Durván megszaladt az infláció, minden drágul és a következő hónapokban sem fordul meg az irány.
Míg márciusban az éves infláció mértéke „csak” 10,2, áprilisra már 13,8%-os volt, az árak pedig ennek megfelelően rohamléptekben emelkednek minden egyes területen. Elsősorban az élelmiszerárak nőnek, április végére már összességében 13,5%-kal voltak nagyobbak, mint egy éve a nem élelmiszer jellegű termékek 8,9, a szolgáltatások pedig 7,1%-kal drágultak.
A legnagyobb mértékben természetesen a földgáz, az elektromos áram és az üzemanyag drágult, az élelmiszerek közül pedig az olyan alaptermékek, mint a krumpli vagy az étolaj. A krumpli például majdnem másfélszer olyan drága, mint egy éve (41,84%-os emelkedés), az étolaj pedig 38,19%-kal drágább, de más alapélelmiszerek, mint a liszt (26,70% – emiatt nyilván a kenyér és a péktermékek is folyamatosan drágulnak), vagy a kukoricaliszt (28,12%) ára is törekszik felfelé.
Mindössze egyetlen hónap kellett például ahhoz, hogy a krumpli 4, az étolaj pedig 5,6%-kal dráguljon, az élelmiszerek általában pedig 2,56%-kal kerültek többe áprilisban, mint márciusban.
A legnagyobb arányban nyilván a földgáz ára emelkedett egy év alatt, egészen pontosan 85,27%-kal, elsősorban nyilván az oroszok ukrajnai inváziója, és az emiatti szankciók és erőfitogtatások következtében, miközben az üzemanyag ára 35,69%-kal nőtt.
Csak az elmúlt egy hónap során a földgáz 26,47, az elektromos áram pedig 28,65%-kal lett drágább.
A gond pedig éppenséggel az, hogy az infláció és az árak növekedése a szakértők szerint még mindig rohamléptekben folytatódik, vagyis a következő hónapokban nem nagyon irigyeljük saját magunkat.
És akkor még optimisták vagyunk, amikor csak a következő hónapokról beszélünk, hiszen nem tudhatjuk, hova eszkalálódnak a dolgok.
Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.
A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.
Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.
Románia közel 280 000 fős lakosságnövekedést könyvelhetett el a bevándorlóknak köszönhetően a 2022 és 2025 közötti időszakban – derül ki a Friedrich Ebert Alapítvány projektjeként működő Monitorul Social hivatalos statisztikákon alapuló adataiból.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
Alexandru Stoica fejlesztési miniszter pénteken közölte, hogy a kormány két szakaszban tervezi megvalósítani az ezerötszáznál kisebb lélekszámú községek összevonását: 2027. március elsejéig önkéntes alapon, ezt követően pedig kötelező jelleggel.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.

Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.

További híreink: alig emeltek vádat ellene, megint feljelentette Tanasă képviselőt Godină exrendőr, a PSD pedig valamiért nagyon gyorsan át akarja erőltetni a közigazgatási reformot.

Közben egyelőre nem látszik, mikor nő a minimálbér, a miniszter óvatosan fogalmaz. És szexuális erőszakkal gyanúsítják egy volt igazságügyi miniszter fiát.

További híreink: ismét Maros megyében támadt emberre a medve, egy volt igazságügy-miniszter fiát pedig szexuális visszaélések vádjával helyezték előzetes letartóztatásba.

Rálőtt a házkutatásra érkező rendőrökre egy PNL-es önkormányzati képviselő. Majdnem egymillió lejt sikkasztott el egy magánegyetem számláiról egy közgazdász.