Az energiaárak elrobbanása, és a szolgáltatók kapzsisága lassan már emberéleteket követel.
Tudtuk, hogy durva lesz az idei téli szezon az energiaárak kontrollálhatatlan emelkedése miatt, de nem sejtettük hogy ennyire. Az elmúlt nap során két durva eset is történt: egy Gorj megyei férfi öngyilkosságot kísérelt meg, egy brăilai lakos pedig szívinfarktust kapott a havi számlája láttán.
Előbbi egy 800 lejes villanyszámlát kapott kézhez, és mivel a teljes jövedelme havi 120 lej szociális segélyben merül ki, úgy érezte, hogy ennek a földi életnek már nincs semmi értelme. A férfi fia rémülten hívta fel Turburea község polgármesterét azzal, hogy apja megpróbált egy késsel végezni magával, miután kibontotta a számla borítékját. A polgármester orvosi segítséggel sietett a helyszínre. Szerencsére a szúrt seb nem volt életveszélyes, az elöljáró pedig igyekezett megnyugtatni a férfit, hogy majd csak találnak valami megoldást.
A másik férfinak egy 2000 lejes gázszámlát kézbesített a postás, amitől annyira rosszul lett, hogy a felesége azonnal kihívta a mentőket. Az orvosok infarktust állapítottak meg nála, és azt tanácsolták, hogy próbálja megőrizni a nyugalmát. Ami ilyen számlák mellett nehéz lesz.
A férfi szerint a korábbi számlákhoz képest tízszeres árat szabott ki neki a szolgáltatója, amivel szerinte gúnyt űznek az előfizetőkből.
Virgil Popescu energiaügyi miniszter egyébként könyörtelen szankciókkal fenyegette meg az energiaárak befagyasztásáról, illetve kompenzálásáról szóló törvényt kapzsiságból kijátszó szolgáltatókat, és azt tanácsolta a fogyasztóknak, hogy ne fizessék ki a gyanús számlákat. Itt van néhány tipp arra nézve, milyen esetekben nincs rendben a havi számlája.
Meddig engedhetjük meg még magunknak a felelőtlen pazarlást? A jelek szerint többé már nem.
A városi ember hőkupola idején igyekszik felhúzódni a hegyekbe, ha nem kedveli a mediterrán éghajlatot. Ahonnan a helyiek bármit megadnának, ha elmehetnének a világon bárhova.
Románia és a Moldovai Köztársaság egyesüléséről szóló diskurzus felmelegítése alkalmazkodás a megváltozott geopolitikai realitásokhoz.
Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.
Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.
Nem különösebben érintette meg a Majka néven ismert rappert, dalszövegírót és műsorvezetőt, Majoros Pétert az, hogy erdélyi koncertje előtt sms-ben megfenyegették, a koncertet az ügyvédei tanácsára mondta le – ezt maga Majka nyilatkozta a Blikk-nek.
Közben sikeres volt az uszályok elsüllyesztése a csernavodai atomerőműnél, emelkedett a Duna vízszintje. Elfogták a kolozsvári férfit, aki hamis Untold-belépőkkel százakat verhetett át.
Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
A Moldován át érkező ukrán gabona szigorú ellenőrzését követelik a gazdák. Egészségügyi dolgozót bántalmazott és a falra vizelt egy férfi a brassói sürgősségin.

Lezuhant és felrobbant egy drón az ukrán–román határ romániai oldalán. Elhunyt az RMDSZ egyik leghosszabb ideig hivatalban levő volt parlamenti képviselője.

További híreink: teljesen leállították a cernavodai atomerőművet, a TikTok pedig eltávolította a fekete mentőautó „legendáját” népszerűsítő tartalmakat.

… nem a Nap meg a szél a hibás a romániai energiakatasztrófáért, mutatják egy szakmai elemzés eredményei… és rendkívüli égi jelenségeket nézhet szerdán az ember, főleg, ha partiumi.

További keddi hírek: Kelemen Hunor szerint a méret bizony számít a politikában, a kataszter- és földhivatali alkalmazás keddtől pedig fokozatosan újraindult.

A Nagy-Britanniában élő románok csaknem fele több mint 3000 eurót keres havonta. Aranysakál támadt egy nőre az utcán.
A Nagy-Britanniában élő románok csaknem fele több mint 3000 eurót keres havonta. Aranysakál támadt egy nőre az utcán.
Közben sikeres volt az uszályok elsüllyesztése a csernavodai atomerőműnél, emelkedett a Duna vízszintje. Elfogták a kolozsvári férfit, aki hamis Untold-belépőkkel százakat verhetett át.
Közben sikeres volt az uszályok elsüllyesztése a csernavodai atomerőműnél, emelkedett a Duna vízszintje. Elfogták a kolozsvári férfit, aki hamis Untold-belépőkkel százakat verhetett át.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.

A rendőrség vizsgálódik Kolozsváron egy fesztiválbelépőkkel elkövetett lehetséges csalás ügyében, a károsultak között sok a magyar diák. Közben alig néhány szavazat hiányzik egy PSD-RMDSZ-kormányhoz.

Energiatakarékosságra hívja fel a lakosságot a kormány. Továbbá: gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolnak egy hegyi vezetőt a Bucsecs-hegységben történt baleset miatt.