// 2026. augusztus 12., szerda // Klára

Döntött a parlament: brutális bírsággal sújtható, aki nem irtja a parlagfüvet

// HIRDETÉS

Az egyik legveszélyesebb allergén gyom első számú közellenséggé vált. Na és persze az is, aki hagyja elszaporodni.

A szó szoros értelmében fellélegezhetnek a pollenallergiások: a képviselőház kedden elfogadta a parlagfű irtására vonatkozó törvényt. A honatyák 264 támogató vokssal, egy tartózkodás mellett mondtak igent a jogszabályra, amelyet a szenátus már korábban elfogadott, így kihirdetését követően hatályba is léphet.

A törvénytervezetet nemzeti liberális párti képviselők egy csoportja terjesztette be. Florica Cherecheş liberális képviselő indoklásában emlékeztetett: Európa-szerte súlyos bírságokkal kell szembenézniük azoknak, akik nem irtják ki a birtokukban levő területekről a súlyosan allergén parlagfüvet.

A törvény egyrészt a megelőzésre és a tájékoztatásra, másrészt pedig arra helyezi a hangsúlyt, hogy a telektulajdonosok vagy az érintett területek kezelői időszakosan irtsák a káros gyomnövényt.

Rámutatott: a parlagfű a legerősebben allergén növény Romániában, amely az utak mentén, illetve gondozatlan területeken szaporodik, és annyira súlyos allergiát okozhat, hogy egyes érintettek a virágzás idején munkaképtelenné válnak.

Egyetlen növény nyolcmilliárd pollenszemcsét és 30 ezer magot termel, amelyek negyven évig is megőrzik termőképességüket.

A törvény értelmében a telektulajdonosok vagy a gondnokok a növény kihajtásától a virágzásig, de legalábbis legkésőbb minden év június 30-áig kötelesek kiirtani a parlagfüvet.

Hasonló kötelezettségeket ró az építtetőkre is.

AAmennyiben elmulasztják a parlagfű irtását, a magánszemélyekre 750 és 5000, jogi személyekre pedig 5000 és 20 000 lej közötti bírság róható ki.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A kiskutya jó dolgában, a választópolgár rossz dolgában vész meg

Varga László Edgár

Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.

Kataszter-katasztrófa: milyen tanulságai lehetnek a földhivatal-rendszer összeomlásának?

Sánta Miriám

Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

A rendszerváltás után sem volt menekvés a történelem öleléséből

Sólyom István

Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”
Főtér

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

A nyugdíjkorhatár nő, de a várható élettartam nem követi, legalábbis Romániában
Krónika

A nyugdíjkorhatár nő, de a várható élettartam nem követi, legalábbis Romániában

Az európai államok közel kétharmada készül emelni a férfiak nyugdíjkorhatárát, háromnegyedük pedig a nőkét is a 2060-as évek végéig a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Pensions at a Glance 2025 című jelentésén alapuló tanulmány szerint.

Isten hozott Vadkeletre – a Rockstadt Extreme Fest mint a spontán önszerveződés ideiglenes városa
Főtér

Isten hozott Vadkeletre – a Rockstadt Extreme Fest mint a spontán önszerveződés ideiglenes városa

Kelet-Európa legnagyobb metálfesztiválja – ha szabad így fogalmazni – a szent és a profán találkozása.

Hátulról, teljes sebességgel – nyilvánosságra hozták a halálos biciklisgázolást rögzítő videót
Székelyhon

Hátulról, teljes sebességgel – nyilvánosságra hozták a halálos biciklisgázolást rögzítő videót

Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik
Krónika

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik

Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.

Sokkoló jelenet az országúton: kiesik egy gyermek egy autóból, és az érkező kamion felé indul
Székelyhon

Sokkoló jelenet az országúton: kiesik egy gyermek egy autóból, és az érkező kamion felé indul

Egy gyermek esett ki egy országúton közlekedő járműből Tulcea megyében, a jelenetet pedig a mögötte haladó autó fedélzeti kamerája rögzítette. A rendőrség vizsgálatot indított az ügyben.

// még több főtér.ro