A rahovai börtönben maradhat, de szigorított felügyelet alatt.
Máris elröpült három hét azon emlékezetes nap óta, hogy Liviu Dragnea ellen megszületett a várva várt ítélet, mely három és fél évre rácsukta a börtönajtót a Szociáldemokrata Párt első emberére. Lejárt tehát a szokásos eljárás szerinti, mindenkire egyformán kötelező karantén, így a ítéletvégrehajtási bizottságnak döntenie kellett, mi legyen a továbbiakban Dragneával.
A kedden összeült tanács határozata alapján a politikus továbbra is a rahovai börtönben maradhat, ahogyan azt maga az elítélt kérte, hogy családja közelében lehessen. Rossz hír viszont, hogy besorolása szerint zárt intézeti rendszerbe helyezték, ami a második legszigorúbb fokozat a büntetés-végrehajtásban.
Ez azt jelenti, hogy állandó ellenőrzés és irányítás alatt fog állni, előre meghatározott program szerint tölti a napokat, dolgozhat, tanulhat, művelődhet, pszichológiai tanácsadásra járhat, egyházi lelkisegélyben részesülhet, foglalkozhat a szakmai fejlődésével is. Mindezt csoportosan, kizárólag a börtön területén, felügyelet mellett. A program szerint fogadhat látogatókat, de csak üvegablakon és telefonkészüléken át beszélhet velük.
A börtönt csak kivételes helyzetekben, az igazgató engedélyével hagyhatja el, amennyiben biztosítani tudják számára az állandó felügyeletet. Egy évben legfeljebb 15 nap kimenőt lehet kérni. A szigorított fokozatot rendszerint a 3 és 13 év közötti börtönbüntetésre ítélt rabok kapják meg.
A Mediafax úgy tudja, hogy amennyiben letölti a kiszabott büntetésének egyötödét, a bizottság újra összeül, és félzárt intézeti rendszerbe helyezhetik át ezzel enyhítve a fogva tartás körülményein. Mivel a rahovai börtönben csak szigorított végrehajtási mód szerint tartanak fogva rabokat, várhatóan egy másik börtönbe szállítják majd át.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.
Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.

Jól látszik négy hónapnyi munka eredménye Kolozsvár egyik megaberuházása, az új oktatási, szabadidős és sportközpont területén, ahol immár több épület falait felhúzták.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Lesodródott az úttestről és felborult egy személyautó szombaton Csernáton közelében, a 11-es országúton. Négy sérültet kórházba szállítottak.
Személygépkocsi ütközött egy mikrobusszal vasárnap este a Bihar megyei Tótiban, 9 személy megsérült, az egyik utas életveszélyes sebeket szenvedett.
Két autó ütközött vasárnap délben a 11-es országúton, Réty közelében. Négyen megsérültek.
A rendőrök drogtesztje pedig nem valami pontos, ezt pedig hűlésszezonban érdemes lenne átgondolni.

Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.

Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.

A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.

Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.

És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.

… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.

Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.

Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.

A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.