Meglehetősen kellemetlen helyzet.
Meglehetősen abszurd helyzetbe került Novák Károly Eduárd, Románia ifjúsági és sportminisztere, aki kerékpárosként indul a tokiói paralimpián: nem tud Romániában edzeni.
Novák, aki 2012-ben Londonban aranyérmet nyert a paralimpián, 2008-ban, Pekingben pedig ezüstöt, nem zavartatta magát attól, hogy időközben miniszterré nevezték ki Románia kormányában, és töretlenül készül arra, hogy harcba szálljon a koronavírus-járvány miatt tavalyról idénre halasztott paralimpián is.
Ehhez természetesen keményen kell edzeni, ráadásul a koronavírus-járvány miatt a japán szervezők kikötötték, hogy már a kiutazás előtt 14 nappal úgynevezett „buborékba” kell vonulniuk a sportolóknak, és nem érintkezhetnek a külvilággal, nehogy megfertőződjenek, és magukkal vigyék a vírust, végigfertőzve a többi sportolót is.
A miniszter edzésmunkáját egy tényező teszi kényelmetlenné: hogy Romániában egyetlen teremkerékpár-pálya van.
A létesítmény Bukarestben található, a Dinamo sporttelepén, és még 1952-ben épült.
Vagyis nem valami új, és mivel karban sem tartották, teljesen használhatatlan.
Ezért aztán Novák arra kényszerült, hogy egy másik paralimpikon kerékpáros, Eduard Moescu társaságában
Ott ugyanis mind terem-, mind országúti kerékpározásra is alkalmas az infrastruktúra.
Ami egyáltalán nem vet jó fényt Romániára, ahol legalább egy-másfél évszázada hagyományosan illik lenézni a „szegény” déli szomszédot.
Romániát amúgy összesen hét sportoló képviseli az augusztus 24. és szeptember 5. között zajló paralimpián, a kerékpározás mellett asztaliteniszben, íjászatban, atlétikában és cselgáncsban áll rajthoz romániai versenyző.
Akik közül legalább a többiek Romániában tudnak készülni.
Az influenszerkedésnek akkora hatása van, hogy társadalmi léptékben is mérhető párhuzamos, informális hatalom-kiépülésnek lehetünk szemtanúi.
Van ez a tervezett második deficitcsökkentő csomag, amiben a különleges nyugdíjak problémáját is megoldják állítólag. Na ja. Hogyne. Persze. Naná…
Mi köze a japán hegyi pataknak a Maroshoz? És hova lettek az algát legelésző paduccsordák a kotrógépek nyomában?
A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.
Van ez a reformkormány, tele hozzáértő, határozott, kitartó és (főleg!) a hazai állami szőnyegek alá sepert mocskot kiseperni akaró reformpolitikusokkal. Aztán lépésről lépésre kiderül, hogy mégsem.
A CSM kedden kijelentette, hogy a kormánynak a bírák és ügyészek nyugdíjkorhatárát és a nyugdíjak összegét módosító intézkedéstervezetei nyilvánvaló módon sértik az alkotmányban és a nemzetközi szabályozásokban rögzített elveket.
A természeti erők nem lankadtak a hétvégén sem: Erdélyben rengeteg háztartást érintett a szombat esti-éjjeli viharsorozat, az ország délebbi részein pedig bozóttüzek pusztítanak. És sajnos megint támadt a medve.
Nem tettek jót az esőzések a Korond-patak elterelésének, hiszen a kialakított vezetékrendszer nem tudja elnyelni teljes egészében a megnövekedett hozamot. A történtekről nem tartottak sajtótájékoztatót, de a munkapont vezetője nyilatkozott lapunknak.
A kormány által a különleges nyugdíjak rendszerének átalakítására kidolgozott reform minden olyan kategóriát érint, amely ilyen juttatásokban részesül, nem csak a bírókat és ügyészeket – jelentette ki Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes.
Menet közben vesztett el két kocsit a Nagyvárad–Konstanca vonalon közlekedő InterRegio személyvonat kedden este. A kocsik a vontatókapocs meghibásodása miatt szakadhattak le, az utasok pedig két állomás között, a mezőn rekedtek.
Emil Boc szembemegy a Bolojan-kormány költségmegszorításos intézkedéseivel... nem is akárhogy. A Kis-Küküllő sótartalma újból magasabb.

… hét focicsapatnyi alkalmazott mondott fel az európai beruházások minisztériumában… és egy kis hazai abszurd: egy mozdony otthagyta pár vagonját a síneken és tovarobogott.

Nyugdíjas búcsúztató 48 éves korban? Na még mit nem?! Az áfakulcs-emelés miatt akár 4,5 lejjel is drágulhatnak a vonatjegyek.

Az úthasználati díj jócskán megdrágul, a pénzügyminiszter szerint pedig az ANAF diszfunkcionális.
Az úthasználati díj jócskán megdrágul, a pénzügyminiszter szerint pedig az ANAF diszfunkcionális.
A természeti erők nem lankadtak a hétvégén sem: Erdélyben rengeteg háztartást érintett a szombat esti-éjjeli viharsorozat, az ország délebbi részein pedig bozóttüzek pusztítanak. És sajnos megint támadt a medve.
A természeti erők nem lankadtak a hétvégén sem: Erdélyben rengeteg háztartást érintett a szombat esti-éjjeli viharsorozat, az ország délebbi részein pedig bozóttüzek pusztítanak. És sajnos megint támadt a medve.
Törött higanyos lázmérőt dobott a kukába egy nő, büntetőeljárás lett belőle. Féltékenységből gyújtotta fel volt barátnője autóját egy férfi.

Nicușor Dan kihirdette az első megszorítás-csomagról szóló törvényt, és idén csak Brassó megyében 45 medvét kellett eddig kilőni.

Egy Arad megyei gyermekotthonban több gyereket bántalmaztak. Nevetségesen rég frissítették a romániai nagykövetségek weboldalain szereplő hirdetéseket.

Kormányt buktatna szeptemberben az Alfa Kartell szakszervezeti szövetség. Újabb nyúlfarknyival bővülhet az észak-erdélyi autópálya.

Eközben az alkotmánybírák lesöpörték az AUR megszorítás-ellenes keresetét, a fogyasztóvédelem szuper szigorú vezetőjét pedig korrupciós perbe fogták.