Illusztráció: Nano Banana Pro
Illusztráció: Nano Banana Pro
Tizenhét év után találkozott halottnak hitt édesanyjával egy fiatal nő. A gatyájuk is rámegy a bukarestieknek és a Brassó megyeieknek az albérletre.
Rendhagyó módját választotta a műanyag, textil és zöldhulladék eltüntetésének a Bihar megyei Illye (Ciumeghiu) polgármesteri hivatala. Igaz, nem szelektív gyűjtéssel, újrahasznosítással vagy komposztprogrammal, hanem azzal, hogy bérelt egy munkagépet, amivel a föld alá temette a felgyűlt szemetet. Azonban hiba csúszott a számításba, mivel a környezetvédelmi őrség drónja is éppen a titkos akció napján körözött a mező felett, így élőben közvetítette az eseményeket.
Kiderült, hogy az önkormányzat által bérelt kotrógép azon dolgozott azon, hogy a változatos összetételű szeméthalom ne zavarja a tájképet, hanem gyorsan és nyomtalanul eltűnjön a föld alatt.
Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter szerint ez az első olyan eset, amikor a drónos ellenőrzés nyomán munkagépet is elkoboztak. A tárcavezető hozzátette, nem néhány zsák hulladékról van szó, hanem jelentős mennyiségű szemétről, ráadásul az illegális tevékenység mintegy két hektáros területen zajlott.
A polgármesteri hivatalt hetvenezer lejes szabálysértési bírsággal sújtották, és a hatóságok előírták a terület megtisztítását és rendbetételét is.
Drámai fordulatot vett egy rutinszerű igazoltatás a temesvári határátkelőnél, ahol egy olyan édesanyát igazoltattak, akit a lánya tizenhét éve gyászolt.
A történet szálai 2009-ig nyúlnak vissza, amikor nyomtalanul eltűnt egy Karácsonkő (Piatra-Neamț) környék nő, hátrahagyva az akkor mindössze 14 éves kislányát. A rendőrség hiába kutatott utána ország- és az EU-szerte, minden nyom kihűlt, és a kislány beletörődött a megváltoztathatatlanba.
Mígnem december 9-én egy Olaszországból érkező nő okmányait vizsgálták a temesvári határrendészek. Az igazoltatott személy tizenhét év után először szánta rá magát, hogy hazalátogasson Romániába, de nem sejtette, hogy az adatbázis azonnal riaszt. Kiderült, hogy a határőrök előtt álló nő nem más, mint az a személy, akit csaknem két évtizede eltűntként keresnek a hatóságok.
Ami ezután következett, az a sokat látott nyomozókat is megrendítette. A rendőröknek kellett közölniük a hírt a lányával: az édesanyja él, és itt van.
– nyilatkozták a nyomozók.
A rendőrség szerint az anya és lánya viszontlátása, több mint másfél évtized távlatából, az idei év végének egyik legmeghatóbb története marad.
A mindenkit foglalkoztató kérdésekre, hogy miért szakadt meg a kapcsolat az édesanya és a lánya között, illetve mi történt az anyával Olaszországban, az a család magánügye marad, a nő kérte, hogy ne hozzák nyilvánosságra a személyazonosságát.
Az elmúlt években folyamatosan emelkedtek Románia nagyvárosaiban az ingatlanárak, amelyek egyes esetekben 2019-hez képest megduplázódtak, felhajtva a bérleti díjakat. A legnagyobb árrobbanás Bukarestben és Brassó megyében tapasztalható, ahol egy garzon bérleti díja a nettó átlagbér mintegy 40 százalékát viszi el – derül ki a Storia ingatlanügynökség legújabb elemzéséből, amely a 2022 és 2025 októbere között az ingatlankeresőn hirdetett garzonok, kétszobás és háromszobás lakások átlagos bérleti díjait vetette össze az érintett megyék nettó átlagbéreivel, az Országos Statisztikai Intézet adatai alapján.
A platform 2022, 2023, 2024 és 2025 októberében megjelent hirdetések alapján kiszámolta a garzonok, a kétszobás és a háromszobás lakások átlagos bérleti díját. Ezt összevetette az adott megyék nettó átlagbérével, az Országos Statisztikai Intézet (INS) adatai alapján. Mivel az október 2025-ös bérleti díjak időpontjában a legfrissebb megyei nettó átlagbér-adatok szeptember 2025-re vonatkoztak, az elemzés ezeket használta.
A hirdetésekben euróban megadott bérleti díjakat lejre váltották a Román Nemzeti Bank (BNR) adott havi átlagárfolyama alapján. A végső mutató azt fejezi ki, hogy a nettó átlagbér mekkora hányadát kell bérleti díjra fordítania annak, aki garzont, kétszobás vagy háromszobás lakást bérel.
Az elemzés Bukarest mellett kilenc megyére terjedt ki, amelyeket a Storia a fejlett ingatlanpiac vagy a megye gazdasági súlya miatt kiemeltnek tekint: Bihar, Brassó, Kolozs, Konstanca, Dolj, Iași, Ilfov, Szeben és Temes.
– nyilatkozta Monica Dudău, az OLX Group európai ingatlanszegmensének marketingvezetője.
A 2025. októberi bérleti adatok és a szeptemberi fizetések alapján a legkevésbé megfizethető bérleti díjak Bukarestben és Brassó megyében találhatók, ahol a lakosok a nettó átlagfizetés közel negyven százalékát költik lakbérre.
Érdekes ellentmondás, hogy miközben a bérlés Bukarestben a legnehezebb, a főváros rendelkezik a legmegfizethetőbb lakásokkal, ha vásárlásról van szó. A bukarestieknek mindössze 4,3 évnyi nettó átlagfizetésre van szükségük egy garzon megvásárlásához a Storia egy korábbi elemzése szerint.
A nettó átlagbér legalább egyharmadát költik garzonbérlésre Temes (36%), Ilfov (35%), Iași (34%) és Kolozs (33%) megye lakói is. Konstanca lakói a jövedelmük harmincegy százalékát fordítják erre, őket szorosan követik a Szeben (30%) és Bihar (29%) megyei lakosok.
A vizsgált megyék közül a legmegfizethetőbb garzonlakások Dolj megyében találhatók, ahol a lakosok a nettó átlagbér valamivel több mint egynegyedét, azaz huszonhét százalékát (27%) költik erre, ami leginkább a megyeszékhelyi, craiovai jövedelemszinttel magyarázható.
Ugyanakkor míg Bihar a második legmegfizethetőbb megye a garzonok esetében, a legkevésbé megfizethető, ha kétszobás lakásokról van szó. Itt a bérlők a nettó átlagbér 64 százalékának megfelelő összeget fizetnek. Ezzel szemben négy másik megyében a lakosok a fizetésük körülbelül felét költik egy kétszobás lakásra: Bukarest és Kolozs (52%), valamint Brassó és Szeben (51%) esetében, míg a legkedvezőbb helyzetben Jászvásár van 44 százalékkal.
Egy háromszobás lakásért a bukarestiek a nettó átlagbér hatvanhárom százalékát fizetik ki, ami kissé magasabb arány, mint Kolozsváron (59%), de alacsonyabb, mint Brassóban (67%). A háromszobás lakások esetében Ilfov megye az abszolút csúcstartó, ahol a bérlők a jövedelmük 95 százalékát kénytelenek bérleti díjra fordítani, amit az elemzés azzal magyaráz, hogy a megyében a lakásállomány jelentős részét családi házak adják. Ezzel szemben a vizsgált körben a leginkább megfizethető háromszobás albérleteket Temes megye (48%), Szeben megye (50%) és Iași (54%) megye kínálja.
Az egyik magyarázat arra, hogy miért Bukarest és Brassó rendelkezik jelenleg a legkevésbé megfizethető garzonbérletekkel, az, hogy ezek ára gyorsabb ütemben nőtt, mint a nettó átlagbér.
Így míg 2022-ben a bukarestiek a nettó átlagbér 33 százalékát fizették egy garzonért, ez az arány mindössze három év alatt majdnem 40 százalékra emelkedett. Brassó megyében ez a mutató 36 százalékról ugrott 40 százalékra. A másik megye, ahol a bérleti díj aránya jelentősen nőtt az elmúlt három évben, az Temes, 28 százalékról 36 százalékra.
Ezzel szemben két megyében a bérleti díjak a bérekkel hasonló ütemben nőttek: a Kolozs megyeiek továbbra is a fizetésük körülbelül 33 százalékát költik garzonbérlésre, míg Ilfov megyében ez az arány valamivel magasabb, 35 százalék, amely szintén változatlan maradt az elmúlt három évben.
A többi öt vizsgált megyében viszont a lakosok jelenleg a fizetésük kisebb hányadát fordítják lakbérre. Ez különösen igaz Konstanca megyére, ahol a garzonbérlés aránya meredeken csökkent: a 2022-es 40 százalékról 2025-re 31 százalékra.
Dolj megyében is látványosan mérséklődött a mutató: míg 2022-ben a lakosok a jövedelmük 35 százalékát, addig most 27 százalékát fordítják lakbérre. Hasonló a helyzet Bihar megyében is, ahol 35 százalékról 28 százalékra csökkent a bérleti díj aránya. Iași és Szeben megyében kisebb, de szintén érzékelhető javulás történt: előbbinél 38 százalékról 34 százalékra, utóbbinál 33 százalékról 30 százalékra esett vissza az index.
Az adatok alapján csak Dolj és Iași megyében mérséklődött az elmúlt három évben minden lakástípus esetében a bérleti díj terhe. A nagyobb lakásoknál ugyanakkor többféle, egymástól eltérő minta látszik. Brassó megyében például az apartmanoknál csökkent a bérleti díj jövedelemhez viszonyított aránya, miközben a garzonoknál nőtt. Bukarestben és Temes megyében a két- és háromszobás lakásoknál elhanyagolható mértékű elmozdulások figyelhetők meg, még akkor is, ha a garzonok esetében emelkedett a teher.
Ugyanakkor léteznek fordított helyzetek is: a garzonoknál javult a megfizethetőség, de a nagyobb lakásoknál romlott. A legszembetűnőbb példa Bihar megye, ahol egy kétszobás lakás bérleti díja a nettó átlagbérhez képest 47 százalékról 61 százalékra emelkedett 2022 és 2025 között. Szeben és Konstanca megyében is hasonló irányú, bár kisebb mértékű növekedést jeleznek az adatok.
A Deloitte Property Index 2025 szerint, ha csak az euróban kifejezett bérleti díjakat nézzük, Bukarest az uniós fővárosok élmezőnyében van a megfizethetőségben. A tanulmány euró per hasznos négyzetméterrel számol, a lakástípusok becslésének alapjául pedig a törvényben meghatározott minimum alapterületek szolgáltak (garzon 37, kétszobás lakás 52, háromszobás lakás 66 négyzetméter).
E számítás szerint 2024-ben egy bukaresti garzon átlagosan bérleti díja 381 euróba került, ennél olcsóbb csak Szófiában lehet bérelni (296 euró). Régiós viszonylatban mindenhol drágább a garzonbér: Budapest 444 euró, Pozsony 570 euró, Prága 611 euró, Róma 644 euró, Varsó 931 euró, míg Párizsban és Madridban a havi bér 1.000 euró fölé is kúszhat.
Bécs és Berlin a két kakukktojás. Az osztrák fővárosban a sok önkormányzati bérlakás miatt 400 euró körüli a garzonok havi bérleti díja, míg Berlinben hasonló tényezők miatt 681 euró az átlagbér.
Végül, ha figyelembe vesszük ezen európai fővárosok nettó átlagbéreit is, kiderül, hogy Bukarest bérterhe több régiós fővárossal azonos szinten áll: euróban olcsó, fizetéshez mérve már kevésbé.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.