„Felkérés a tétlenségre” – így jellemezte Tăriceanu a legszegényebbeknek járó állami támogatást, amit megszüntetne. Térképen mutatjuk, melyik megyék lennének a leginkább érintettek.
Megszüntetné a garantált minimáljövedelmet Călin Popescu Tăriceanu, a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) elnöke, aki szerint a szociális juttatás „felkérés a tétlenségre”. A szenátus elnöke úgy vélekedett, hogy míg Románia munkaerőhiánnyal küzd, és sok vállalat arra kényszerül, hogy külföldről hozzon munkaerőt, megengedhetetlen, hogy egyesek otthon üljenek, és várják a segélyt.
„Saját méltóságuknak is jót tesz, ha megdolgoznak a pénzért, minthogy az állami támogatásra várjanak” – fogalmazott Tăriceanu, majd hozzátette, meggyőződése, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) objektív elemzésnek veti majd alá a javaslatot.
Az elgondolásnak aligha lesz nagy sikere a PSD honatyái körében tekintettel arra, hogy amint az alábbi térkép is mutatja, a garantált alapjövedelem legtöbb haszonélvezője éppen azokban a megyékben él, ahonnan a legtöbb szavazat érkezik a PSD-re.
A legtöbben Teleorman (2,78%), Buzău (2,54%), Mehedinți (2,45%), Vaslui (2,39%) és Dolj (2,22%) megyékben élnek az állami támogatásból, legkevesebben pedig Bukarestben (0,01%). Erdély, a Bánság és a Partium egy része az országos átlag alatti értékekkel szerepel.
2018 áprilisától egyébként jelentős változtatásokat vezetnek be a szociális segélyezési rendszerben. Három típusú segélyt vonnának egybe: a garantált minimáljövedelmet, a fűtési, illetve a családtámogatási pótlékot.
Jelenleg a minimáljövedelem értéke: 141 lej egyedülállóknak, 225 lej kéttagú családoknak, 357 lej háromtagú családoknak, 433 lej négytagú családoknak, valamint 527 lej öttagú családoknak. A több mint őt fős családok esetében személyenként 36 lejjel nő ez az összeg.
Az állami költségvetésből 2018-ban 2,087 milliárd lejt különítenek el az új támogatási rendszerre, illetve a támogatásokra.
Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.
A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.
Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.
Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.
Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Azt tudjuk, hogy mit kívánt a magyar nemzet 1848-ban, de mit akartak a románok és a szászok? Az MCC történész-kerekasztalán ez is kiderült.
Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Lakóház gyúlt ki kedd este a csíktaplocai Hársfa utcában.
… nem fogják elhinni, ki szónokolt a szenátusi pulpitus mögül… és Marcel Ciolacu előbújt egy kő alól és elmondta, amit egy igazi, felelős politikusnak el kell mondania.

További híreink: az illetékes miniszter meglátta a Facebookon, hogy vannak új vonataink, amik nem közlekednek, és kiakadt, a szakértő pedig már nemcsak drágulással, de üzemanyaghiánnyal is riogat.

Megvonta az Európai Parlament Diana Șoșoacă mentelmi jogát. Hetvenezer euróval többet keres évente egy luxemburgi, mint egy romániai.

Grindeanu egyértelművé tette, nincs semmilyen politikai együttműködés az AUR-ral a bizalmatlansági indítványuk után. Vadonatúj vonatok álldogálnak egy bukaresti állomáson, mert nem tudjuk őket üzembe helyezni.

Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.

További híreink: újra drasztikusan drágul az üzemanyag, Nicușor Dan szerint aggasztóak a középtávú kilátások is, a Bolojan-kabinet pedig bizalmatlansági indítványok sorozatára számíthat.

Kokainfinomítót működtetett két román állampolgár Olaszországban. Továbbá: két másik erdélyi város is nemet mondott a játéktermekre.

További híreink: a PSD-sek beváltották a fenyegetéseiket, csütörtökön lemondtak a minisztereik, Arad városából pedig kitiltják a félkarú rablókat.

Kisebbségi kormányzás vagy bizalmatlansági indítvány jöhet a PSD búcsúja után. Tengeri aknának nézett gázpalackok okoztak riadalmat egy konstancai partszakaszon.

Bolojan szerint a PSD bekaphatja, már dolgoznak a kisebbségi kormányon. Az USR szerint a PSD ne csak a minisztereit vigye, hanem az összes havert. Az AUR kelleti magát: csak akkor hajlandó tárgyalni, ha úgy táncolnak, ahogy ő fütyül.