A PSD elnöke begorombult, amiért az államfő nem nevezte ki Shhaideht kormányfőnek: nem fog hezitálni, ha lehetősége nyílik Iohannis felfüggesztésére.
Liviu Dragnea, a PSD elnöke és politikai szövetségese, Călin Popescu Tăriceanu kemény hangvételű sajtótájékoztatón reagáltak arra, hogy Klaus Iohannis államfő nem fogadta el az általuk megnevezett kormányfőjelölt, Sevil Shhaideh személyét. Dragnea elmondta: kollégáival közösen próbálták megfejteni az államfő döntését, mivel ő semmilyen magyarázattal nem szolgált arra, hogy miért utasította vissza a jelölt kinevezését.
Arra jutottak, hogy alkotmányosan nem indokolható Iohannis döntése, így véleményük szerint az államfőnek az a célja, hogy politikai válságot idézzen elő Romániában. Dragnea kifejtette: abban bíztak, hogy Iohannis és a vele konzultáló emberek és intézmények megértették, hogy a választók nem akarnak több gerinctelen politikai játékot. De egyértelművé vált: Iohannis
Dragnea okfejtése szerint az államfő nem akarja, hogy az általuk kidolgozott kormányprogram megvalósuljon, és ezáltal a románok jobb életet éljenek, ugyanakkor megijjedtek attól, hogy a PSD-ALDE szembeszegült az „okkult és mérgező” hatalommal.
A PSD forgatókönyve szerint szerda estig, legkésőbb csütörtökig új jelöltet neveznek meg, bár nem lesz könnyű feladat. Dragnea úgy vélekedett, semmilyen garancia nincs arra, hogy a következő jelöltet elfogadja az államfő, ugyanis az a célja, hogy válságba taszítsa az országot.
„Ha a helyzet elemzése után arra a következtetésre jutunk, hogy az ország érdekében az államfő felfüggesztésére van szükség, nem fogunk hezitálni”
– tette hozzá a PSD legfőbb vezetője, aki egyébként tagadta azt a sajtóértesülést, miszerint Iohannis felhívta volna a mai sajtótájékoztatója előtt.
Tăriceanu a sajtótájékoztatón kifejtette: azzal, hogy Iohannis indoklás nélkül utasította vissza a jelöltjüket, hatalmi harcba kezdett. Az ALDE vezetője az állította, hogy még a jelölt megnevezése előtt Iohannis egyértelművé tette:
A két politikus meggyőződése szerint az alkotmány értelmében az államelnöknek egyensúlyozó szerepet kellene betöltenie, amit Iohannis a hatalmi harc kedvéért figyelmen kívül hagy, mert azt akarja kierőszakolni, hogy felfüggesszék hivatalából.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.
Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.
A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?
Románia legfőbb sikere a lakossági életszínvonal drasztikus emelkedése és a fogyasztásbővülés az európai uniós csatlakozás óta eltelt csaknem két évtizedben, azonban az ország továbbra is a régió leggyengébb láncszeme sok mutató terén.
Főleg, ha nyolc évig te voltál a tudomány legfőbb mioritikus katedrálisának pátriárkája, vagyis a Román Akadémia elnöke. És nackó. És besúgógyanús.
Megharapott egy veszélyesnek minősített kutya egy 26 éves férfit hétfőn Csíkszeredában, a Tudor Vladimirescu utcában. A sérültet kórházba szállították, az ügyben pedig büntetőeljárás indult.
Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.
Magyarországi motoros vesztette életét egy balesetben szerdán a 67C jelzésű országúton, a Transalpinán, miután egy kanyarban feltehetően elvesztette uralmát a jármű felett, és nekiütközött a fém szalagkorlátnak.
További hírek: üzemanyagválság alakulhat ki, mivel Kazahsztán elzárta a kőolajvezetéket, amelyen keresztül Románia szükséglete 60 százalékát kapta. A lakosságnak szinte a fele pedig hajlandó lenne kevésbé demokratikus, de stabil rendszerben élni.

… lezuhant egy szikla az Olt-völgyében, tragédia lett a vége… és megjött az igazi nyár, mert megjelentek a terepjárós tahók a tengerparton.

További híreink: Grindeanu kormányalakítás helyett válságbizottság létrehozásáról delirál, a hétvégi viharok pedig 16 megyében és Bukarestben is károkat okoztak.

Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.

A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?

További pénteki hírek: eljárás indult Dan Tanasă ellen gyűlöletkeltés miatt, a kataszteri hivatal működését megbénító hacker pedig a neten árulja az ellopott adatokat.

… Ilie Bolojan régi ellenlábasa végleg begorombult és saját platformot indít a liberális párton belül… és egy török fogorvosi klinika egy erdélyi szállodában hirdetett szakrendelést.

További híreink: 15 éve nem romlott annyit a pénzünk reálértéke, mint most, a közintézmények pedig gyakorlatilag tehetetlenek a hekkertámadásokkal és a nevükkel visszaélő online csalókkal szemben.

Illegális kavicsbányászatot lepleztek le Krassó-Szörény megyében. Továbbá: akár decembertől már repeszthetjük az autópályán a magyar határig!

Hulladékot illegálisan lerakó kamionost csípett fülön a környezetvédelmi miniszter Kolozs megyében. Havi 5000 ezer lejt és egyéb juttatásokat kapnak jövőtől a bányászjárás áldozatai.