// 2026. szeptember 7., hétfő // Regina

Egy korsó sört, egy húzásra

// HIRDETÉS

Hogyan vezet az facebookos-ivós játék alkoholmérgezéshez, és miért kell meginni egy aranyhalat? A fiatalok féktelenkednek, a szakértő válaszol.

A Krónika szociológust kérdezett meg a Neknominate nevű játékról. Tudjátok, amikor egyetlen húzásra kell meginni egy korsó sört, aztán ugyanerre a nemes feladata kijelölni három barátodat, mindezt persze a kamera előtt.

Dégi Csaba kolozsvári szociológus úgy látja, a játékban hangsúlyos a kortárscsoport hatása, hiszen a többiek felkérésére, biztatására kapcsolódnak be. „Természetesen nem véletlen, hogy mindez abban a térben történik, a közösségi oldalon, ahol a fiatalok a

leggyakrabban tartanak tükröt egymás elé.

Ebben a »tükörvilágban« is természetesen érvényes az, ami a virtuális téren kívül – és e tekintetben nem is kell különbséget tenni az on-line és offline világ között: prevenció szempontjából sokkal nehezebb kezelni ezt a jelenséget, mint azt, aki ténylegesen szerfüggő” – mondta a Krónikának Dégi. 

Nem gurigáznak szarral az írek sem. Állítólag már nem csak alkoholos italokkal játszanak. Emelték a tétet: egy nő megivott egy aranyhalat, egy másik pedig azzal bővítette a játékot, hogy lóháton galoppozott be egy hipermarketbe.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mi a túróért beszél három napja egy lepényről az egész ország?

Sánta Miriám

Románia legfontosabb ügye: a péksütemények. Egy lepényállam vajaskifli-gyarmatának franciás hadicsele durrant el...

Hogyan változtatja meg Kína a Föld forgástengelyét, a vízhiány pedig az életünket?

Varga László Edgár

A kínaiak akkora gátakat építenek, amitől már a szomszédos országok is idegesek, a Duna vízállása pedig továbbra is rekord alacsony.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Szántai János

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

Sólyom István

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen
Főtér

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Tizennégy év a vádlottak padján: így jutott el a Borboly-per a jogerős felmentésig
Krónika

Tizennégy év a vádlottak padján: így jutott el a Borboly-per a jogerős felmentésig

SRI-lehallgatások, visszavont vesztegetési feljelentés, két hiányzó irat, vitatott útépítési kifizetések és több mint egy évtizedes bírósági huzavona áll Borboly Csaba büntetőügyének hátterében. Kolozsvári sajtótájékoztatón ismertették a részleteket.

A Román Kommunista Párt pretoriánusai még mindig köztünk járnak
Főtér

A Román Kommunista Párt pretoriánusai még mindig köztünk járnak

A SPP vezetője körüli rumli arra volt jó, hogy ismét megnyugodjunk: a PCR fegyveres ökle nem veszett el, csak átalakult.

Balszerencse és egy különös mulasztás a három halálos áldozatot követelő pénteki baleset hátterében
Székelyhon

Balszerencse és egy különös mulasztás a három halálos áldozatot követelő pénteki baleset hátterében

Három ember meghalt, kettő pedig megsérült pénteken egy közlekedési balesetben az Olt megyei Priseaca település közelében – közölte a román rendőrség közlekedési tájékoztató központja.

Drágít a legolcsóbb áramszolgáltató
Krónika

Drágít a legolcsóbb áramszolgáltató

Megemeli az új lakossági ajánlatában szereplő árait Románia legnagyobb villamosenergia-termelője, a Hidroelectrica. Az áramszolgáltató az ország legalacsonyabb árainak köszönhetően már több mint 1,2 millió háztartási fogyasztó energiaszolgáltatója.

Egy autóroncs, egy megrongált ház és egy rejtély Szentegyházán: még az utas sem tudja, ki vezette a kocsit
Székelyhon

Egy autóroncs, egy megrongált ház és egy rejtély Szentegyházán: még az utas sem tudja, ki vezette a kocsit

Lakóház sarkának ütközött egy autó vasárnap éjszaka Szentegyházán. Mire a rendőrök kiérkeztek a helyszínre, senkit nem találtak a járműben, a közelben tartózkodó 29 éves férfi pedig azt állította, hogy ő csak utas volt.

// még több főtér.ro