A lövés pontos volt. A baj csak annyi, hogy nem erre a mackóra kapott kilövési engedélyt.
Frissítés: Időközben a nemzetközi sajtó is felkapta az esetet. Például a német Der Spiegel és Blick lapokban írnak arról, hogy pénzzel mindent meg lehet szerezni, még egy kapitális medvetrófeát is. A Blick újságírói el is érték Emmánuel herceget, aki kérdéseikre nagyon lakonikusan ennyit válaszolt: „Személy szerint semmilyen módon nem akarok bekapcsolódni a vitába.”
Kitört az újabb medvebotrány Romániában. Viszont ezúttal nem arról szólnak a hírek, hogy egy túl barátságos mackó besétált a polgár házába. Sőt, akár nemzetközi ügy is lehet belőle.
Az Agent Green környezetvédő szervezet kiadott egy közleményt, amelyben azt írják, hogy egy liechtensteini herceg, bizonyos József-Emmánuel (teljes nevén Josef-Emanuel Leopold Marie von und zu Liechtenstein, a Liechtensteini Hercegség uralkodójának unokaöccse) idén márciusban Romániába látogatott és egy Kovászna megyei, közelebbről ozsdolai vadászterületen kilőtte Románia, sőt, talán az Európai Unió legnagyobb medvéjét (legalábbis ezt állítja a zöld szervezet), aki az Artúr névre hallgatott.
De hát mi ezzel a baj, kérdezheti akárki, ha egyszer a herceg megkapta a különleges kilövési engedélyt (7000 eurót fizetett érte) a román környezetvédelmi minisztériumtól. Hát az a baj, hogy József-Emmánuel kapott ugyan tavaly egy kilövési engedélyt, ám az egy úgynevezett problémás medvére szólt, amely károkat okozott az ozsdolai körzetben.
Ehhez képest idén márciusban a herceg úr jól mellélőtt. Nem találta el a problémás mackót, viszont telibe kapta Artúrt, aki a hírek szerint távol tartotta magát a településektől. A zöld szervezet szerint az akció azért is égbekiáltó, mert az ozsdolai medveprobléma a jól sikerült lövéssel nem oldódott meg, noha az engedély épp ezt a célt szolgálta.
Egyelőre ez a dolgok állása. A környezetvédelmi őrség jelezte, kivizsgálja az ügyet. Az intézmény vezetője szerint felmerült azorvvadászat gyanúja.
Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter kijelentette, hogy a minisztérium is vizsgálódik, viszont megjegyezte, hogy az ozsdolai körzetben több problémás medve is van, és elég nehéz meghatározni, pontosan melyik medve az, amelyre a kilövési engedély vonatkozik.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.
Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.
A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?
Románia legfőbb sikere a lakossági életszínvonal drasztikus emelkedése és a fogyasztásbővülés az európai uniós csatlakozás óta eltelt csaknem két évtizedben, azonban az ország továbbra is a régió leggyengébb láncszeme sok mutató terén.
Főleg, ha nyolc évig te voltál a tudomány legfőbb mioritikus katedrálisának pátriárkája, vagyis a Román Akadémia elnöke. És nackó. És besúgógyanús.
A Bucsecs-hegységben kialakult felhőszakadás miatt villámárvíz öntötte el Bușteni üdülővárost vasárnap délután, megbénítva az egész települést. A víz autókat és embereket sodort el, de elárasztotta az 1-es országutat is.
Hamisak azok az információk, amelyek szerint a polgároknak díjat kell fizetniük, vagy büntetőjogi szankciókkal kell számolniuk azért, mert saját kútjaik vizét használják – közölte a Román Vízügyi Hatóság (ANAR).
Megható ünnepséggel köszönt el vasárnap a nyikómalomfalvi közösség Daniel Ernő-András plébánostól, aki nyugdíjba vonulása előtt utolsó szentmiséjét mutatta be a település templomában.
… lezuhant egy szikla az Olt-völgyében, tragédia lett a vége… és megjött az igazi nyár, mert megjelentek a terepjárós tahók a tengerparton.

További híreink: Grindeanu kormányalakítás helyett válságbizottság létrehozásáról delirál, a hétvégi viharok pedig 16 megyében és Bukarestben is károkat okoztak.

Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.

A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?

További pénteki hírek: eljárás indult Dan Tanasă ellen gyűlöletkeltés miatt, a kataszteri hivatal működését megbénító hacker pedig a neten árulja az ellopott adatokat.

… Ilie Bolojan régi ellenlábasa végleg begorombult és saját platformot indít a liberális párton belül… és egy török fogorvosi klinika egy erdélyi szállodában hirdetett szakrendelést.

További híreink: 15 éve nem romlott annyit a pénzünk reálértéke, mint most, a közintézmények pedig gyakorlatilag tehetetlenek a hekkertámadásokkal és a nevükkel visszaélő online csalókkal szemben.

Illegális kavicsbányászatot lepleztek le Krassó-Szörény megyében. Továbbá: akár decembertől már repeszthetjük az autópályán a magyar határig!

Hulladékot illegálisan lerakó kamionost csípett fülön a környezetvédelmi miniszter Kolozs megyében. Havi 5000 ezer lejt és egyéb juttatásokat kapnak jövőtől a bányászjárás áldozatai.

Továbbá: Németország moldovai nagykövete azt találta mondani, hogy a moldovaiak talán nem románok, mire kitört a botrány. És Nicușor Dan államelnök hétfőn újrakezdi az iszapbirkózást a pártokkal.