// 2026. február 8., vasárnap // Aranka

Divatmodellnek kérték kölcsön az őrezredet

// HIRDETÉS

A román királyi ház divattervezője bérelte ki a katonákat, ha már ruháit a háborús hangulat ihlette.

Divatbemutatóra bérelte ki Bukarestben az állam- és kormányfők látogatásain, állami ünnepségeken díszőrséget álló őrezred tagjait Alexandru Ciucu, a román királyi ház divattervezője - közölte pénteken internetes kiadásában az Adevarul című lap.

Az üzletembereknek szánt, 19. századi katonai egyenruhákat idéző Tailored Glory 2015 kollekciót az Athenee Palace Hilton szállodában több mint kétszáz meghívott előtt mutatták be a megalakulásának 155. évfordulóját ünneplő 30. Mihai Viteazul Őrezred katonái.

A divattervező úgy nyilatkozott: a vállpántos, fémgombos, rátett-zsebes zakókat az utóbbi évben felerősödött háborús hangulat ihlette.

A katonák egy része az őrezred jól ismert és nagy népszerűségnek örvendő egyenruhájában állt díszőrséget a színpadon, de tucatnyi társuk az igazi modellmunkát is bevállalta.

Az nem volt kétséges, hogy külsejük alapján alkalmasak lesznek a feladatra, hiszen a díszőrségbe csak 185 centiméternél magasabb, sportos testalkatú, jó megjelenésű fiatalembereket vesznek fel. A kollekció civil ruháit bemutató katonák mégis másfél hónapig készültek a fellépésre, mert a kifutón már nem díszlépésben, hanem "lazán" kellett végigmenniük.

Nem derült ki, mennyibe került a divattervezőnek az őrezred tagjainak fellépése, de az eseményről beszámoló hírforrások tudni vélik, hogy a hadseregnek és a "fellépő" katonáknak is megérte.

Még több kép a bemutatóról az alábbi linken.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Most azonnal, mindent! Meg lehet-e akadályozni, hogy az online világ nulla látenciája szétverje a „valós” életet?

Fall Sándor

A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.

Nagy a munkanélküliség a fiatalok körében – mi lehet a tágabb oka ennek?

Sánta Miriám

Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Kit szerethet jobban az ember: Luke Skywalkert vagy egy három méteres kék lényt?

Szántai János

Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.

„Elemi szükséglet az anyanyelven való megszólalás lehetősége krízishelyzetben”

Sólyom István

A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát
Főtér

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

Háromszéki autópálya: megbékéltek a székelyek, odébb ingatlanfejlesztők akadékoskodnak
Krónika

Háromszéki autópálya: megbékéltek a székelyek, odébb ingatlanfejlesztők akadékoskodnak

Jövő év végére készülhet el a Székelyföldön is áthaladó Brassó–Bákó autópálya eredetileg idénre várt megvalósíthatósági tanulmánya.

Több mint egy tonna illegális zsákmánnyal bukott le két orvhalász – hírmix
Főtér

Több mint egy tonna illegális zsákmánnyal bukott le két orvhalász – hírmix

Az iskola folyosóján zaklatta 13 éves diákját egy 64 éves tanár. Alkoholba és gyújtogatásba fojtotta féltékenységi bánatát egy férfi.

Kell a parajdiak földje az autópályához, de felhajtót nem kapnak cserébe
Székelyhon

Kell a parajdiak földje az autópályához, de felhajtót nem kapnak cserébe

Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.

Porlad a beton, hámlik a burkolat az újépítésű hídon, de az önkormányzat szerint ez „természetes”
Krónika

Porlad a beton, hámlik a burkolat az újépítésű hídon, de az önkormányzat szerint ez „természetes”

Két hónap sem telt el az újépítésű aradi híd használatba adása óta, de a járókelők és gépjárművezetők máris problémákat jeleztek a közel 166 millió leje létesítményen: a korlátok tövében porlad a beton, a kerékpársávon pedig hámlik a burkolatfestés.

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Kontra György, az M1 híradósa
Székelyhon

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Kontra György, az M1 híradósa

45 éves korában meghalt Kontra György, az MTVA munkatársa, az M1 híradó bemondója.

// még több főtér.ro