// 2024. szeptember 30., hétfő // Jeromos
köz és vélemény

Egészségügyi szakember: ha nem oltakozunk, jönnek az újabb járványhullámok

A volt egészségügyi miniszter – politikustól szokatlan módon – nem kertel, és a kormányzat felelősségét is pedzegeti.

Oltások nélkül még jó ideig élvezhetjük a koronavírus-járvány társaságát – erre figyelmeztetett Nelu Tătaru, a miniszterelnök egészségügyi szaktanácsadója, volt egészségügyi miniszter. Tătaru, aki civilben orvos, közösségi oldalán nem lacafacázott: kerek perec leírta, hogy amíg nem veszi fel elegendő számú ember a koronavírus elleni oltást, addig jönnek az újabb és újabb hullámok –

mindaddig, amíg a megfertőződések, illetve az oltások együttes eredménye nyomán érjük el a csoportos immunitást.

A tanácsadó szerint a romániai társadalom nem olyan, mint egy villanymozdony, hanem inkább gőzmozdonyhoz hasonlít: folyamatosan újra kell tölteni üzemanyaggal. Ezt arra értette, hogy míg az év elején még mindenki alig várta az oltások megjelenését, és hosszú várólisták alakultak ki, addig májusra a lendület kifulladt, és azóta sem éledt újra.

Ezért pedig a kormányzati és egészségügyi illetékesek is felelősek,

mivel nem kommunikálták folyamatosan és érthetően, hogy szó sincs arról, hogy vége lenne a járványnak. Ehelyett inkább azt a hurráoptimista hozzáállást vették át, miszerint vége a gondoknak. Csakhogy ez nagyon nincs így – ahogy azt a jelenlegi helyzet is mutatja. Tătaru figyelmeztet: mivel nem tanultunk az előző hullámokból, folyamatosan jönnek majd a következők – mindaddig, amíg a lakosság 70 százaléka védettséget nem szerez.

„Immúnissá oltással vagy a betegségen való áteséssel lehet válni. A többség pedig úgy döntött, hogy a betegségen átesve szerez immunitást”

– utalt arra, hogy a lakosság körében hatalmas az irracionális oltásellenesség. Ezért aztán ha most nem hozzuk meg a szükséges döntéseket, akkor

a rengeteg áldozatot követelő negyedik hullám lecsengése után előbb-utóbb jön az ötödik is.

Ameddig a lakosság legalább 70 százaléka nem szerez valamilyen szintű immunitást. Nem biztos, hogy ezt meg kellene várni.

Jön a Pfizer, megy a Pfizer 303 030 újabb adag Pfizer vakcina érkezik Romániába csütörtökön. A lakosság tehát nem panaszkodhat arra, hogy ne lenne oltóanyag, és ezért söpört így el minket a 4. járványhullám. Ellenkezőleg: az illetékesek épp most jelentették be, hogy több mint 152 ezer adag vakcina (zömében Pfizer) szavatossága járt le, így ezeket ki kellett vonni a forgalomból. Az érthetetlenül nagyarányú oltásellenesség tehát olyan groteszk helyzetet teremtett, hogy miközben a kórházak tömve vannak – nagyrészt oltatlan – fertőzöttekkel, és sorra dőlnek meg a járványrekordok, addig az egyébként az adófizetők pénzén megvásárolt oltások rárohadnak az illetékesek nyakára. Románia csak a Pfizer termékéből eddig összesen 13 071 689 adagot vásárolt, de ebből egyelőre csak 8 330 820-at használtunk fel.
Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

Patka Gergő: „A kung-fu nemcsak a harcra, hanem az életre is felkészít”

Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

Kenőpénz elfogadása miatt vettek őrizetbe egy erdélyi orvost
Krónika

Kenőpénz elfogadása miatt vettek őrizetbe egy erdélyi orvost

Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.

Kamerát szerelt fel a kukkoló a zetelaki községháza személyzeti vécéjében
Székelyhon

Kamerát szerelt fel a kukkoló a zetelaki községháza személyzeti vécéjében

Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.

// még több főtér.ro