// 2026. augusztus 16., vasárnap // Ábrahám

Dilemmázhatnak a csíksomlyói zarándokok: pápalátogatás vagy búcsú?

// HIRDETÉS

Böjte Csaba ferences szerzetes üzent a tanácstalanoknak.

Komoly dilemma elé állította az erdélyi és a határon túli zarándokokat a hír, miszerint a csíksomlyói ferencesek elvetették a pápalátogatás és a pünkösdi búcsú összevonásának ötletét, így június elején hét nap alatt kétszer is ki kellene vonulni a hegynyeregbe.

Nekik kívánt üzenni a Magyar Kurír katolikus hírportálnak adott interjúban Böjte Csaba ferences szerzetes, miután hivatalossá vált, Ferenc pápa romániai látogatása keretében június elsején látogat Csíksomlyóra, az idei pünkösdi búcsús szentmisét pedig június 8-án tartják meg a kegyhelyen.

„Akik megtehetik, azokat arra biztatnám, jöjjenek el június 1-jére, egy hét szabadságot vegyenek ki, és töltsék velünk. Jól el lehet tölteni egy hetet Székelyföldön, a Csíksomlyói Szűzanya mellett még Ferenc pápa is ott lesz – ez kész lelki cunami lehet” – fogalmazott Böjte Csaba, aki szerint az egyház szíve Csíksomlyón fog dobogni június elején, s megjegyezte, külön örömére szolgál, hogy a pápa épp a gyermeknapon látogat a Székelyföldre.

Dobszay Benedek ferences tartományfőnök az Echo TV-nek hétfőn úgy nyilatkozott, tudomása szerint a két eseményt azért nem lehet összevonni, mert a csíksomlyói búcsú szervezésével már annyira előrehaladtak, hogy végül az a döntés született, hogy nem borítják fel a pünkösdi búcsú eredeti programját. Dobszay egyébként kiemelte, hatalmas dolog, hogy a pápa romániai körútja során külön meglátogatja egy ország legnagyobb kisebbségét.  

// HIRDETÉS
Különvélemény

A mélyülő energetikai válság a mélyülő politikai válsággal együtt elhozhatja a hét szűk esztendőt

Varga László Edgár

Meddig engedhetjük meg még magunknak a felelőtlen pazarlást? A jelek szerint többé már nem.

Amikor a párhuzamos valóságok találkoznak egy hegyi legelőn

Szántai János

A városi ember hőkupola idején igyekszik felhúzódni a hegyekbe, ha nem kedveli a mediterrán éghajlatot. Ahonnan a helyiek bármit megadnának, ha elmehetnének a világon bárhova.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Nem is olyan magától értetődő a román-moldovai unió

Sólyom István

Románia és a Moldovai Köztársaság egyesüléséről szóló diskurzus felmelegítése alkalmazkodás a megváltozott geopolitikai realitásokhoz.

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Untold, avagy Kolozsvár feladása
Főtér

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost
Krónika

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost

Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.

Fejszékkel, botokkal támadtak a mentősökre, mert azt hitték, gyerekeket rabolnak el – hírek vasárnap
Főtér

Fejszékkel, botokkal támadtak a mentősökre, mert azt hitték, gyerekeket rabolnak el – hírek vasárnap

Közben sikeres volt az uszályok elsüllyesztése a csernavodai atomerőműnél, emelkedett a Duna vízszintje. Elfogták a kolozsvári férfit, aki hamis Untold-belépőkkel százakat verhetett át.

Erdélyi lehet egy Firenzében talált nő, akinek a hozzátartozóit keresik
Székelyhon

Erdélyi lehet egy Firenzében talált nő, akinek a hozzátartozóit keresik

Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről
Krónika

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről

Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.

Két felnőtt és egy gyerek halt meg a Segesvár közelében történt balesetben – frissítve
Székelyhon

Két felnőtt és egy gyerek halt meg a Segesvár közelében történt balesetben – frissítve

Három halálos áldozata van – köztük egy kiskorú is – annak a péntek délutáni balesetnek, amely a Maros megyei Zoltán nevű településen történt: három személygépkocsi és egy katonai teherautó ütközött össze.

// még több főtér.ro
Kifütyülték Ilie Bolojant Konstancán
2026. augusztus 15., szombat

Kifütyülték Ilie Bolojant Konstancán

A Moldován át érkező ukrán gabona szigorú ellenőrzését követelik a gazdák. Egészségügyi dolgozót bántalmazott és a falra vizelt egy férfi a brassói sürgősségin.