Maga a belügyminiszter közölte az összeget.
Valami perverz kormányzati illetékes valahonnan a pénzügyminisztérium valamelyik osztályának egyik eldugott irodájából akár még fel is sóhajthatna, hogy: De szép is lenne, ha még egy ideig eltartana a koronavírus-járvány…
Kiderült ugyanis, hogy eddig mekkora összeget jelent az államkassza számára az, hogy a rendkívüli állapot másfél hónappal ezelőtti bevezetése nyomán a rendőrök szénné bírságolták a lakosságot a kijárási korlátozások megsértése miatt.
Az adatot a legavatottabb szakember, maga Marcel Vela közölte szerdán este.
Nos, az összeg enyhén szólva is döbbenetes: a március közepe óta kiosztott 290 000 bírság összesen 570 millió lejes bevételt jelent.
Persze ez csak elméleti, hiszen ha a delikvens azonnal befizeti, akkor máris megfeleződik az összeg, így 285 millió lej marad.
Igaz, jórészt ez is virtuális, hiszen egyrészt sokan nem tudják befizetni az akár 10-20 ezer lejes bírságot, másrészt azért sokan fellebbezhetnek is az indokolatlanul magas összeg ellen.
Minden esetre a belügyminiszter jófejnek akart tűnni, és közölte: a kormány nem akarja maagának megtartani, ehelyett egy olyan jogszabály megalkotását tervezi, amely a pénzt átirányítja az egészségügynek. Amire nem csupán így, világjárvány idején fér rá, hanem általában véve is.
Mint ismeretes, a bírságok összege kétezertől húszezer lejig terjedhet.
Amúgy Vela igyekezett rábírni az embereket, hogy maradjanak otthon május elsején, ne akarjanak a szabadban grillezni, mert ez egyrészt hatalmas bírságokkal járhat, másrészt – ha berobbantják a járványt – veszélybe sodorhatja a kijárási korlátozás május 15-étől tervezett enyhítését.
Úgyhogy a saját és a többiek érdekében ezen a hétvégén maradjon mindenki szépen otthon.
Úgyis esős idő lesz.
Nem a megújuló energia az oka annak a kritikus helyzetnek, amelybe az országos villamosenergia-rendszer került, hanem a sorozatosan elhibázott döntések miatt vagyunk ott, ahol.
Hivatásos politikusokra akkor is szükségünk van, ha sokszor legszívesebben a pokol fenekére kívánnánk őket.
Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Egyre nagyobb hullámokat vet a legfiatalabb fekete Cambridge-i professzor körül kialakult ideológiai és tudományos botrány, amely sajnos tragédiába is fulladt. Az eset az egész európai kultúra szempontjából tanulságos lehet.
Vasárnap délben felborult egy 267 embert szállító komp Észak-Ciprus partjainál: a Törökország felé tartó hajó nem sokkal az indulás után kezdett vizet kapni, kapitánya megpróbált visszafordulni, ám a komp néhány kilométerre a parttól felborult.
Egy román politikus a magyar kormánnyal akar tárgyalni az erdélyi magyar kulturális rendezvények további támogatásáról. Miért kolonc mindenki nyakán az erdélyi magyarság?
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nyilvános szócsata bontakozott ki Hargita Megye Tanácsának két vezetője, Borboly Csaba alelnök és Bíró Barna-Botond elnök között a több mint egy évtizede húzódó büntetőper lezárása után.
Csaknem kétszáz ittas gépjárművezetőt szűrtek ki a közlekedési rendőrök az elmúlt két éjszaka egy országos ellenőrző akció során. További tizenhat sofőrnél tiltott szerek fogyasztását mutattak ki a tesztek.
Drágul a jogosítvány és a forgalmi engedély, továbbá újraindult a vasúti közlekedés Lugos és Temesvár között.

További híreink: elütötte a Tour de France által szervezett bukaresti kerékpárverseny két résztvevőjét egy idős sofőr, az AUR pedig a Dunáról egyenesen alkotmányos vizekre evez.

Továbbá: filmbe illő karambollal írta be magát Lugos városa a hazai roncsderbi-történelembe. És: vasútfelújításra szerződtek, vasúti kábeleket loptak, mázsaszámra.

További híreink: Nicușor Dan jövő héten szeretne újra nekifutni a kormányalakításnak, Romániában pedig a népességfogyást már csak a bevándorlók lassítják.

Oroszország kiutasított egy román diplomatát az országból. A fogyasztóvédelem pedig a zsugorfláció veszélyeire figyelmeztet.

A késések, veszteségek és befektetések alapján fogják értékelni az állami vasúttársaság vezetőit. Továbbá: csak öten tartottak a medvékkel a szenátusban...

Csak minden harmadik romániai rendelkezik alapvető digitális készségekkel. Hatvanezer dollár be nem vallott készpénzzel bukott le egy utas az Henri Coandă repülőtéren.

… Călin Georgescu úr úgy beszél, mint egy próféta és úgy parkol, mint egy ökör… egy művészeti akció miatt leállt a vonatközlekedés és nem vicc, még a titkosszolgálatot is riasztották.

Arad megyében épül meg az EU legnagyobb napelemparkja, de az ország még mindig sereghajtó megújuló energiaforrásokban. Enyhén emelkedni fog a Duna vízhozama.

Vízbe fulladt egy idős férfi Neptunon, eszméletlen kamaszt mentettek ki a tengerből Konstancán. Triciklivel hajtott a forgalommal szemben az A1-es autópályán egy idős férfi.