Az amerikai elnök és az észak-koreai vezető tárgyalóasztalhoz ült Szingapúrban.
Bekövetkezett, amire a korábbi sok-sok beszólás és kardcsörtetés után egyre kevesebben számítottak: Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető személyesen találkozott, és tárgyalásokat kezdtek. Bár a megbeszélések konkrét tartalmáról egyikük sem mondott semmit, a legfontosabb téma a sztálinista diktatúra atomfegyvereinek felszámolása.
A két vezető egy megállapodást is ellátott a kézjegyével, amelyben rögzítik az eredményeket, és hitet tesznek a párbeszéd folytatása mellett.
Trump kijelentette a média előtt, hogy „nagyon jól” sikerült a négyszemközti találkozója Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel kedden Szingapúrban, és kiváló kapcsolat alakult ki közöttük, együtt meg fognak oldani „egy nagy problémát, egy nagy dilemmát”.
Trump és Kim kézfogással indították el a megbeszélést a városállam Sentosa szigetén található szállodában. A kézfogás 12 másodpercig tartott.
(LEAD) (US-NK summit) Trump, Kim sign 'comprehensive' summit deal https://t.co/oIAdMYAZyR
— Yonhap News Agency (@YonhapNews) June 12, 2018
Ezt követően körülbelül 40 percig tárgyaltak négyszemközt, kizárólag tolmácsok társaságában. Ezután Trump tárgyalópartnerével a Capella szálloda hosszú teraszán sétált végig, és nyilatkozott röviden a sajtónak. Majd elkezdődött egy szélesebb körű tárgyalás, amelyen már tanácsadók is részt vesznek.
Amerikai részről John Kelly, az elnöki kabinet vezetője, Mike Pompeo külügyminiszter és John Bolton, az elnök nemzetbiztonsági tanácsadója van jelen. Kim Dzsong Un delegációjában Kim Jong Csol, az észak-koreai állampárt központi bizottságának alelnöke, Ri Szu Jong, a párt alelnöke és Ri Jong Ho külügyminiszter kapott helyet.
Hírügynökségi gyorselemzések szerint Trump a két tárgyalás közti megjegyzésével az észak-koreai atomprogram felszámolására utalt. „Sikerülni fog. Meg fogjuk csinálni” – fogalmazott Trump, de részleteket nem közölt a tárgyalásról.
Az amerikai fél a nukleáris leszerelés témakörét tartja a tárgyalások legfontosabb elemének.
Az AP amerikai hírügynökség hozzátette, hogy a megbeszélés után Kim Dzsong Un is derűlátónak mutatkozott. Helyi források szerint az észak-koreai vezető egyebek között azt mondta, hogy a közös munka nem lesz egyszerű, de mindkét fél eltökélt abban, hogy folytatják.
A négyszemközti megbeszélést a kommentátorok történelminek minősítették, nem utolsósorban azért, mert amerikai elnök és észak-koreai vezető most először találkozott egymással. A csúcs kézfogással kezdődött, majd rövid, derűlátó nyilatkozatokat tettek. Trump kijelentette, hogy megtiszteltetés számára az észak-koreai vezetővel találkozni, és szerinte „kiváló kapcsolat” alakul majd ki közöttük, „ehhez nem fér kétség”.
Kim pedig azt mondta: találkozójukat az tette lehetővé, hogy legyőzték annak minden akadályát, „a régi beidegződéseket és az előítéleteket”.
A CNN beszámolója szerint Trump igencsak szívélyes volt, még a durván kipáncélozott elnöki limuzin – becenevén a Bestia – belsejét is megmutatta Kimnek.
Egy testbeszédszakértő szerint mind Donald Trump, mind Kim Dzsong Un igyekezett magabiztosnak látszani történelmi jelentőségű keddi szingapúri találkozójuk kezdetén, de azt nem tudták elrejteni, hogy idegesek.
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.
A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
Nem szokványos látvány ami egy jégeső után maradt július 12-én a Neamț megyei Vânători-Neamț faluban és környékén.
“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.
Több láda sör szóródott szét péntek délután Felsősófalva főútján, miután egy teherszállító jármű rakománya a földre esett. Az országutat félpályán lezárták, emiatt kisebb torlódás alakulhat ki.
Eközben a pozícióhalmozásnak (is) hadat üzenő Bolojan épp halmozza a pozíciókat, a PSD-ben pedig dúl a belső hatalmi harc.
Eközben a pozícióhalmozásnak (is) hadat üzenő Bolojan épp halmozza a pozíciókat, a PSD-ben pedig dúl a belső hatalmi harc.
… az egészségügyi miniszter ígéretéhez híven a betegek kajáját eszi és ízlik neki… és egy visszahívott konzulátusi tányérnyaló szerint a külügyminiszter bassza meg.
… az egészségügyi miniszter ígéretéhez híven a betegek kajáját eszi és ízlik neki… és egy visszahívott konzulátusi tányérnyaló szerint a külügyminiszter bassza meg.
… hiába kezdeményezte az AUR, nem sikerült borsot törni Ursula von der Leyen orra alá… és egy öt kilométeres útdarab átadásán annyi politikus és tányérnyaló tolongott, hogy majd megrepedt alattuk az aszfalt.

Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.
Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.