// 2024. október 2., szerda // Petra
lemondás

Dragnea otthagyja a parlamentet. Talán a PSD-t is

Valószínűleg lemond képviselői mandátumáról, de nem húsvét előtt. Az ortodoxok ezen a hétvégén ünneplik a húsvétot.

„Nagyon valószínű”, hogy lemond képviselői mandátumáról, de ha semmiképp sem húsvét előtt – nyilatkozta szerdán Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) választási csalás miatt jogerősen elítélt elnöke. Húsvét előtt nem is dönt erről, jelentette ki, de még megfontolja.

Arra a kérdésre, hogy ha fontolja a lemondását a képviselői mandátumról, akkor a párt elnöki tisztségéről miért nem, azt válaszolta, mindkettő attól függ, hogyan befolyásolja a PSD népszerűségét.
 
Az elmúlt napokban nagyon sok változatot végiggondolt, mondta, és ha úgy látja, pártjának nagyobb esélye lesz a közelgő önkormányzati választásokon, ha lemond az elnöki tisztségről, akkor vissza fog lépni a pártvezetéstől is.
 
A párt vezetősége ma kizárta a PSD-ből az ügyvezető elnököt, Valeriu Zgoneát, aki egyben a képviselőház elnöke is, mivel Zgonea bírálta Dragneát, amiért nem mond le. Nyilvánosan lemondásra szólította fel arra hivatkozva, hogy a párt több ezer jelöltjének esélyeit rontja azzal, hogy a jogerős elmarasztaló ítélet ellenére a PSD élén marad.
 
Dragneát választási csalás megszervezésében és befolyással való üzérkedésben találták bűnösnek, miután bebizonyosodott, hogy 2012-ben csalásra bujtotta fel a választási bizottságok tagjait az érvényességi küszöböt meghaladó részvétel elérése érdekében, ami Traian Băsescu akkori államfő leváltását eredményezte volna.
 
Tavaly a PSD országos tanácsa határozatba iktatta, hogy megfosztják tisztségeiktől a párt korrupcióval vádolt politikusait, ám a PSD szerint Dragnea nem követett el korrupciós bűncselekményt.
Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Jó hír a nyugdíjasok egy részének: szolidaritási együtthatót tervez a kormány
Krónika

Jó hír a nyugdíjasok egy részének: szolidaritási együtthatót tervez a kormány

Simona Bucura Oprescu munkaügyi miniszter hétfőn bejelentette, hogy egy „szolidaritási együttható” bevezetésével fog növekedni a fogyatékkal élők nyugdíja.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás
Krónika

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás

Október 1-jén, az idősek világnapján lép érvénybe a nyugdíjak adómentességi küszöbét 3000 lejre emelő törvény – emlékeztetett egy keddi Facebook-bejegyzésében Marcel Ciolacu miniszterelnök.

Az ügy kivizsgálását kérte és felmondott az újszülöttosztály vezetője
Székelyhon

Az ügy kivizsgálását kérte és felmondott az újszülöttosztály vezetője

Hivatalosan még nem nyújtott be panaszt a Facebook közösségi oldalon nyílt levelet megfogalmazó hölgy, aki a csíkszeredai kórház újszülöttosztályának vezetőjét vádolta. Mégis van következménye a nyílt levélnek: a főorvos felmondott.

// még több főtér.ro