A diszkriminációellenes tanács elnöke szerint is fogas a kérdés, de nem beszélhetünk élből diszkriminációról.
Mindenképpen közvitára kell bocsátani, és a különféle területek szakértőinek bevonásával kell megvitatni a beoltott polgárok számára tett engedményekről (például, hogy ők szabadon járhatnak étterembe, színházba stb.) szóló terveket, hiszen ezek emberi jogi kérdéseket vethetnek fel,
Ezt Asztalos Csaba, az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) elnöke mondta az RFI Romániának. A kérdés igen komplex, hiszen alapvetően két embercsoport – a beoltott, és a be nem oltott lakosok – érdekellentétét kell valahogy jogilag orvosolni, így a probléma sokféleképpen megközelíthető. A szakember szerint a fő kérdés az, hogy a tavaly májusban elfogadott 55-ös számú törvény – amely a világjárvány kezelésére ad felhatalmazást a hatóságoknak – kínál-e elegendő jogi keretet az új intézkedések bevezetéséhez. Ilyen szempontból viszonylag egyszerű a képlet (de ehhez az egészségügyi szakértők határozott állásfoglalása szükséges): a fertőzés, fertőzőképesség szempontjából különböznek-e a beoltottak és a be nem oltottak.
Adódik a következő hipotetikus eset: vajon diszkriminációnak minősül-e az, ha valaki, aki visszautasítja az oltást, holott lenne lehetősége az immunizálódásra, nem mehet be az étterembe megnézni a Hamletet, esetleg a színházba megenni az omlettet (vagy fordítva).
Mégpedig azért nem, mert már bőven van lehetősége bárkinek az oltakozásra, nem úgy mint néhány hónapja, amikor a vakcinák száma és a lehetőségek korlátozottak voltak. Bár az oltás nem kötelező, választhatom a különutasságot, tisztában kell lennem azonban vele, hogy
Szóval a kérdés éppen ennyire összetett, Asztalos szerint így számos peres esetre is számíthatunk majd, amikor a bíróság fogja eldönteni, hogy az adott esetben diszkrimináció volt-e, hogy egy be nem oltott személy nem ehette meg a Hamletet.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.
Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.