Az eset Orsovánál történt. Hála Istennek, emberéletben nem esett kár.
FRISSÍTÉS: A nyomozás során kiderült, hogy a kajakon átrobogó motorcsónak kormányosa nyugalmazott határőr, a kajakos fiatalokat kimentők egyike szintén, csak még aktív. A kajakgázolót nem vették őrizetbe, a jogsiját sem vették el (amit, őszintén, nem értünk), a baleset pillanatában nem volt ittas, minden hivatalos papírja rendben volt. Könnyű testi sértés miatt azonban vádat emeltek ellene.
Úgy látszik, az országútihoz hasonlóan a vízi közlekedés is kitermeli a maga bunkóit, akik mennek, mert nekik mindenhol áll a zászló, és nem nézik, ki, mi akad az útjukba.
Egy ilyen eset történt kedden a Dunán, Orsovánál, a Cserna-öbölben. Egy vakációzó család épp sétahajókázott. Egyikük telefonjával filmezte a látványt, többek közt azt is, hogy jobbra egy négyevezős kajak hasítja a vizet.
Egy adott pillanatban feltűnik a felvételen egy motorcsónak, amely nagy sebességgel közeledik szemből. Aztán, amint a csónak közelebb ér, kiáltásokat is hallani jobbról, a kajak irányából, ám hiába. És persze, hogy a tahó csónakos telibe találja a közben félreigyekvő, azaz neki keresztbe álló kajakot.
Hála Istennek, nagy baj nem történt. A hajókázó család azonnal az ütközés helyszínéhez kanyarodott, a négy kárvallott felmászott a fedélzetre. Mint kiderült, sportolók voltak, az orsovai tengerészeti líceum diákjai, akik edzeni indultak a Dunán. Egyikük könnyű horzsolásokat szenvedett az ütközés során.
A víziralizókat időközben kihallgatta a rendőrség. Nekünk meg az jut eszünkbe, hogy hála Istennek, kevesebb tahónak van motorcsónakja, mint autója.
Az akció 1 perc 40 másodpecnél kezd élesedni az alábbi videóban:
Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.
Gyerekszótár választások előtti kimerült időkben.
A kormány ugyanis, ha nem tudta volna, kétmilliárd lejnyi bérhátralékkal tartozik nekik, amit ők maguk pereltek össze maguknak. És akkor a lehetséges kamatokat még nem is vettük számításba…
A János Zsigmond Unitárius Kollégiumban arról beszélt jogász és pszichológus, hogy szülőként mit tehetünk annak érdekében, hogy a gyerekünk ne váljon áldozatból elkövetővé.
Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.
Fegyveres támadó nyitott tüzet helyi idő szerint szombat este Washingtonban a fehér házi tudósítók díszvacsoráján, amelyen Donald Trump elnök is jelen volt.
Bolojan szerint a PSD bekaphatja, már dolgoznak a kisebbségi kormányon. Az USR szerint a PSD ne csak a minisztereit vigye, hanem az összes havert. Az AUR kelleti magát: csak akkor hajlandó tárgyalni, ha úgy táncolnak, ahogy ő fütyül.
Nem várt sokáig, már másnap jelentkezett a hatalmas pénzösszegért a múlt vasárnapi Joker-sorsolás szerencsés nyertese – közölte a Román Lottótársaság, amely azóta ismertette a most vasárnapi sorsolás előtti nyeremények összegeit.
Nem ül be a parlamentbe Orbán Viktor – ezt a leköszönő miniszterelnök szombaton jelentette be a Facebook-oldalán közzétett videóüzenetben.
Segítségét kért egy nő csütörtök este a 112-n a békási vidéki rendőrőrstől, miután fenyegetve érezte magát, férjét és lányát 37 éves vejétől, amennyiben annak felesége és három gyermeke nem tér vissza közös otthonukba.
Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.

További híreink: újra drasztikusan drágul az üzemanyag, Nicușor Dan szerint aggasztóak a középtávú kilátások is, a Bolojan-kabinet pedig bizalmatlansági indítványok sorozatára számíthat.

Kokainfinomítót működtetett két román állampolgár Olaszországban. Továbbá: két másik erdélyi város is nemet mondott a játéktermekre.

További híreink: a PSD-sek beváltották a fenyegetéseiket, csütörtökön lemondtak a minisztereik, Arad városából pedig kitiltják a félkarú rablókat.

Kisebbségi kormányzás vagy bizalmatlansági indítvány jöhet a PSD búcsúja után. Tengeri aknának nézett gázpalackok okoztak riadalmat egy konstancai partszakaszon.
Kisebbségi kormányzás vagy bizalmatlansági indítvány jöhet a PSD búcsúja után. Tengeri aknának nézett gázpalackok okoztak riadalmat egy konstancai partszakaszon.
Bolojan szerint a PSD bekaphatja, már dolgoznak a kisebbségi kormányon. Az USR szerint a PSD ne csak a minisztereit vigye, hanem az összes havert. Az AUR kelleti magát: csak akkor hajlandó tárgyalni, ha úgy táncolnak, ahogy ő fütyül.
Bolojan szerint a PSD bekaphatja, már dolgoznak a kisebbségi kormányon. Az USR szerint a PSD ne csak a minisztereit vigye, hanem az összes havert. Az AUR kelleti magát: csak akkor hajlandó tárgyalni, ha úgy táncolnak, ahogy ő fütyül.
Közben valaki elvitte az eddigi legnagyobb romániai lottónyereményt. Nicușor Dan pedig felszólalt a civil szervezetek perköltségekkel való megnyomorítása ellen.

Medve üldözött Beszterce-Naszód megyében egy motorost. Új szabadnapot helyeztek kilátásba a Szenátusban.

Közben a PSD-s mezőgazdasági miniszter egy 5000 eurós Louis Vuitton bőrönddel flangált a reptéren. És egy riasztó adat: az első három hónapban közel 34 ezer esetben kértek rendőri segítséget a családon belüli erőszak áldozatai.

Milliókat ér havonta az alkotmánybírói idegeskedés. Az egyre forrósodó belpolitikai helyzetről és a magyarországi választások eredményeiről tárgyalt az RMDSZ.