// 2024. október 6., vasárnap // Brúnó, Renáta

Egy évig bizniszelhetett gátlástalanul hamis jogsikkal és fegyvertartási engedélyekkel, aztán elkapták

Az eredetileg máramarosi férfi Kolozs megyében alakított bűnszervezetet. Vele együtt harminc személy ellen emeltek vádat. Mennyiért vesztegette a hamis iratokat?

Ha esetleg nem értenénk, hogy miért történik annyi közúti baleset az országban, az alábbi eset rávilágít az egyik lehetséges okra, nevezetesen arra, hogy meglepően egyszerű manapság hozzájutni hamis jogosítványokhoz. Egy eredetileg Máramaros megyei férfi olyan jól alakította a befolyásos ember szerepét, hogy ügyfélköre ténylegesen elhitte, hogy kiterjedt kapcsolati hálójának köszönhetően eredeti okmányokhoz fér hozzá. Valójában csak olcsó hamisítványok voltak, amelyekért volt pofája 200-tól 3500 euróig terjedő összegeket kérni. Arra odafigyelt, hogy a belügyminisztériumi fejléccel ellátott dokumentumokkal manipuláljon, de az átverés része volt az is, hogy gépjárművezető szakoktatókkal, orvosokkal, pszichológusokkal és rendőrökkel ápolt állítólagos jó viszonyát hangoztatva megtévessze klientúráját. A Kolozs megyei DNA most vádat emelt ellene, és vele együtt még harminc személy ellen. Heten korábban tettek beismerő vallomást. A vádiratból kiderül, hogy 2017-2018 között a bűnszervezet fejeseként közel 40 ezer eurót zsebelt be hamis jogosítványokkal és szintén hamis fegyvertartási engedélyekkel. Ezek a személyek nem vettek részt járművezetői képzésen, illetve fegyverhasználati kurzuson, nem is tették le az okmányok megszerzéséhez szükséges vizsgát, így szabadultak rá a közutakra. Vajon hány hasonló eset lehet még?

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Brüsszeli felszólítás: Románia szüntesse meg az áram és a gáz árképzési és kiviteli korlátozását
Krónika

Brüsszeli felszólítás: Románia szüntesse meg az áram és a gáz árképzési és kiviteli korlátozását

Felszólító levél útján kötelezettségszegési eljárást kezdeményezett az Európai Bizottság Románia ellen, mivel az korlátozza a piaci szereplők szabadságát az áram és a gáz nagykereskedelmi árának meghatározása, illetve a földgáz exportja tekintetében.

Modern szolgasorsban Székelyföldön
Főtér

Modern szolgasorsban Székelyföldön

Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.

Éjszakai balhé Csíkszeredában
Székelyhon

Éjszakai balhé Csíkszeredában

Őrizetbe vettek két férfit, miután verekedés tört ki Csíkszeredában vasárnapra virradóan – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza
Krónika

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza

A Közúti Beruházások Országos Társasága jóváhagyta a versenytárgyalás kiírását az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya hegyvidéki, Gyergyószéket is érintő szakaszainak megépítésére.

Házkutatások Székelyudvarhelyen – úgy tudjuk, hogy az akciónak a pénteki verekedéshez is köze van
Székelyhon

Házkutatások Székelyudvarhelyen – úgy tudjuk, hogy az akciónak a pénteki verekedéshez is köze van

Hét helyszínen végeztek házkutatást a hatóságok Székelyudvarhelyen több, büntetőeljárás alá vont személy elleni nyomozás részeként. Az intézkedést egy nagyobb, több települést érintő akció részeként végezték – közölte a Hargita megyei rendőrség.

// még több főtér.ro