A pénztelenség a legnagyobb gond Romániában.
A megélhetési gondok és a pénznek a hiánya foglalkoztatja leginkább Románia lakosságát 2019-ben, derül ki az IRES közvélemény-kutató intézet év elején végzett felméréséből. A kutatás január 7-10. között készült, egy olyan időszakban, amikor az állami költségvetés hiánya és a kormány által beharangozott adópolitikai módosítások uralták a közbeszédet.
A kutatásból kiderül: a lakosság 30 százalékának az életére nyomja rá a bélyegét a szegénység, az anyagi biztonság hiánya. Újabb 12-12 százalék az egészségi állapota, illetve az ország politikai helyzete miatt aggódik.
Tíz lakosból hat gondolja azt, hogy a pénz nagyon fontos a mindennapi élethez, ez a vélekedés a különböző társadalmi osztályok tagjainál egyformán jelen van. Csupán 13 százalék vallja azt, hogy a rendelkezésére álló pénz elég a mindennapi élethez, a lakosság 17 százaléka ennek ellenkezőjét gondolja, míg 36 százalék úgy nyilatkozott, hogy épp csak futja a mindennapi betevőre.
Amikor a szegény-gazdag skálán kellett elhelyeznie magát, az interjúalanyok egynegyede vallotta magát szegénynek, a többi pedig azt mondta: se nem szegény, se nem gazdag.
Pénze ugyan nincs, adóssága ellenben van a lakosság egyötödének, tíz megkérdezettből öt mondta azt, hogy tartozik valakinek. Ellenben megtakarításaik alig vannak, a lakosság 14 százalékának van tartalékolt pénze a bankban, egynegyedének életbiztosítása is van.
A románok bankokhoz való viszonyulása nem nevezhető pozitívnak, a megkérdezettnek fele mondta azt, hogy nincs kapcsolata egyetlen pénzintézettel sem, de akik használják a szolgáltatásaikat, elégedettek. A lakosság 35 százaléka használ fizetéskor bankkártyát, telefonos applikációt és 22 százalék vásárol interneten, de az is jellemzően az áru átvételekor, készpénzben fizet. Kicsit meglepő, hogy a megkérdezettek szerint mennyi pénzből lehet megélni ma Romániából:
ennyi pénzzel már nem kell aggódni a jövőért. A román lakosság elsősorban gépkocsira és lakásra gyűjt, és alig van megtakarított pénze is, főleg a fiatalok, 18-35 évesek tesznek félre pénzt a nehezebb napokra. Ellenben kölcsönkérni nem szégyellnek, igaz, inkább a családtagoktól, rokonoktól, barátoktól kérnek pénzt, mint hogy bankhitelért folyamodjanak.
A lej helyett inkább az eurót részesítik előnyben, a megkérdezettek több mint fele mondta azt, hogy bízik az euróban, és tízből hat lakos tartaná jónak, ha Románia bevezetné az eurót. A felmérés mintegy ezer felnőtt lakos megkérdezésével készült január 7-10. között, a hibaküszöb 3 százalékos.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Mind a 130 000 romániai köztisztviselőt ellenőrzi a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS), hogy megállapítsák, kollaboránsok vagy az egykori politikai rendőrség munkatársai voltak-e – írta pénteken a <a href="https://www.g4media.ro/exclusiv-cei-130-000-de-functionari-publici-din-romania-sunt-verificati-daca-au-fost-turnatori-sau-tortionari-ai-securitatii-apar-cazuri-pe-ba
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Spontán konfliktus alakult ki péntek délután az egyik csíkszeredai bevásárlóközpontnál, amelyhez a rendőrség különleges egységei is kivonultak.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.

Hejj, micsoda PR-nyomulás lesz, ha rendesen beindul a választási kampány. Csakhogy ez a természetet nem érdekli, Galac megyében ötre emelkedett az áradás halálos áldozatainak száma.