// 2024. október 2., szerda // Petra
Bukarest

Egy frászt eltartottak a székely megyék

Egyáltalán nem a székely megyék a legszegényebbek az országban. Adót legalábbis rengeteget fizetnek az államkasszába. Erdély messze übereli Dél-Romániát, Dél-Romániában pedig nagy a csóróság.

Alaposan rácáfol a kormány által a székelyföldi autonómia ellen oly sokszor felhozott érvre az Economica.net portálnak az állami költségvetésbe utalt pénzösszegeket megyénként górcső alá vevő térképe. Kiderül ugyanis, hogy Hargita és Maros megye 1 milliárd lejnél is nagyobb összeget utal évente az államkasszába, Kovászna megyében pedig – ami egyébként az ország egyik legkisebb megyéje – ez az összeg ugyan alig 680 millió lej, de még így is nyolc megyét tudhat maga mögött.

Erdély – a Partiummal és a Bánsággal együttvéve – összességében igen jól teljesít, Kovászna megyén kívül csak Beszterce-Naszód és Szilágy megye került az 1 milliárdos küszöb alá.

A listavezető természetesen Bukarest, a főváros adja a büdzsé 17,5 százalékát akkor is, ha megtisztítjuk az összeget azoknak a nagyvállalatoknak a hozzájárulásától, amelyek kénytelenek Bukarestben fizetni adóikat.

Erdélyből a legjobb helyezést Kolozs megye érte el a maga 4,3 milliárdjával. Az utolsó helyen eközben Călăraşi megyét találjuk, ahol a megyei adóhatóságnak alig sikerül félmilliárdot meghaladó összeget begyűjtenie.

További részletek a térképen, illetve az alábbi linkeken.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Fél évszázada lökik ide a sört a csíkszeredai gyárból
Krónika

Fél évszázada lökik ide a sört a csíkszeredai gyárból

Saját maguk tiszteletére emelhetik poharukat a csíkszeredai sörgyárban, mely immár 50 éve működik a székelyföldi városban. A kezdetekhez képest óriásit fejlődött a bő két évtizede egy multinacionális vállalat tulajdonában lévő sörgyár.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

// még több főtér.ro