// 2024. október 5., szombat // Aurél
Költségvetés

Dragnea beintett, a kormány pedig elveszi a pénzt a SRI-től

Meg a többi titkosszolgálattól.

Korán örültek a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) és a többi hírszerző szolgálat illetékesei a költségvetés tervezetének nyilvánosságra kerülése nyomán. Bár abban eredetileg az szerepelt, hogy jelentős mértékben nő a költségvetésük a 2019-es évben, a kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, Liviu Dragnea beintette. Ha pedig ő beint, a kormány rendszerint cselekszik.

Viorica Dăncilă miniszterelnök vasárnap este máris közölte, támogatja, hogy bizonyos költségvetési forrásokat irányítsanak át a tikosszolgálatoktól az egészségügy számára.

Azért épp az egészségügyről beszélt, mert Dragnea is ezt javasolta vasárnap.

A kormányfő azt mondta a PSD országos végrehajtó bizottságának ülése után, hogy támogatja a kezdeményezést, de még nem született erre vonatkozó végleges döntés, így egyelőre azt sem kommentálta, hogy szükség lenne-e ez esetben a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) hozzájárulására.

Eugen Teodorovici pénzügyminiszter megígérte, megnézik, hogyan lehet a költségvetés tervezetében eredetileg a titkosszolgálatok számára elkülönített összegek egy részét az egészségügynek átirányítani. 

Dragnea azzal indokolta a hírszerzésnek szánt pénzek elvonását, hogy „az is nemzetbiztonsági probléma, hogy minden gyerek ingyen kapjon D-vitamint”. Figyelmeztetett: ha a kormány nem tesz így, majd ő maga javasolja a módosítást a parlamentben.

Dragnea és a PSD már régóta konfliktusban áll a SRI-vel, a kormányoldal ugyanis azt állítja, a hírszerzés a korrupcióellenes ügyészséggel összefonódva államot hozott létre az államban, és koholt vádak alapján állítanak bíróság elé és ítéltetnek el olyan politikusokat és üzletembereket, akik nem hajlandóak az ő érdekeiket szolgálni.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza
Krónika

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza

A Közúti Beruházások Országos Társasága jóváhagyta a versenytárgyalás kiírását az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya hegyvidéki, Gyergyószéket is érintő szakaszainak megépítésére.

Románia október elsejétől készen áll az amerikai vízummentességre
Főtér

Románia október elsejétől készen áll az amerikai vízummentességre

Iohannis tengerészeti kiképzőközpontot létesített ukrán katonáknak. Libanonban forró a helyzet, a román állampolgároknak mihamarabb el kell hagyniuk az országot.

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit
Székelyhon

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit

Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.

Ezrével költöznek a legvonzóbb erdélyi városba
Krónika

Ezrével költöznek a legvonzóbb erdélyi városba

Idén körülbelül tízezer lakos választhatja új otthonául Románia migrációs szempontból jelenleg legvonzóbbnak tartott erdélyi városát. A legnépszerűbb megyeszékhelyek rangsorában az első öt helyezett erdélyi-partiumi-bánsági település.

Éjszakai balhé Csíkszeredában
Székelyhon

Éjszakai balhé Csíkszeredában

Őrizetbe vettek két férfit, miután verekedés tört ki Csíkszeredában vasárnapra virradóan – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

// még több főtér.ro