A miniszterelnök továbbra sem adja fel függetlenségét, de mutatja az irányt: programdokumentumot tett közzé azok számára, akik folytatnák kormánya politikáját.
Románia 100 platform címmel programdokumentumot tett közzé hétfőn Dacian Cioloș miniszterelnök, akit mind Klaus Iohannis államfő, mind az elnökhöz közé álló Nemzeti Liberális Párt (PNL) további közéleti szerepvállalásra biztatott. Iohannis korábban egyértelművé tette: szívesen adna újabb kormányalakítási megbízást Cioloșnak, ha politikailag elkötelezné magát, azt ugyanis kizárta, hogy a decemberi parlamenti választások után is szakértői kormány maradjon Románia élén. Cioloș rámutatott, nem szegheti meg a választóknak tett ígéretét, miszerint független marad, de
Románia 2018-ban ünnepli a Román Királyság és Erdély egyesülésének, a modern Románia megalakulásának századik évfordulóját. Cioloș az általa létrehozott ro100.ro honlapon meghirdetett programnyilatkozatában úgy véli, a politikustársadalomnak meg kell újulnia, és meg kell határoznia azokat a célkitűzéseket, amelyeket választási ciklusoktól függetlenül követni akar.
Elvekből és nemzeti projektekből álló platformjának élén a miniszterelnök kiemelte, a centenáriumára készülő Romániát korrupciómentessé kell tenni. A „társadalom önbecsülésének visszanyerését” célzó platformjában Cioloș olyan elveket hirdet, mint
A leköszönő kormányfő azt szeretné, hogy országa „minden román Romániája” legyen, mindenkié, aki itt él és dolgozik, „etnikumától és hitétől függetlenül”. A kivándoroltakat is hazatérésre bátorítaná. Bár Cioloș nem tisztázza, hogy politikai hagyatéknak vagy kormányzati programnak szánta a Románia 100 platformot, a dokumentum – a közigazgatás átszervezésétől a bürokrácia visszaszorításáig – egy sor olyan kormányzati projektet is felsorol, amelyet szerinte
A PNL mellett a korrupt politikusok leváltásával és szintén jobboldali programmal kampányoló, újonnan alakult Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) is bejelentette, hogy támogatná Cioloș tisztségben maradását.
A felmérések szerint a Szociáldemokrata Párt (PSD) a legesélyesebb a választási győzelemre és továbbra is 7-10 százalékpontos előnye van a PNL-lel szemben. A PSD – reménybeli koalíciós partnereivel együtt – most éles támadásokat intéz Cioloș ellen, aki „bár függetlennek hazudta magát”, most szerintük a jobboldal élére állt.
A honlapon egyébként egy online petíció is elérhető, ahol bárki aláírhat, aki támogatja a Cioloș által kidolgozott programot. Pár óra leforgása alatt több mint tízezren írtak alá.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Öt ember, köztük egy hétéves gyermek is megsérült a vasárnap este Nagyszebenben történt közúti balesetben, amelyben egy rendőrségi jármű is érintett volt.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) hétfőn felvételeket tett közzé a Călin Georgescu mogoșoaiai villájában tartott házkutatásról.
Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.

Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.

Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…

Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.

Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.

Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.

További híreink: Grindeanu szívhatja meg a leginkább a kormányválságot, amit éppen a PSD robbantott ki, Nicușor Dan pedig New Yorkból akar újabb miniszterelnök-jelöltet nevesíteni.