// 2024. október 5., szombat // Aurél
Arad

Egy kisebb csata megvívásához elegendő aknavetőgránátot találtak Aradon

Termékeny volt a hétvége a tűzszerészek számára.

Két nap alatt több tucatnyi aknavetőgránát került elő a föld alól Arad határában.  Arad Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség (ISU) közlése szerint a vasárnap volt a termékenyebb nap, ekkor 35 darab gránátra bukkantak a tűzszerészek, akik azt követően fésülik át fémdetektorokkal a környéket, hogy szombaton ugyanott 14 gránátot találtak.

Az első gránátot szombaton találták meg a Mureşel-csatorna kotrásakor. Az iszaptalanítást végző munkások által riasztott aradi tűzszerészek aztán további 13 robbanószerkezetet találtak a helyszínen, hogy aztán vasárnap még gazdagabb legyen a „szüret”.

A második világháborúból visszamaradt gránátok közül tizenhét 120, tizennyolc pedig 82 milliméter kaliberű.

A szombaton talált tizennégy gránát közül kilenc 120, öt pedig 82 milliméter kaliberű.

Mivel a gyanú szerint a helyszínen több gránát is lehet, a tűzszerészek lezárták a területet, és hétfőn folytatják a kutatást.

Az aknavetőgránátokat biztonságos helyre szállították, hogy utólag ellenőrzött körülmények között semmisítsék meg. 

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza
Krónika

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza

A Közúti Beruházások Országos Társasága jóváhagyta a versenytárgyalás kiírását az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya hegyvidéki, Gyergyószéket is érintő szakaszainak megépítésére.

Románia október elsejétől készen áll az amerikai vízummentességre
Főtér

Románia október elsejétől készen áll az amerikai vízummentességre

Iohannis tengerészeti kiképzőközpontot létesített ukrán katonáknak. Libanonban forró a helyzet, a román állampolgároknak mihamarabb el kell hagyniuk az országot.

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit
Székelyhon

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit

Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.

Ezrével költöznek a legvonzóbb erdélyi városba
Krónika

Ezrével költöznek a legvonzóbb erdélyi városba

Idén körülbelül tízezer lakos választhatja új otthonául Románia migrációs szempontból jelenleg legvonzóbbnak tartott erdélyi városát. A legnépszerűbb megyeszékhelyek rangsorában az első öt helyezett erdélyi-partiumi-bánsági település.

Éjszakai balhé Csíkszeredában
Székelyhon

Éjszakai balhé Csíkszeredában

Őrizetbe vettek két férfit, miután verekedés tört ki Csíkszeredában vasárnapra virradóan – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

// még több főtér.ro