// 2026. augusztus 13., csütörtök // Ipoly

Dánia visszaállította a határellenőrzést

// HIRDETÉS

Ha az Európai Unió nem képes megvédeni a külső határait, megtesszük mi magunk – mondta a dán miniszterelnök.

Dánia hétfőn visszaállította a határellenőrzést a dán-német határon – jelentette be Lars Lokke Rasmussen dán miniszterelnök, aki szerint az intézkedéssel

Koppenhága a papírok nélkül érkező menedékkérőknek akarja útját állni.

A kormányfő már akkor értésre adta, hogy kormánya megteheti ezt a lépést, amikor Svédország bejelentette: okirat-ellenőrzést vezet be a dán határon. „Jelentős következményekkel járhat Dániára nézve, ha más északi országok határellenőrzést vezetnek be. Ez növelheti a menedékkérelmek számát” – magyarázta a liberális miniszterelnök.

A dán-német határon egyelőre nem ellenőriznek mindenkit, csak szúrópróbaszerű vizsgálatokat végeznek. Az intézkedés egyelőre tíz napig marad érvényben, de meghosszabbítható. „Ez egyáltalán nem örömteli pillanat” – vélekedett a dán miniszterelnök, hangsúlyozva, hogy a svéd lépésre reagálnak a döntéssel, s kormánya arányos intézkedést hozott. Hozzátette azt is, hogy a „hétköznapi” dánoknak és németeknek semmilyen fennakadásra nem kell számítaniuk. „Ha az Európai Unió nem képes megvédeni külső határait, akkor

egyre több ország lesz kénytelen ideiglenesen visszaállítani a határellenőrzést”

– mondta Rasmussen.

A német külügyminisztérium nem örül a lépésnek: úgy látják, hogy a belső határellenőrzés nélküli schengeni övezet veszélybe került. „Fontos, hogy közösen lépjünk fel, hogy a schengeni övezet működőképes legyen, és maradéktalanul fenntarthassuk a szabad mozgás elvét” – fogalmazott Martin Schäfer német külügyi szóvivő. Steffen Seibert, a berlini kancellária szóvivője pedig

közös, európai megoldást szorgalmazott.

A berlini belügyminisztérium a német kormány sajtótájékoztatóján azt emelte ki, hogy a svéd és dán intézkedések is összhangban vannak a schengeni szabályokkal, amelyek lehetővé teszik, hogy a tagállamok rendkívüli esetben visszaállítsák a határellenőrzést. Ezt ősszel Németország is megtette az osztrák határon. A német belügyminisztérium szerint naponta 100-300 menedékkérő lép Németországból Dániába.

A menekültáradat feszültséget keltett Koppenhága és Stockholm között.

Svédországban tavaly mintegy 163 ezren kértek menedéket, ami egy főre vetítve a legtöbb ilyen kérelmet jelenti az egész Európai Unióban. Dániában eközben 18 ezren folyamodtak menekültstátusért.

Svédország már novemberben ellenőrzést vezetett be az országot Dániával összekötő Öresund-hídon, valamint a dán és német kikötőkből érkező kompoknál, ám eddig az ellenőrzés nem volt általános, szintén csak szúrópróbaszerű, és nem mindenhol ellenőrizték az okmányokat, csak bizonyos belépési pontokon. Hétfőtől viszont a hídon, vasúton vagy komppal csak személyazonosítása alkalmas okmánnyal lehet belépni Svédországba. Ezért aki Svédországba igyekszik, annak már a dániai pályaudvaron fel kell mutatnia igazolványát. Koppenhága bírálta a svéd intézkedést, s felvetette, hogy Svédországnak kellene állnia az ellenőrzés költségeit.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A kiskutya jó dolgában, a választópolgár rossz dolgában vész meg

Varga László Edgár

Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.

Kataszter-katasztrófa: milyen tanulságai lehetnek a földhivatal-rendszer összeomlásának?

Sánta Miriám

Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

A rendszerváltás után sem volt menekvés a történelem öleléséből

Sólyom István

Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”
Főtér

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

A nyugdíjkorhatár nő, de a várható élettartam nem követi, legalábbis Romániában
Krónika

A nyugdíjkorhatár nő, de a várható élettartam nem követi, legalábbis Romániában

Az európai államok közel kétharmada készül emelni a férfiak nyugdíjkorhatárát, háromnegyedük pedig a nőkét is a 2060-as évek végéig a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Pensions at a Glance 2025 című jelentésén alapuló tanulmány szerint.

Több száz embert verhetett át Untold-belépőkkel egy kolozsvári férfi – hírek pénteken
Főtér

Több száz embert verhetett át Untold-belépőkkel egy kolozsvári férfi – hírek pénteken

A rendőrség vizsgálódik Kolozsváron egy fesztiválbelépőkkel elkövetett lehetséges csalás ügyében, a károsultak között sok a magyar diák. Közben alig néhány szavazat hiányzik egy PSD-RMDSZ-kormányhoz.

Hátulról, teljes sebességgel – nyilvánosságra hozták a halálos biciklisgázolást rögzítő videót
Székelyhon

Hátulról, teljes sebességgel – nyilvánosságra hozták a halálos biciklisgázolást rögzítő videót

Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik
Krónika

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik

Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.

Sokkoló jelenet az országúton: kiesik egy gyermek egy autóból, és az érkező kamion felé indul
Székelyhon

Sokkoló jelenet az országúton: kiesik egy gyermek egy autóból, és az érkező kamion felé indul

Egy gyermek esett ki egy országúton közlekedő járműből Tulcea megyében, a jelenetet pedig a mögötte haladó autó fedélzeti kamerája rögzítette. A rendőrség vizsgálatot indított az ügyben.

// még több főtér.ro