkaidős szerződései esetén.
Továbbá: tiltakozó megmozdulásokat szerveznek a diákok a kötelező egyenruha-viselés ellen. És törvény elé kerül egy polgármester, aki illegálisan bányászott, aztán egy srác belefulladt a bányagödör vizébe.

Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.
Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...