// 2024. szeptember 30., hétfő // Jeromos
Oroszország

De hol találkozik először Trump és Putyin?

Erről is beszélt a Kreml szóvivője, aki szerint Moszkvát fárasztják a hackervádak.

Nincs elvi különbség aközött, hogy Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump megválasztott amerikai elnök kétoldalú tárgyaláson vagy sokoldalú fórumon találkozhat-e majd először, a megbeszélést a Moszkva és Washington közötti viszony állapota miatt azonban alaposan elő kell készíteni – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője hétfői moszkvai sajtótájékoztatóján.

„Érthető természetesen, hogy a kapcsolatfelvételt alaposan és óvatosan fogjuk megtervezni, figyelembe véve, hogy olyan viszonyról van szó, amely egy nagyon feszült visszaesési szakaszon ment keresztül” – mondta a szóvivő.

Peszkov nem tulajdonított elvi jelentőséget annak, hogy a két vezető lehetséges első tárgyalása kétoldalú csúcs lesz-e, vagy Putyin és Trump például a G20-csoport tanácskozásán találkozik. Leszögezte, hogy a találkozót csak azután rendezhetik meg, hogy az Egyesült Államok megválasztott elnöke tényleges elnökké válik majd, a terveket csak ezt követően fogják kidolgozni.

Az orosz elnöki szóvivő ismételten megalapozatlannak, amatőrnek nevezte és boszorkányüldözéshez hasonlította az amerikai titkosszolgálatok jelentését az Egyesült Államok ellen elkövetett állítólagos orosz hackertámadásokról. Peszkov szerint Moszkván „komoly fáradtság vesz erőt” az ellene hangoztatott vádak hallatán.

A szóvivő rámutatott, hogy a jelentés „erősen megszerkesztett” nyilvános változata nem teremtett új alapot a kommentáláshoz. Peszkov kitért annak megválaszolása elől, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök maga is olvasta-e a dokumentumot.

A Kreml Peszkov által ismertetett álláspontja szerint Trump még nem fejtette ki véleményét a jelentésről, ezért azt még nem is lehet megítélni.

Mint ismeretes, az amerikai hírszerzés napokban nyilvánosságra hozott jelentése szerint maga Vlagyimir Putyin orosz elnök rendelt el „befolyásolási kampányt” a 2016-os amerikai elnökválasztási folyamatban.
A jelentés szerint Putyin és az orosz kormány Clinton lejáratásával akarta növelni a – későbbi győztes – republikánus Donald Trump győzelmi esélyeit. Mindehhez az orosz katonai hírszerzés (GRU) a Guccifer 2.0 nevű kitalált hackert, a DCLeaks.com nevű portált és a WikiLeakset használta fel, s ezeken keresztül hozta nyilvánosságra a demokrata szerverekről hackertámadások révén megszerzett információkat.
A jelentés hozzátette, hogy a WikiLeaksen kiszivárogtatott információk között nem szerepeltek hamis információk, koholmányok. Megjegyezte a jelentés azt is, hogy az orosz hírszerzés több amerikai szövetségi állam és helyi választási bizottság adataihoz is hozzáfért, s mindkét nagy amerikai párt számítógépes rendszereit támadta.
Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

Patka Gergő: „A kung-fu nemcsak a harcra, hanem az életre is felkészít”

Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.

// ez is érdekelheti
Jövő héten minket is elér a dunai árvíz, nagy dobásra készül a tordai sóbánya – vasárnapi hírek
Főtér

Jövő héten minket is elér a dunai árvíz, nagy dobásra készül a tordai sóbánya – vasárnapi hírek

A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.

Magyar és román vasúttársaságoknak készülnek mozdonyok egy dél-romániai üzemben
Krónika

Magyar és román vasúttársaságoknak készülnek mozdonyok egy dél-romániai üzemben

Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Kamerát szerelt fel a kukkoló a zetelaki községháza személyzeti vécéjében
Székelyhon

Kamerát szerelt fel a kukkoló a zetelaki községháza személyzeti vécéjében

Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.

Kenőpénz elfogadása miatt vettek őrizetbe egy erdélyi orvost
Krónika

Kenőpénz elfogadása miatt vettek őrizetbe egy erdélyi orvost

Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

// még több főtér.ro