// 2025. július 9., szerda // Lukrécia

Duna-delta: a hipermarketből vásárolt éttermi halak „legendája” és a közeli háború sem tesz jót a turizmusnak

// HIRDETÉS

Noha a szolgáltatások minősége nem sokat változott az évek során, az árak nőttek.

Lassan, de biztosan országosan kezdi éreztetni a hatását, a legakutabb formában viszont főleg a Fekete-tenger üdülőtelepein mutatkozik meg: a lakosság egyszerűen már nem hajlandó gyenge szolgáltatásért pofátlanul magas árat fizetni, inkább elmegy külföldre nyaralni – már ha egyáltalán megteheti. Lejtőn van a turizmus a Duna-deltában is, mely világörökségnek nyilvántartott természetvédelmi területként inkább páratlan élővilágával vonzza az érdeklődőket.

Noha a szolgáltatások minősége nem sokat változott az évek során, az árak nőttek, ráadásul idén a delta szomszédságában dúló háború is visszavetette a turistaforgalmat – derül ki egy friss interjúból, melyben a Duna-delta adminisztrálásával foglalkozó egyesület elnökét, Cătălin Țibuleacot kérdezték a lehetséges okokról. A kétezres évek elejéhez viszonyítva mintegy 20 százalékkal esett vissza a látogatók száma. Az idei szezont megterheli, hogy olyan hírek is terjednek, melyek szerint a közeli háború „áthallatszik”, de erről szó sincs, a Duna-delta továbbra is biztonságos – erősíti meg.

Ami a drágaságot illeti, tény, hogy a vendégfogadó helyek az üzemanyagárak elszabadulása után 15-20 százalékkal emelték áraikat, és az is, hogy a Tulcea és Sulina közötti hajókirándulások ára átlagosan 60 lejről 80 lejre nőtt. Egy étteremben a kétfogásos halételekért 50-60 lej helyett már 80 lejt is elkérnek. A szállásadók nem találnak munkaerőt, ami szintén kihat a turizmus alakulására. A torkolat halpopulációja is megcsappant, mivel nincs egy állami haltelepítési program, helyben pedig nincs erre pénz. Mindettől függetlenül a helyi szolgáltatók még bíznak abban, hogy jó évet zárhatnak.

Az a hír is járja, hogy a Duna-deltából fogott halak helyett sok étterem hipermarketből vásárolt halat szolgál fel. Az igaz, hogy a szállodatulajdonosok nem halásznak, és nem vehetik meg a friss halat közvetlenül a halászoktól, de törvény kötelezi őket, hogy engedéllyel rendelkező halvállalkozásoktól szerezzék be a hipermarketekhez képest sokkal drágább árut. Aki a Duna-deltába utazik, az friss halat szeretne enni, és ezt azért tiszteletben tartják a helyiek is, állítja Cătălin Țibuleac. Szerinte az tudja a legjobban értékelni a torkolat szépségeit, aki a zajos és környezetszennyező vízi jármű helyett kajakkal utazik, meghagyva a természet háborítatlanságát.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Az első medve – tizenkilencedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”

Magánélet-e a korrupció? Avagy mit üzen az alkotmánybíróság legutóbbi döntése?

Varga László Edgár

A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A nagyváradi polgármesteri hivatal torkán akadt a premontrei apát

Sólyom István

A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.

A zene, amely miatt a hadsereg lerohant egy köztársaságot… és más történetek

Szántai János

A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Ellehetetlenítik a romániai magyar oktatás jövőjét a kormány közoktatást érintő intézkedései az RMPSZ szerint
Krónika

Ellehetetlenítik a romániai magyar oktatás jövőjét a kormány közoktatást érintő intézkedései az RMPSZ szerint

Válságba taszítják a közoktatást a bukaresti kormány válságkezelési intézkedés-tervezetének előírásai a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szerint. A szakmai szervezet teljes egészében elutasítja a kilátásba helyezett megszorításokat.

Motorbiciklist ölt meg egy medve a Transzfogarason – hírek csütörtökön
Főtér

Motorbiciklist ölt meg egy medve a Transzfogarason – hírek csütörtökön

Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.

Helikopter segítségét is kérték a fenyédi autóbalesethez
Székelyhon

Helikopter segítségét is kérték a fenyédi autóbalesethez

Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.

A nyugdíjakat is érintő módosító javaslatokat nyújtott be a PSD a deficitcsökkentő intézkedéscsomaghoz
Krónika

A nyugdíjakat is érintő módosító javaslatokat nyújtott be a PSD a deficitcsökkentő intézkedéscsomaghoz

Több módosító javaslatot nyújtott be a Szociáldemokrata Párt (PSD) a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezethez, amelyért hétfőn készül felelősséget vállalni a kormány a parlamentben.

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el Hargita és Kovászna megyében is
Székelyhon

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el Hargita és Kovászna megyében is

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el hétfőn az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) tizenöt megye folyóvizeire.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.