// 2026. szeptember 27., vasárnap // Adalbert

Egy évig senkit nem zavart, hogy a PSD-s luxusfeleség lenyúlta a párt Mercedesét

// HIRDETÉS

Sőt, egy év után is csak a sajtót és az ügyészeket kezdte el foglalkoztatni a téma.

Fokozódik a helyzet a PSD kincstárnoka, Mircea Drăghici büntetőügye körül: alig egy nappal azután, hogy bejelentette, feljelenti az őt „vegzáló” korrupcióellenes ügyészeket, meg is érkezett a válaszlépés a DNA részéről. Az ügyészek kiterjesztették a nyomozást az ügyében, felmerült ugyanis a gyanú, hogy egy 324 ezer lejt érő Mercedest „vásárolt” a párttól a feleségének, több mint egy éven át halogatva a pénz kifizetését.

Először a Newsweek írta meg – még tavaly decemberben –, hogy a Drăghici-ék legalább 1,8 millió lejt nyúltak le a PSD számára államilag kiutalt támogatásból, és a párt három luxusautóját is személyes célokra használják. A kincstárnok persze mindent tagadott, sőt,

beperelte a lapot. 

A DNA ügyészei most megerősítették az újságírók értesülését, közleményükben azt írják, hogy Drăghici a párt kincstárnokaként kezelte a párt vagyonát, ezzel a helyzettel visszaélve íratott át egy luxusautót a felesége nevére úgy, hogy nem fizette ki az autó ellenértékét.

A vásárra 2017 júliusban került sor, a kifizetésre viszont csak egy évre rá, 2018 augusztusában.

Mircea Drăghici kincstárnok és Codrin Ștefănescu főtitkár hétfőn jelentették be, hogy feljelentetik az ügyészeket, akik vizsgálatot indítottak ellenük. Azon túlmenően, hogy önkényesnek, túlzónak és méltánytalannak nevezték a DNA vizsgálatát, azt nyilatkozták, a korrupcióellenes ügyészeknek nincs közük ahhoz, hogy a PSD mire költi el az állami támogatást,

a pénz elköltési módjáról csakis a párt vezetősége dönthet.

Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) gyanúja szerint nem rendeltetésszerűen költötték el az állami párttámogatások egy részét, emellett Drăghici-ot sikkasztással is vádolják. Drăghici bűnvádi eljárásában azt vizsgálják az ügyészek, hogy tavaly milyen körülmények között próbált hosszú távú bérleti szerződést kötni egy 500 ezer eurót érő ingatlanra. Ehhez adódott most hozzá a luxusautó használatának kérdése.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év
Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

Sertéshólyagba zárt hagyomány: így készül az uniós oltalmat nyert tekei gyúrt sajt
Krónika

Sertéshólyagba zárt hagyomány: így készül az uniós oltalmat nyert tekei gyúrt sajt

A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.

A Fotógróf
Főtér

A Fotógróf

Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.

Hegyimentőket is riasztottak, hogy sürgősen elsősegélyt nyújtsanak, de már nem tudták megmenteni az életét
Székelyhon

Hegyimentőket is riasztottak, hogy sürgősen elsősegélyt nyújtsanak, de már nem tudták megmenteni az életét

Mentőegységeket, köztük hegyimentőket riasztottak egy súlyos balesethez szombaton délután a Maros megyei Nyárádremete közelébe, egy nehezen megközelíthető területre.

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást
Krónika

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást

Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.

Betört a csíkzsögödi autóbontóba, tört-zúzott, majd elkötött egy autót – keresi a rendőrség
Székelyhon

Betört a csíkzsögödi autóbontóba, tört-zúzott, majd elkötött egy autót – keresi a rendőrség

Egy órán át garázdálkodott egy ismeretlen elkövető a csíkzsögödi MCRacing autóbontó udvarán: autószállítókat tört össze, járműveket rongált meg, áttörte a kerítést, majd egy forgalomból kivont autóval hajtott el.

// még több főtér.ro