// 2026. február 6., péntek // Dorottya, Dóra

Egy-két hét múlva törölhetik a románoktatásos rendeletet

// HIRDETÉS

Ígérte Dragnea Kelemen Hunornak.

Kelemen Hunor meggyőzte Liviu Dragneát, a PSD elnökét ma a parlamentben, hogy a románoktatást a kisebbségek elemi osztályában hirtelen szaktanárokra bízni butaság, és érvényteleníteni fogják az ominózus cikkelyt – áll az RMDSZ mai közleményében.

Az RMDSZ elnöke átadta a különböző oktatási szervezetek és testületek által az elmúlt hetekben megfogalmazott szakmai anyagokat a Szociáldemokrata Párt elnökének, akitől gyors és hatékony megoldást kért a probléma rendezésére. 

„A PSD elnöke érveinket elfogadta, és megértette, hogy ez a cikkely méltánytalan, a tanügyminiszter lépése pedig meggondolatlan és butaság volt. Éppen ezért mihamarabb egyeztet a miniszterelnökkel, és gyors eljárással, a minimális procedúrákat betartva a jövő héten vagy két hét múlva a kormány asztalára kerülhet a rendelet, amely törli ezt a cikkelyt” – mondta a találkozó után Kelemen Hunor. 

A rendelet ellen a temesvári német iskola, a Nicolaus Lenau tanítói továbbra is japán sztrájkkal tiltakoznak, Aradon pedig a tanfelügyelőség előtt tüntettek a magyar és német nyelven oktató pedagógusok, illetve kisiskolások szülei.

Úgy tűnik, a tanügyminiszter a saját feje után ment, amikor káoszt generált a kisebbségekhez tartozó kisiskolások románnyelv-oktatásában, a kormánykoalíció pártjainak, a PSD-nek és az ALDE-nek a parlamenti frakciói nem tudtak a vitatott rendeletről, számolt be Korodi Attila frakcióvezető a maszol.ro-nak. Az RMDSZ frakciója ma nem ment be a plénumba a törvénytervezetek végszavazására, ezzel igyekeztek rávenni a PSD-s oktatási minisztert, hogy vonja vissza a rendeletet, amely megtiltja a magyar tanítóknak a román nyelv oktatását.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Most azonnal, mindent! Meg lehet-e akadályozni, hogy az online világ nulla látenciája szétverje a „valós” életet?

Fall Sándor

A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.

Nagy a munkanélküliség a fiatalok körében – mi lehet a tágabb oka ennek?

Sánta Miriám

Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Kit szerethet jobban az ember: Luke Skywalkert vagy egy három méteres kék lényt?

Szántai János

Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.

„Elemi szükséglet az anyanyelven való megszólalás lehetősége krízishelyzetben”

Sólyom István

A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával
Főtér

A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Szilágycseh: egy órával a munkások távozása után omlott össze a református templom tornya
Krónika

Szilágycseh: egy órával a munkások távozása után omlott össze a református templom tornya

Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát
Főtér

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült
Székelyhon

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült

Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár
Krónika

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár

A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.

Várjunk a befizetéssel? Kelemen Hunor szerint a helyi adók akár 50 százalékkal is csökkenthetők
Székelyhon

Várjunk a befizetéssel? Kelemen Hunor szerint a helyi adók akár 50 százalékkal is csökkenthetők

Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.

// még több főtér.ro