A kormányfő nőként vágott vissza és osztott ki egy-két durva jelzőt az őt és a PSD-t támadó politikus férfiaknak.
Viorica Dăncilă kormányfő hétfő este azt követően állt ki sajtótájékoztatót tartani, hogy Klaus Iohannis államfő bejelentette, nem hagy jóvá semmiféle kormányátalakítást, és felszólította a miniszterelnököt, hogy kérjen újabb bizalmi szavazást a parlamentben. Ami ugyebár egy szigorúan politikai lépés. Mindezek után a miniszterelnök-asszony nyilatkozata azért (is) figyelemre méltó, mert diszkréten bár, de azért alig félre érthető módon
amire volt már példa, amikor azt állította, hogy azért támadják annyian, mert nő.
De lássuk, mit is mond konkrétan:
„Láttuk Tăriceanu gyávaságát, Ponta hazugságait, Orban bűnvádi feljelentéseit, Barna sértegetéseit, és láttuk ismét Iohannis támadásait. (...) Ha ezek a politikusok valamennyien egy ember ellen vannak, azt jelenti, hogy nekem a magam oldalán kell tudnom a román embereket, a nőket, azokat az embereket, akik többé nem hajlandók eltűrni az ilyen beszédet és magatartást, akik egyensúlyt, konszenzust és felelős vezetőket szeretnének látni” – jelentette ki.
Egy másik kijelentésében
akikkel szemben neki harcolni kell. Mint mondta, a támadások ellenére az általa vezetett kormány folytatja tevékenységét, a parlament elé áll, és megpróbál támogatást szerezni a mandátum teljesítéséhez.
A miniszterelnök-asszony ezen kívül is mondott pár érdekes dolgot, hogy például az általa vezetett kormány nem korrupt, ahogy azt Iohannis állítja. Ezt állítani minden alap nélkül „ mélyen károsítja Románia imázsát”, mondta Dăncilă, aki éretlennek és egoistának nevezte az államfőt, Călin Popescu-Tăriceanut pedig gyávának.
A kormányfő ugyanakkor rámutatott, a politikai harcot a projektek terén kell folytatni, nem abban kell versengeni, hogy „ki kiabál hangosabban, és ki sérti meg jobban a másikat”.
A magunk részéről mindehhez csak annyit tudunk hozzátenni: értjük, hogy ekkora kormányválságban nem könnyű igazgatni egy országot, és főleg nem nőként, de hát a politika nem a személyes érzelmekről szól. És aki ezt nem érti, annak nem áll jól, ha profi politikus, netalán kormányfő szerepében tetszeleg.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.
Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.

Jól látszik négy hónapnyi munka eredménye Kolozsvár egyik megaberuházása, az új oktatási, szabadidős és sportközpont területén, ahol immár több épület falait felhúzták.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Lesodródott az úttestről és felborult egy személyautó szombaton Csernáton közelében, a 11-es országúton. Négy sérültet kórházba szállítottak.
Személygépkocsi ütközött egy mikrobusszal vasárnap este a Bihar megyei Tótiban, 9 személy megsérült, az egyik utas életveszélyes sebeket szenvedett.
Két autó ütközött vasárnap délben a 11-es országúton, Réty közelében. Négyen megsérültek.
A rendőrök drogtesztje pedig nem valami pontos, ezt pedig hűlésszezonban érdemes lenne átgondolni.

Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.

Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.

A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.

Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.

És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.

… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.

Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.

Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.

A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.