// 2026. augusztus 13., csütörtök // Ipoly

Csíkszeredában bezárnak az iskolák, de most kivételesen Udvarhelyen sem jobb, mint Csíkban

// HIRDETÉS

Mert Székelyudvarhelyen is bezárnak a sulik egy hétre a magas koronaszámok miatt.

FRISSÍTÉS: És ahogy ez ebben a hullámzó járványhelyzetben sajnos egyre gyakrabban előfordul, a tegnapi hír után változott a helyzet. A Székelyhon arról tudósít, hogy Hargita Megye Prefektusi Hivatala a csütörtöki nap folyamán felülírta saját korábbi döntését és az új rendelkezés szerint Csíkszeredában mégis mehetnek óvodába a kicsik jövő hétfőtől, azaz október 19-étől. Ami a többi csíkszeredai, illetve az udvarhelyi közoktatási intézményeket illeti, minden marad a régiben. Hacsak megint nem változik a helyzet.

Ahogy azt Csíkszereda leköszönő polgármestere, Ráduly Róbert Kálmán már hétfőn előrevetítette, bezárnak a sulik Hargita megye székhelyén, sőt Székelyudvarhelyen is, ahol ezúttal tehát nem jobb mint Csíkban. A döntés természetesen a magas koronaszámok miatt született.

A Székelyhon szerint a két városban hétfőtől október 25-éig szünetel az óvodák, napközik tevékenysége, az iskolák pedig vörös forgatókönyvre térnek át: kizárólag online fog zajlani az oktatás.

Ráduly korábban nem rejtette véka alá, hogy – a többek között Iohannis által is gyakran hangoztatott hivatalos állásponttal ellentétben – a választások igenis közrejátszhattak a számok megugrásában – a korábban „lazábban kezelt” óvintézkedésekkel egyetemben –, hiszen Hargita megyében a voksolást megelőző két hétben 146, míg az azt követő két hét során szembeötlően több, 401 pozitív esetet igazoltak.

Az iskolák bezárása azt jelzi, hogy Csíkban és Udvarhelyen az ezer főre eső fertőzöttek száma elérte a hármat. Az egész megyére számolva átlagosan ez a szám kedden 1,50 volt, az utóbbi napokban pedig ismét megduplázódtak a napi számok a múltheti adatokhoz képest.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A kiskutya jó dolgában, a választópolgár rossz dolgában vész meg

Varga László Edgár

Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.

Kataszter-katasztrófa: milyen tanulságai lehetnek a földhivatal-rendszer összeomlásának?

Sánta Miriám

Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

A rendszerváltás után sem volt menekvés a történelem öleléséből

Sólyom István

Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”
Főtér

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
Krónika

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Több száz embert verhetett át Untold-belépőkkel egy kolozsvári férfi – hírek pénteken
Főtér

Több száz embert verhetett át Untold-belépőkkel egy kolozsvári férfi – hírek pénteken

A rendőrség vizsgálódik Kolozsváron egy fesztiválbelépőkkel elkövetett lehetséges csalás ügyében, a károsultak között sok a magyar diák. Közben alig néhány szavazat hiányzik egy PSD-RMDSZ-kormányhoz.

Hátulról, teljes sebességgel – nyilvánosságra hozták a halálos biciklisgázolást rögzítő videót
Székelyhon

Hátulról, teljes sebességgel – nyilvánosságra hozták a halálos biciklisgázolást rögzítő videót

Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik
Krónika

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik

Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.

Sokkoló jelenet az országúton: kiesik egy gyermek egy autóból, és az érkező kamion felé indul
Székelyhon

Sokkoló jelenet az országúton: kiesik egy gyermek egy autóból, és az érkező kamion felé indul

Egy gyermek esett ki egy országúton közlekedő járműből Tulcea megyében, a jelenetet pedig a mögötte haladó autó fedélzeti kamerája rögzítette. A rendőrség vizsgálatot indított az ügyben.

// még több főtér.ro