Sokadik nekifutásra készült csak el a nagyváradi Szent László tér felújítási terve, melynek megvalósításához már a kivitelezőt is kiválasztották.
A Drumuri Orășenești által vezetett cégszövetség 18,9 millió lejből végzi el a felújítást. Nem volt nehéz dolga az önkormányzatnak kiválasztani a nyertes pályázót, ugyanis a másik ajánlattevő, a váradi Selina cég vezette vállalkozói csoport túllépte a kiírásban szereplő keretösszeget.
Az Erdon.ro beszámolója szerint a jelenleginél sokkal nagyobb gyalogos övezetet alakítanak ki a tér Sas-palota felőli oldalán, az autóforgalom a görög-katolikus püspöki székhelynél fog haladni, a teret porfir kőzettel burkolják majd le, a villamosmegállókat pedig a Szent László-híd elé költöztetik. Több lesz a villanyoszlop, a pad, valamint a szemetes kuka is. Felújítják a Duiliu Marcu által 1926-ban tervezett térkompozíciót, melynek közepén jelenleg a Vitéz Mihály szobra található. Itt állt anno a városalapító Szent László szobra, melyet az impériumváltás után költöztettek el a Főtérről. A munkálatok kivitelezési határideje 2015 decembere. Ha eddig az időpontig nem sikerül befejezni a felújjítást, az önkormányzzat elveszítheti az európai uniós támogatást.
A térfelújítás érzékeny pontja a nagyváradi magyarságnak, akik ellenzik a harmadik nekifutásra, Horia Gavriș építész által készített terveket. Az is ellenérzést kelt, hogy a téren felállítják Roman Ciorogariu ortodox és Radu Demetriu görög-katolikus püspökök szobrait is. Római katolikus vagy református vonatkozású emlékművet viszont arra hivatkozva nem óhajt kihelyezni a városvezetés, hogy a Szent László római katolikus templom kertjében már áll Pio atya szobra.
Kérem, találják ki, melyik országban, melyik nemzet tagja gépelte az örökkévalóságba a címbeli átkot. És azt is, hogy az efféle viszonyulás segíti-e az ország, a nemzet gyarapodását.
Egyszerre kell nekünk a fa, a só és a pénz. A természet adja is, hogyne. Csak közben beomlik a bánya.
Az Antarktisz kutatásában új fejezetet nyitó hajó és legénységének történetét bemutató tárlat szeptember végéig látogatható.
A temesvári Dordeduh úgy szólt koncerten, mint az atom.
Nicușor Dan pedig azt üzente, meg kellene találni a bányászjárás felelőseit.
Olyan hírek láttak napvilágot a román nyelvű sajtóban, miszerint a kolozsvári Cholnoky Jenő Földrajzi Társaság akadályozta volna meg a Korond-patak elterelését. Imecs Zoltán elnök a Krónikának elmondta, a civil szervezetet csak véleményezésre kérték fel.
A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.
Csak nemrég lett nagykorú az a fiatal, aki tegnap este életét vesztette egy balesetben Máramaros megyében, miután autójával belerohant egy házba.
A csendőröknek kellett elkergetniük vasárnap este egy medvebocsot, amely egy ház udvarán álló fára mászott fel a Fehér megyei Felsővidrához tartozó Mărtești faluban.
Halálra gázolt a vonat a Bákó megyei Kománfalva városában egy 17 éves lányt.
Lassan körvonalazódik az eljövendő kormány feje, nem fogják kitalálni, ki az! És Gigi Becali beszólt egy játékosának, aki hátat fordított az ortodox vallásnak.

A CFR meg lassan eldönthetné, hogy akkor most csődbe óhajt menni vagy sem.

1,4 millió dollárral kaptak el egy ukrán házaspárt a román határon. Ion Iliescut az intenzív osztályon kezelik.

Ion Iliescu után Traian Băsescu is kórházba került. És a vadiúj elektronikus személyikkel van egy kis gond.
Ion Iliescu után Traian Băsescu is kórházba került. És a vadiúj elektronikus személyikkel van egy kis gond.
Nicușor Dan pedig azt üzente, meg kellene találni a bányászjárás felelőseit.
Nicușor Dan pedig azt üzente, meg kellene találni a bányászjárás felelőseit.
… akkora medvét fogtak a marosvásárhelyi állatkert közelében, mint egy ház… és az egyik alkotmánybíró állított egy olyat, hogy belerendült a mioritikus határ.

Egy USR-szenátor drogot talált a kocsija alá rejtve. A Lidl, az Auchan, a Profi és a Mega Image minőségellenőrei pedig csúszópénzért átvették a silány árut is.

Hónapokba is telhet, amíg az evakuált parajdiak visszatérhetnek otthonaikba. 7500 csomag lefoglalt cigarettát lopott el két határrendész a toronyi határátkelőhely raktárából.

… medvét gázoltak el az autópályán, emberéletben nem esett kár… és bezárta kapuit Călin Georgescu laza kis neolegionárius egyesülete.

Egyre több román tér haza, de hányan maradnak itthon? Keddtől mintegy 108 ezer végzős diákra várnak az írásbeli érettségi vizsgák.