// 2026. szeptember 22., kedd // Móric

Dragnea sokallja a saját fizetését

// HIRDETÉS

Populizmus level 1000.

Újabb populizmusbombát dobott le Liviu Dragnea, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke és de facto miniszterelnöke: csökkenteni kívánja a saját fizetését.

Dragnea, aki egyben a képviselőház elnöke is, a PSD házi televíziójának számító Antena 3 hírcsatorna kedd esti műsorában közölte: sokallja a 21 500 lejes havi illetményt, amelyet Klaus Iohannis államfő, Călin Popescu-Tăriceanu, a szenátus elnöke, Sorin Grindeanu kormányfő valamint az alsóház elnökeként ő maga kap, és azt szeretné, ha visszatérnének a korábbi, 6 800 lejes illetményhez.

A négy állami vezető illetményét egy Gabriel Oprea volt belügyminiszter által előterjesztett kormányrendelet növelte meg, Dragnea azonban most azt közölte, méltánytalan lenne ekkora fizetést zsebre tenni, amikor éppen arról van szó, hogy 1450 lejre emeljék a minimálbért.

Hozzátette, azt szeretné, ha végre elkészülne az egységes bérezési törvény, amely nyomán méltányos lenne a legalacsonyabb és a legmagasabb bérek között.

Mondjuk szükség is van a visszafogottságra, miután a kormány első intézkedései között vad osztogatásba fogott, csak éppen azt nem tudni, miből futja majd mindenféle bér- és nyugdíjemelésre, illetve az ezekkel egy időben meghirdetett adócsökkentésre.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden
Főtér

Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden

Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot
Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Így csinált magából sakknagymestert egy román gyáros
Főtér

Így csinált magából sakknagymestert egy román gyáros

Alexandru Crișan felemelkedése és bukása a sakktörténelem legkirívóbb csalása, egyben a romániai átmenet vegytiszta lenyomata.

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson
Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás
Székelyhon

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás

A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.

// még több főtér.ro